Szalkai István rövid időn belül lemérheti, hogy egykori növendékei miként ültetik át a gyakorlatba a hallottakat. A szakma egyik jeles oktatója általános el-ismertségnek örvend hazai bankárkörökben, így Járai Zsigmond pénzügyminiszter és Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is jó szívvel ajánlhatta őt Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Szalkainak könnyebb lenne a dolga, mint Tarafáséknak volt. S nemcsak azért, mert elődjéhez hasonlóan elméleti szakembernek számít, aki soha nem dolgozott az üzleti szektorban (Tarafás és Szalkai életútjában egyébként figyelemre méltó hasonlóságok vannak: mindketten voltak például az MNB elnökhelyettesei, majd a Nemzetközi Valutaalapot képviselték egy volt szocialista országban). Bár a Postabank és a Realbank “bedőléséhez” hasonló problémák kialakulásának kicsi az esélye, az értékpapírpiacon még sor kerülhet csődökre. Az utóbbi terület gazdája, elnökhelyettesként, egyelőre az a Gaál Gyula marad, akinek menesztését – szabaddemokrata képviselői múltja miatt – korábban egye-sek szintén elképzelhetőnek tartották.
Hasonló, politikai ellenvetés Szalkai Istvánt valószínűleg nem éri majd: az ÁPTF élére ezúttal minden jel szerint olyan “semleges” szakember kerül – s itt most a hangsúly a szakemberen van -, aki valamennyi pártnak egyformán megfelel. Még így is szokatlan gyorsasággal bólintott rá jelölésére a miniszterelnök, miután az e posztra szintén esélyes Karvalits Ferenc, az MNB ügyvezető igazgatója nem kívánt élni a lehetőséggel. (Értesüléseink szerint mindenekelőtt azért, mert a jegybank egyik – Czirják Sándor és Hárshegyi Frigyes 1996. decemberi távozása óta üresen álló – alelnöki székének várományosa.)
Nem tudni, Szalkai vesz-e majd maga mellé valakit, aki – elnökhelyettesi minőségben – a banki területet felügyeli, avagy inkább kivárja, mi lesz a sorsa a felügyeletek összevonásáról január végén nyilvánosságra hozott újabb javaslatnak. Piaci körökben azt sem tartják lehetetlennek, hogy a szóban forgó indítvány lekerül a napirendről, miután annak “bújtatott” célja, a korábbi vezetők, Tarafás és egyik helyettese, Nyers Rezső elmozdítása – önkéntes távozásuk miatt (Figyelő, 1999/8. szám) – okafogyottá vált. Ám ha az ötletgazda Pénzügyminisztérium továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a most még külön-külön működő két rokon hatóság, a biztosítási és a pénztárfelügyelet is beolvadjon az ÁPTF-be, akkor élénk szakmai vita kerekedhet. Bár ez talán kevésbé heves, s nem olyan hosszan – közel másfél évig – tartó lenne, mint amikor a bankok és az értékpapírpiac felügyeletét kényszerítették egy fedél alá.
