Meglehet, a PK Bank magánosítása is úgy indult, mint a többi állami tulajdonú társáé. Annak rendje és módja szerint, még a privatizációs pályázat kiírása előtt több potenciális vevőjelölt neve is nyilvánosságra került. Ilyen volt a Meinl Bank, az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil Bank és a Westdeutsche Landesbank (Figyelő, 1997/47. szám). A korábbi ügyletekhez képest az első eltérés tulajdonképpen akkor mutatkozott, amikor a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) is feliratkozott a lehetséges vásárlók listájára. A szintén államtalanítás előtt álló hitelintézet ugyanis tavaly júniusban nem csupán egy bankhoz akart hozzájutni. Az a remény is vezérelte, hogy az eladó Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. felé a vételárat nem készpénzben, hanem portfoliója számára kevésbé értékes darabjainak (köztük a négy konzervgyárból álló Limpex-csoportnak) az átadásával teljesítheti. A kívülállóknak logikusnak tűnt, hogy a vagyonkezelő szervezet illetékesei rábólintanak erre az ajánlatra. A portfolio megtisztításával ugyanis az ÁPV Rt. az eladósorban lévő K&H-t még vonzóbbá tehette volna a vevőjelöltek előtt, s ez akár nagyobb privatizációs vételárban is testet ölthetett volna. Emellett az is reménnyel kecsegtethette e bank vezetőit, hogy éppen az idő tájt (igaz, nem az eladásra való előkészítés szándékával) már folyamatban volt egy portfoliocsere egy másik hitelintézet – jelesül a Postabank – és a vagyonkezelő között.
A biztató előzmények ellenére végül a tranzakcióra mégsem került sor. Az ÁPV Rt. akkori illetékese az elutasítást a Világgazdaság 1997. június 26-i számában azzal indokolta, hogy a PK Bank értéke és a felajánlott portfolio nem volt összehasonlítható egymással. A döntésben azonban nagy valószínűséggel más okok is közrejátszottak. Időközben ugyanis új vevőjelölt tűnt fel a láthatáron: alkalmasint épp az a Postabank, amely akkorra a fent említett portfoliocseréjének a finisébe érkezett. Már akkor látható volt, hogy e – látszólag a tavaly februári betétesi pánikban megroggyant, valójában azonban már azt megelőzően is problémákkal küszködő – hitelintézet rendbetételére sem az addig kapott állami könnyítések, sem az akkortájt lebonyolított (végül is 7,1 milliárd forintra rúgó) alaptőke-emelés nem lesznek elegendőek. A tőkehiánynál is lényegesebb volt ugyanis a rossz portfolio terheinek folyamatos növekedése a bank mérlegében. Nem véletlenül kapott a Postabank a kormánytól 1997 áprilisában alárendelt kölcsöntőke helyett inkább garanciát egyes befektetéseire (12 milliárd forint értékben). Hasonló célt szolgált az 1997 júliusának végén engedélyezett portfoliocsere is, melynek során a bank valamivel több mint 10 milliárd forintos ingatlanállománynak inthetett búcsút. Ennek lényege nyilvánvalóan az volt, hogy a bank így felszabadíthatta e rossz minőségű vagyonelemek után kényszerűen képzett céltartalékait, s ezzel javítani tudott mérlegén.
Mindez azonban még nem volt – nem is lehetett – elegendő a Postabank számára. Újabb vagyoncserékre volt szükség, amelyekhez jobb híján az e téren egyszer már segítőkésznek bizonyult ÁPV Rt. tűnt partnerül. S ezen a ponton került a képbe a gyakorlatilag utolsóként állami pártában maradt hitelintézet, a PK Bank. Nyílt portfoliocsere azonban nem jöhetett szóba, az esetben ugyanis nyilván nehezebben lehetett volna megmagyarázni a hasonló terveket dédelgető K&H kikosarazását.
Maradt tehát a Postabank addigi rendbetételei (értsd: konszolidációi) során már bevált, burkolt forma, amelyhez a partnereket sem volt nehéz megtalálni. Csupán arra kellett vigyázni, hogy a megbízó Postabank által kézben tartott konzorciumba annyi vevőjelölt jöjjön össze, hogy azok megcélzott tulajdoni hányadának eléréséhez ne legyen szükség külön állami engedélyre. Azaz: az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet előzetesen ne vizsgálódhassék. Márpedig a hitelintézeti törvény szerint csak az köteles a felügyelettől a szerződéskötést megelőzően engedélyt kérni, aki a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést kíván szerezni, vagy már meglévő pozícióját úgy akarja módosítani, hogy – egyebek mellett – tulajdoni részesedése vagy szavazati joga elérje a 15 százalékot.
