Miként azt naivan gondolinánk, a kórházak és más egészségügyi “üzemek” műszer-, gyógyszer- és egyéb eszközigényei elméletileg arányosak gyógyító tevékenységükkel, azok kiterjedtségével, no meg munkájuk eredményességével, s ennek megfelelően a finanszírozás is egységes szemlélet szerint történik. Persze a valóságban mindez másképpen történik. A honi kórházak számára az alapvető finanszírozási forrás az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), ám a tb csupán a gyógyító-megelőző tevékenység költségeit állja (amelyben elvileg benne foglaltatnak a bérköltségek is). Mégpedig olyan szerződés alapján, amelyet évekkel ezelőtt kidolgozott számítási mód szerint kötöttek meg. Élesen elválik viszont a fenti tevékenységektől az amortizáció és a fenntartási, felújítási költségek finanszírozása. Ezen tételeket – természetesen a lehetőségeihez mérten – a tulajdonos, többnyire a helyi önkormányzat állja.
Éppen ez a probléma, ugyanis az intézmények szükségletei (tekintsünk most el attól, hogy ezek mennyire indokoltan) ritkán találkoznak a finanszírozási lehetőségekkel. Így azután valamilyen áthidaló megoldást kell találni, amire számos lehetőség adódik.
A kórházak például megtehetik, hogy az OEP-től kapott finanszírozási összeg egy részét nem rendeltetésszerűen (hanem például eszközbeszerzésre) használják fel, amit a pénztár csak nehézkesen, esetenként és főleg utólag tud kimutatni. Az időről időre napirendre kerülő kórházi adósságügyeknél gyakorta elhangzik – főképpen kormányzati oldalról -, hogy a ki nem fizetett bérek és juttatások halmozódásából fakadó csődközeli helyzet egyik okozója a kórház, amikor lecsippent a más célokra rendelt pénzből.
A kormányzat persze tud adni is. Most is zajlik az a program, amelynek célja a rendkívül elavult röntgengéppark lecserélése korszerű berendezésekre. Az országban mintegy 2700 hagyományos diagnosztikai berendezés található, ám ezek csaknem kétharmadának használatát már le kellett volna állítani. A gépcsere céljaira a kabinet előreláthatólag 2001-ig 18 milliárd forintot kíván fordítani, amelyből eddig 3 milliárd ment el. Az elmúlt évben 1,5 milliárd forintot költöttek el ilyen célokra; ez az összeg amúgy a mintegy 120 megpályázható röntgengép árának kétharmadát fedezi, a többit a tulajdonosnak és a kórháznak kell előteremtenie. A pályázat az idén is folytatódik, 1999-re 1,7 milliárd forintot szánnak.
Persze nem csupán az amortizálódott műszerek, berendezések lecserélésére nincs elég forrás, de az épületek felújítására sem, amelyhez évente 30 milliárd forintra volna szükség (a pénz megléte pontosan ekkora üzletet jelenthetne a hazai építési vállalkozók számára). E téren a legfőbb forrás a kórház-rekonstrukciókra szánt címzett, illetve az orvosi műszerek beszerzésére szánt céltámogatások elnyerése. A Belügyminisztériumból származó információ szerint tavaly 11 önkormányzati tulajdonú kórház összesen 20,2 milliárd forintnyi címzett támogatást nyert el beruházási célokra (pontosabban ebből 1,6 milliárd forintot az önkormányzatoknak saját forrásból kellett előteremteniük.) Ez az összeg 5 év alatt hívható le: a legnagyobb részét éppeni idén, illetve jövőre fogják felhasználni. Orvosi műszerek beszerzésére szóló céltámogatás segítségével tavaly 102 önkormányzat 4,3 milliárd forintot használhatott fel, ám ebből már 2,9 milliárd forintnyi volt a kötelező önrész.
Külön fejezetet képviselnek az állami tulajdonú kórházak és egészségügyi intézmények. Ezekből is van vagy húsz (az egész állomány mintegy egynyolcada), s e kör tavaly – felújítással, beszerzéssel együtt – 10 milliárd forintos megrendeléssel jelentkezett a piacon. Ráadásul, mint decemberben kiderült, nekik és csak nekik a teljes adósságszámlát is állja az állam.
Ha már minden forrás kimerült, akkor jön a “Mátyás király-effektus”. Orbán Viktor miniszterelnök például egy-két hónapja lebonyolított országjárása közben milliárdos nagyságrendben ígért pénzt egyes önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézményeknek. A költségvetés így – az ígéretek szerint – több mint egymilliárd forinttal támogatja majd a diósgyőri kórház rekonstrukcióját. Közel hasonló nagyságú összeget, 991 millió forintot ígért a kormányfő a pápai kórház rekonstrukciójára is, míg a székesfehérvári megyei kórház felújítására 730 milliót kap majd a megye a központi büdzséből. Ha végül – így vagy úgy – összejön a szükséges pénz, következhet a közbeszerzési eljárás, az ugyanis bizonyos, nem is túl magas értékhatár esetén kötelező ezen intézmények számára is (a limit folyton változik, jelenleg árubeszerzésnél 15 millió forintot meghaladó, szolgáltatás igénybe vételénél pedig 7,5 millió forint feletti összegnél kell ilyen eljárást lefolytatni). Ez persze újabb üzleti lehetőségeket kínál számos cég számára, amelyek – kellő jutalék ellenében – magukra vállalják a közbeszerzési eljárás lebonyolítását. S ha egy ilyen cég több kórház képviseletét is ellátja, akkor kedvezőbb árakat is elérhet a korábban inkább a szállítók által dominált egészségügyi piacon.
Amikor egy kórház műszert vásárol, akkor – legalábbis az esetek többségében – az orvosok preferenciája dönt, ők pedig valahogy jobban megbíznak a világ fejlett régióinak gyártmányaiban (egy 1997-es felmérés szerint a nálunk használt orvosi készülékek 90 százalékát importálták). Ezt a tendenciát kívánta módosítani a közbeszerzési törvény, amely kifejezetten előnyt adott a hazai termékek számára (a magyar ajánlat még akkor is győztesnek minősíthető, ha 10 százalékkal drágább a külföldinél). Számos – nem műszerjellegű – termék esetében működött is a versenyelőny, ám konkrétan az orvosi műszerek terén továbbra is az importtermékek a nyerők.
