Évről évre nem minden büszkeség nélkül emlegetik a mindenkori hazai pénzügyi vezetők, hogy mennyi külföldi tőke érkezik a közép- és kelet-európai térségbe, s ennek mekkora hányada Magyarországra. A büszkeségben szerepet játszanak politikai presztízs-szempontok is: a kilencvenes évek eleje óta töretlen tőkebeáramlásban a bizalom jelének megnyilvánulását, a hazai politikai stabilitás, gazdasági szabályozás, a pénzügyi rendszer viszonylagos fejlettségének elismerését látják.
Akadnak ugyan, akik vitatják, a szakemberek azonban egyetértenek abban, hogy a tőkebeáramlásnak mindezeken kívül nagyon konkrét, kézzelfogható haszna is van. Új munkahelyek születnek, korszerű technikai, szervezési, marketing és egyéb, a modern gazdálkodásban nélkülözhetetlen ismeretek érkeznek az országba. A statisztikai adatok szerint a nálunk befektető multik, de még a kisebb vállalkozások is jelentős szerepet játszanak a gazdaság átalakulásában. A magyar export túlnyomó része, a GDP nagy hányada ezen cégek üzemeiből kerül ki. De nem is kell feltétlenül a számokat böngészni: elég Székesfehérvár, vagy a nyugat-magyarországi régió egyes joggal irigyelt településeinek utcáin végigsétálni, hogy érezzük a folyamatos fejlődést.
A külföldi tőke beáramlása mellett az elmúlt években megindult egy másik, ezzel párhuzamos folyamat is, a magyar tőke – elsősorban keleti – expanziója. Honi vállalkozók egyre nagyobb csoportjai használják ki az évtizedes kapcsolatok, a helyismeret nyújtotta előnyöket és igyekeznek ezt összekapcsolni a mi viszonylagos fejlettségünkből fakadó adottságokkal. Nem véletlen, hogy a külföldön befektető magyarok leggyakrabban a Kárpát-medence országait és a szovjet utódállamokat választják célpontul. A hazai tőke kiáramlása e térség országai felé tavaly jelentősen felgyorsult, több tízmillió dollárnyi beruházás kezdte meg működését külföldön.
Az így kialakult kép nem újdonság a magyar gazdaságtörténetben. A múlt század végi fellendülő időszaknak volt az egyik jellemzője, hogy miközben a hazai gazdaságfejlődésben igen nagy szerepet játszott a nyugatról érkező – akkor elsősorban osztrák és német – tőke, a magyar tőke dél-kelet felé igyekezett: Szerbiában, Romániában és az akkori monarchia déli tartományaiban, főleg Bosznia-Hercegovinában talált helyet magának.
De miért jó nekünk – teszik fel gyakran a kérdést -, hogy miközben minden eszközzel igyekszünk idecsalogatni a külföldi tőkét, a magyart más országokba engedjük, sőt ösztönözzük a kiáramlásra. Miért nem marad inkább itthon, teremt munkahelyet itt, járul hozzá a fejődési lemaradások csökkentéséhez, a hazai jövedelem termeléséhez? A válasz meglepően egyszerű. A magyar vállalkozások térhódítását a világban ugyanaz mozgatja, mint ami a külföldi tőkét hozzánk csábítja: a globalizáció kézzelfogható előnyei. Lehetőség a növekedésre, a fejlődésre, a szűkülő belső piacok pótlására. Jelenléte hasznos annak az országnak is, ahol megtelepszik, ahogy számunkra is előnyös a külföldiek itteni tevékenysége.
A világgazdaságban elfoglalt helyünk – bármilyen kicsiny is méreteiben – ebben az értelemben sem engedi meg az elzárkózást. A külföldön működő magyar vállalkozások olyan hídfőállásokká válhatnak, amelyekből kiindulva megismertethetjük magunkat és termékeinket a világgal. Ez további üzleti lehetőségeket hozhat, megkönnyítve a magyar cégek exportját és nem utolsósorban integrálódásunkat az egységes világgazdaságba.
A haszon tehát lehet határtalan, a szó mindkét értelmében.
(A szerző a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgatója)