Önmagában már az is érdekes, hogy a PK Bank vevői között olyan cégekre bukkanhatunk, amelyek a Postabank tavaly nyári alaptőke-emelésének jegyzői táborát is erősítették. A Timesco Befektetési és Pénzügyi Tanácsadó Rt.-ről, illetve a Bankár-B Értékpapír Rt.-ről van szó. Közülük az előbbi 1995 végén 35 százalékos részesedéssel bírt a 4 milliárd forintos alaptőkéjű Postabank Invest Rt.-ben, amely a társaság 1996-ról szóló konszolidált beszámolójában társult vállalkozásként jelent meg (a változatlanul 4 milliárd forintos jegyzett tőkéből 1,4 milliárd forinttal, valamint azzal a megjegyzéssel, hogy ezen befektetést 1997-ben értékesítették.)
Ez persze még nem bizonyítja, hogy valójában a Postabank kívánja bizonyos céljaira felhasználni a PK Bankot. Még akkor sem, ha a Postabank csaknem kizárólógos tulajdonában lévő brókercég is tagja a nyertes csoportnak. Az viszont tény, hogy az eredményhirdetés kapcsán az ÁPV Rt. szükségesnek tartotta közleményben rögzíteni: a Postabank nem tagja a konzorciumnak; kapcsolatuk mindössze abban merül ki, hogy a bank a tizek számára fedezeti igazolást nyújt, mely amúgy minden privatizációs adásvételnél követelmény, attól függően, hogy a vevők pénze melyik hitelintézetnél kamatozik. Ugyanakkor a felek azt is kinyilatkoztatták, hogy a PK új termékeinek bevezetésében szerepet játszanak majd a Postabank már bejáratott konstrukciói.
Az már kevésbé kapott nyilvánosságot, hogy a Postabank más formában is rendelkezésére állt eladósorba került társának. Nevezetesen: 5,5 milliárd forintos bankközi hitelt nyújtott számára, 2004 március végi lejárattal. Ezzel kapcsolatban lapunk érdeklődésére Pusztai Viktor, a PK Bank elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: valóban létezik egy keretszerződés ezen összegről, amely “valamikor a privatizációs szerződéssel egy időben született”. (Alkalmasint a korábban hasonló jelleggel átadott “szokásos” bankközi pénzek általában alig néhány százmillió forintot tettek ki.)
A bankvezető azt sem tagadta, hogy a PK üzletrészeket vásárolt a Postabanktól, ám az ügyletek részleteit – egyelőre – nem kívánta nyilvánosságra hozni. Más forrásból ugyanakkor a Figyelő úgy értesült, hogy a Postabank – portfoliójának további tisztítása céljából – három, különböző üzletrészeket tartalmazó csomagot értékesített a PK-nak, részben közvetlenül, részben az önmaga által tulajdonolt érdekeltségeken keresztül (lásd a táblázatot).
Az átadók
Az első, közel 190 millió forint névértékű pakett eladója a Medüsz Üzemeltetési és Szolgáltatási Kft., melynek egyszemélyes tulajdonosa a Postabank. A társaság – Medicor Üzemeltetési és Szolgáltatási Kft. néven – 1989 januárjában még egyéb pénzügyi tevékenységre jogosító engedéllyel alakult. A kilencvenes évek közepén azonban e passzust törölték a tevékenységi körből, s a cég ezt követően – Medüsz Kft. néven – már kizárólag tanácsadással foglalkozott. A társaság legkézzelfoghatóbb kapcsolatát a Postabankkal az a 330 millió forintos hitel adja, melynek törlesztéséből 1997-re és 1998-ra 110-110 millió forint maradt. Ugyanakkor a Postabank tavaly júliusi rendkívüli közgyűlésének előterjesztett igazgatósági jelentésben a Medüsz Kft. – a bank konszolidálásába bevont egyik leányvállalatként – 204 millió forintos összeggel szerepel.
A PK-val kötött adásvételi ügylet közvetlen előkészítése 1997. szeptember 26-án, tehát a bank november közepi magánkézbe adásáról szóló döntést több mint másfél hónappal megelőzve kezdődött. Ekkor a Postabank az 1989 januárjában alapított, akkor 769,7 millió forintos törzstőkéjű Medüsz Kft.-t két üzletrészre osztotta. A nagyobbik, 657,6 millió forintos részt a bank által alapított Profit Invest Kereskedelemfejlesztési és Befektetési Holding Rt., míg a kisebbik, 112,1 milliós adagot a szintén a hitelintézet százszázalékos tulajdonában lévő PV1115 Kft. kapta – határozottan azzal a céllal, hogy értékesítsék azokat. Alig három nappal később a PV1115 Kft. megvette a Profit Invest Rt.-nek juttatott Medüsz-üzletrészt is, így a társaság kizárólagos tulajdonosává vált. De csak átmenetileg, lévén, hogy a Profit Invest Rt. (egy újabb üzletrész-megosztási döntést követően) október 29-én visszavásárolta a korábban egyszer már nála lévő üzletrészt. A PV1115 Kft. ugyanakkor az ily módon ismételten 112,1 milliósra fogyott pakettjéből másnap 76 millió forintnyit csereszerződés keretében átadott a Postabanknak.
