Szinte teljesen kimerültek Dél-Korea valutatartalékai 1997 és 1998 fordulóján, mivel a helyi bankoknak tömegesen kellett visszafizetniük rövid lejáratú kötelezettségeiket. E tartalékok állománya ma ismét meghaladja az 50 milliárd dollárt. Helyreállt az ország befektetési hitelminősítése, megszilárdult a nemzeti valuta, a von árfolyama, s egy emberöltő óta nem voltak a mostani 8 százaléknál alacsonyabbak a rövid távú kamatlábak, a GDP pedig – a tavalyi 5,5 százalékos csökkenés után – az idén ismét növekedni fog.
Kim De Dzsung olyan változtatásokat is keresztülvitt, amelyek maradandó nyomot hagynak a gazdaságban. Amikor a többi válság sújtotta ázsiai ország (közülük is legszigorúbban Malajzia) korlátozta a tőkemozgást, Szöul az ellenkező irányba indult el: megszüntette az ország főbb kereskedelmi partnereit régóta zavaró tőkemozgási megkötéseket. Megegyezés született a két leggyengébb helyi bank, a Seoul Bank és a Korea First eladásáról. Az ország teljesen megnyílt a külföldi működőtőke előtt.
Ennek ellenére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva int a túlzott önelégültségtől, noha a szervezetnek igen jól jönne, ha egy dél-koreai sikertörténettel ki tudná küszöbölni azt a csorbát, amelyet a többi válság sújtotta ország kezelése miatt elszenvedett. A vállalati átalakítások és a többletkapacitás csökkentése nélkül – vélik az IMF csúcsain – a fellendülés nem lesz tartós.
Kétségtelen, hogy Dél-Korea még nem nézett szembe a nagy konglomerátumok, az úgynevezett csebolok okozta problémákkal. Természetesen a javuló vállalati eredmények és a kedvező tőzsdei fejlemények nyomán a csebolok a krízisidőszakhoz képest most ismét kevésbé vannak arra kényszerítve, hogy megszüntessék gazdaságtalan üzletágaikat, csökkentsék eladósodottságukat és fokozzák hatékonyságukat.
A fő problémát az öt legnagyobb csoport – a Hyundai, a Samsung, az LG, a Daewoo és az SK – jelenti. Ez a kör az összes vállalati eszközállomány majdnem felével rendelkezik, rájuk esik a 120 billió vonra (mintegy 100 milliárd dollárra) becsült kétes hitelállomány döntő hányada, továbbá náluk dolgozik a munkaerő 40 százaléka. A kormánynak sikerült rávennie ezeket a cégeket egy sor, a vállalati szerkezet egyszerűsítését és az eddigi túlzott diverzifikáltság mérséklését célzó lépésre, de a kúra valódi sikeréhez ennél is mélyrehatóbb intézkedésekre lenne szükség. Még nem jutottak el a vállalatirányítás gyökeres megváltoztatásának igényéig – ide kapcsolódóan a kisebbségi részvényesek jogainak fokozottabb érvényesítéséig -, s ahhoz sem, hogy a kapacitások szabályozása helyett a termékfejlesztést hangsúlyozzák, a korábbiaknál jobban figyelembe véve a világpiaci fejleményeket is.
A fordulat egyik bizonyítéka az lenne, ha a csebolok urai szakítanának azzal a gyakorlattal, amely szerint szerzett joguknak tekintették a politika befolyásolását, a kormány döntéseinek manipulálását. Szövevényes hálózatukban olyan keresztszubvenciók és garanciák működnek, amelyek az ügyeket a kívülállók számára felfoghatatlanná teszik. A csebolok reformjának ellenőrzéséért felelős állami hatóság, a pénzügyi felügyelet vezetője szerint a harc eddig a kormány szándékainak megfelelően zajlik. A kabinet elvárja a frissen megtisztított bankoktól, hogy aktív szerepet töltsenek be a változásban.
A válságmenedzselés egészének sikere nagymértékben függ a szakszervezetektől, amelyek vegyes érzelmekkel viseltetnek a kormányprogram iránt. Egyrészt igen erős az ágazati kötöttség – igaz ez például az autóiparra is, ahol a legnyomasztóbbak a felesleges kapacitások -, másrészt a munkavállalói érdekképviseletekben mélyen gyökeredző ellenszenv él a csebolok tulajdonosai iránt. A kormány szeretné elkerülni a nyílt konfrontációt, különös tekintettel arra, hogy áprilisban parlamenti választásokat tartanak. Vannak, akik úgy vélik, a szakszervezetek és a csebolok együttes, de ellentétes irányú manőverezésének hatására a vállalati reformból csak elhúzódó és bátortalan szárnypróbálgatás lesz.
A dél-koreai recept mindenesetre gyanúsan emlékeztet a japán gazdaságban lezajlott folyamatokra, miszerint a reformok keresztülvitele helyett a gazdaságot állami kiadásokkal és “könnyű” pénzzel pumpálják fel. Amivel azt kockáztatják, hogy – Japánhoz hasonlóan – a nehezen kiharcolt, s erőtlen növekedést az egyértelmű recesszió időszaka fogja követni.n
