Bárhogyan értékeljék is a pártok, az önkormányzati választások legnagyobb eredménye az, hogy lezajlottak. Immár nemcsak legitim új országgyűlése és kormánya, de megújult helyi önkormányzatai is vannak az országnak. Így azután lezárulhat az az áldatlan állapot, hogy a kormány – és ellenzéke – mindent a küszöbön álló voksolásnak rendel alá.
A kormányzat első száz napjának kétségkívül nagy teljesítménye, hogy békén hagyta a gazdaságot. Az a kevés központi beavatkozás pedig, amelyre sor került (jelesül a Postabank vezetésének cseréje, a tb-alapok kormányzati felügyelet alá vonása) kifejezetten üdvözlendő. A gazdasági béke azonban nem jelenti azt, hogy a kabinetre ne hárulna számos feladat már a közeljövőben. Sok elhalasztott döntés, lebegtetett ügy és bizonytalanság terheli ugyanis a gazdasági szférát.
Más kérdés persze, hogy a lebegtetés, elkenés, illetve kivárás a kormányzat számára a választások tekintetében kifizetődőbbnek bizonyult a világos beszédnél. Merthogy az egyetlen olyan gazdasági ügy esetében, amelyben nem lebegtetett, nem kent el és nem várt ki, hanem világos álláspontot fogalmazott meg – jelesül a nyugdíjak várható inflációhoz történő, degresszív igazításának tervével -, olyan támadási felületet nyújtott, amelyet az ellenfelek azonnal ki is használtak.
Ezzel szemben okos és főleg hasznos döntésnek bizonyult a költségvetési vita elhalasztása, mert így a jövő évi büdzsét megkímélték a felpuhulástól. Az államháztartási keretszámok – a szombati kormányülésről kikerült információk alapján – ígéretesek. (Ehhez képest másodrangú, hogy a vitában az elosztható pénzek személyes gusztusunk szerinti helyre kerülnek-e avagy sem.) Az önkormányzati szavazást követően a kormány tehát nem halogatja tovább a költségvetés – és természetesen az annak keretfeltételeként szolgáló gazdaságpolitika – elfogadását, ami fontos bizalomerősítő lehet. Hogy egy kézenfekvő példát említsünk: az államháztartás GDP-arányos hiánya nyilvánvalóan hat az inflációra, s így a kamatszínvonalra is. Az ambiciózus 4 százalékos tervszám tehát pozitív jelzés nem csupán a pénz- és tőkepiac, de minden gazdasági szereplő számára.
Mint ahogy igencsak negatív jelzésként lehetne értékelni, ha nem egészen egy évvel az elfogadása után koncepcionális változtatást szenvedne a megreformált nyugdíjrendszer – ahogy azt a kormányzat többször is meglebegtette. Nem világos, hogy ez csak kampányfogás volt-e – gumicsont a nyugdíjasok számára, amelyen a törvényi előírásnál alacsonyabb nominális nyugdíjemelés miatt rágódhatnak -, vagy pedig elvi jelentőségű beavatkozási szándék. Ha ez utóbbi, az felettébb aggasztó. A szociálliberális kormányzat talán egyik legnagyobb eredménye volt ugyanis a nyugdíjreform.
A konzervatív kurzusnak hasonló teljesítményt illene felmutatnia az egészségügy gazdálkodási reformja terén. A kabinet azonban egyelőre csak elkente a egészségbiztosítási ágazat reformjának ügyét. Pedig az több szót érdemelne – például az államilag garantált egészségügyi szolgáltatás minimális és maximális szintjéről. Amíg ez nem kerül terítékre, addig minden csak mellébeszélés. Az pedig illúzió, hogy ez kizárólag az egészségügyi szaktárcára tartozik, s a pénzügyminiszter – magát kincstárügyivé lefokozva – kimaradhat ebből, valamint más, kemény kérdések, mindenekelőtt az önkormányzati finanszírozás és a közigazgatás reformjának vitájából.
Árulkodó a hallgatás a vagyonpolitika irányelveiről is. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a kormánynak nincs mit mondania. Sokkal inkább az, hogy tisztában volt vele: mondandójával szükségszerűen számtalan érdeket sértene, s a szavazás előtt ez nem érdeke.
Arról sem lehet már sokáig hallgatni, hogy a globális zavarok közepette – amikor a világ legerősebb államai is gazdasági bajokkal szembesülnek – a magyar kormány a közeljövőben a legjobb szándék mellett sem tehet mást, minthogy visszanyúl a korábban annyit kárhoztatott fiskális és monetáris szigor eszközeihez. Ha másért nem, hát az elvárható óvatosság okán.
Az önkormányzati választások eredményes – a jelenlegi koalíciós pártok számára egyáltalán nem kedvezőtlen kimenetelű – lezárultával immár semmi ok a szájzárra, a taktikázásra. Most már lássuk a medvét!