Üzletrészek vándorlása
A Medüsz Kft. által a PK-nak eladott üzletrészek egyike az 1992 novemberében a H. I. Ügynöki Szolgáltató Kft. által alapított Düsz Holding Kft. volt, mely 630 millió forintos törzstőkéjét a Postabanknál fizette be. A Düsz Holding Kft. ezt követően számos tulajdonosváltáson ment keresztül. Nem sokkal az alapítás után, 1992. december 15-én a cég a Komplementer Kereskedelmi és Szervező Kft. birtokába, majd három nappal később a Postabankhoz került. Másfél évnyi csend után, 1994. június 17-én, a Postabank Egészségügy Holding Rt. lett a kft kizárólagos birtokos, ám nem sokáig: az üzletrészt ugyanis még az év augusztus 25-én a Fundamentum Befektetési Rt. vette meg. Később a Postabank két részletben (1995. augusztus 15-én és 1996. június 3-án) ismét csak visszavásárolta a céget, hogy aztán 1996. június 4-én a V-Modus Regionális Befektetési Ingatlan- és Vagyonkezelő Kft.-nek értékesítse azt. A Modus nevű társaságokról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a kormány által 1997 áprilisában megszavazott 12 milliárd forintos garancia a G-Modus Kft. Postabanktól felvett hitelének visszafizetésére vonatkozott. A kft. tulajdonosa akkoriban a Dunaholding Rt. ellenőrzése alatt állt Gordius Holding volt. Mindenesetre a tavaly áprilisban született könyvvizsgálói jelentés tanúsága szerint a Düsz Holding Kft.-nek a Postabanktól és más társaságoktól származó befektetett pénzügyi eszközei 360,6 millió forintot tettek ki.
A tulajdonosi körforgás az elmúlt év májusában folytatódott, amikor a V-Modus Kft. is megvált érdekeltségétől. A Düsz Holding Kft. törzstőkéjéből 100 millió forintnyit előbb a szintén Postabank-érdekeltségű Kereskedelem 2000 Portfolió Kft. vett meg, a fennmaradó 530 millió pedig a Port-Com Kereskedelmi Portfoliókezelő Rt.-hez került. Öt nappal később, június 2-án utóbbi saját pakettjéből 17,2 millió forintot ugyancsak a Kereskedelem 2000 Kft.-nek értékesített. Megjegyzendő, hogy ezen utóbbi kft. a Postabank már említett tavaly nyári konszolidációs összegzésében 2,6 milliárd forintos befektetett összeggel szerepelt; ez a hitelintézetet akkor 51 százalékos szavazati arányra jogosította fel.
Így már érthető, miért szerepel a PK Banknak közvetlenül a Postabank által felkínált pakkban az összességében 5,2 milliárd forintos törzstőkéjű Kereskedelem 2000 Kft. üzletrésze. A csomagba vétel különösen azok után tűnik logikusnak, hogy a tavaly október 29-i állapot szerint a hitelintézet már 4,9 milliárd forintnyi üzletrész tulajdonosa volt (e mellett az Inga Ingatlanhasznosító Kft. 156, a Port-Com Rt. 66, illetve a Profit Invest Rt. 75 millió forintja igazán elenyészőnek tekinthető).
A Kereskedelem 2000 Kft.-ről annyit még érdemes tudni, hogy azt 1995. szeptember 14-én a Postabank és a Dunaholding Rt. alapította, 2,65, illetve 2,55 millió forinttal. Ez a tulajdonosi összetétel a társaság 1996. június 12-i közgyűlését követően változott meg. Ekkor a Dunaholding Rt. az egyik (1,77 milliárd forintos) üzletrészét a 7C Portfoliókezelő Kft.-nek, míg a maradékot a Komplementer Kft.-nek bocsátotta áruba. Az 1997. június 15-i állapotfelméréskor ugyanakkor – a többségben lévő Postabank mellett – már három másik tulajdonos neve szerepelt. Közülük azonban a Svábhegyi Villa Rt. 22,13 százalékára, illetve a Vasúti Szolgáltató és Vagyonkezelő Kft. 19,36 százalékára a Postabank (1,5-1,5 milliárd forint értékben nyújtott hitele fejében) zálogjoggal rendelkezett, melyet a felmérés után egy nappal, június 16-án érvényesített is. Ugyancsak e bankhoz került a negyedik tulajdonosként szereplő Hungarofruct 7,51 százalékos tulajdoni részesedése. (Ez a pakett egyébiránt a Hungarofructnál mindössze egyetlen napig parkolt: azt követően tudniillik, hogy a cég megvette azt a Széria I. Szervező és Tanácsadó Kft.-től.) Ami pedig a PK-val kötött ügylet személyi vonatkozásait illeti: a Kereskedelem 2000 Kft. ügyvezetői tisztét egészen 1997. december 15-ig, a PK Bank elnök-vezérigazgatójának való megválasztásáig Pusztai Viktor töltötte be.
A Postabank által a PK-nak felajánlott csomagban található a Római I. Befektetési Rt. is. E céget 1996 decemberében kifejezetten azzal a céllal alapította a Ribbon Reklám, Propaganda és Szolgáltató Kft., a Postabank és a Medicor Holding Rt. (3 milliárd, 1,9 milliárd, illetve 500 millió forintos részesedéssel), hogy az – értékpapírok rövid távú, illetve spekulációs célú adásvétele mellett – az állami privatizációkban vegyen részt. Ennek érdekében az rt. 1,4 millió darab, egyenként ezer forint címletértékű kárpótlási jegyet vásárolt, mintegy 2,4 milliárd forintért. Az így adódó 174 százalékos árfolyam körülbelül duplája volt az akkori tőzsdei árnak. Mivel azonban a számviteli törvények értelmében a kárpótlási jegyeket a fordulónapon érvényes tőzsdei áron kell elkönyvelni, a társaság már első, kurta üzleti évét csaknem 1,5 milliárd forintos veszteséggel zárta. Ennél is nagyobb érvágást jelentett azonban, hogy az ÁPV Rt. 1996 végén kinevezett új vezérkara – a Római I. Befektetési Rt. cégtulajdonosai, köztük a Postabank várakozásaival ellentétben – nem hirdette meg a kisebbségi portfoliót, ráadásul a társaság által megcélzott Elmű-részvények cseréjének feltételei is kedvezőtlenül alakultak. A remény még kitartott 1997 májusáig, ám akkor az igazgatóság végleg lemondott arról, hogy a gyógyszergyárak, illetve a maradék csomagok esetében a cég számára kedvezően alakul a kiírás. Ezért az igazgatóság elnöke megbízást adott az ilyen értelemben immár feleslegessé vált kárpótlási jegyek értékesítésére.
A Postabank-csomag harmadik szeletének, a Duna Club Szentendre Szolgáltató Rt.-nek az az érdekessége, hogy szerepel a – mindössze egymillió forintos vagyonú, a Postabank székhelyén bejegyzett – PV1115 Kft. által felajánlott üzletrészek között is. Ezen utóbbi kft. “kínálatában” található a Profit Invest Rt. is, melynek 1,1 milliárd forintos pénzeszközeit értesüléseink szerint kifejezetten a PK-val lebonyolított portfoliocsere érdekében emelték fel 1997. október 2-án 3,1 milliárdra. A kör ott zárul, hogy a Postabank az alaptőke felemeléséhez szükséges pénzbeli hozzájárulás teljesítésére a Duna Club Rt.-t jelölte ki, mely e feladatát októberben, három részletben el is végezte. A kft. által felkínált csomag másik szelete, a Duna Club Rt. 99 százalékos részvényhányada 1994 decemberében került a Postabankhoz, 9,9 millió forintért. A Duna Club Rt. vezérigazgatója egyébként azonos a Római I. Rt. igazgatóságának elnökével, a Profit Invest felügyelőbizottságának pedig – saját bevallása szerint is – korábban tagja volt Pusztai Viktor.
Befektetőkeresés
A fenti rendkívül szövevényes história alapján valószínűsíthető, hogy a Postabank és a PK Bank között valamivel több van annál, minthogy e hitelintézetek egymást kiegészítve ügyködjenek, például az áruhitelezés terén vagy a kártya üzletágban. Azt lapunknak a PK elnök-vezérigazgatója már korábban elismerte (Figyelő, 1998/5. szám), hogy deklarált határidő nélkül, de szó van olyan lehetőségről, hogy a Postabank a 6,25 milliárd forintos jegyzett tőkéjű PK még meglévő 33,33 százalékos állami részvénypakettjének megvételére opciót kapott. A Figyelő értesülései szerint ez a jog az általa közvetlenül juttatott – valamivel kevesebb mint 2,1 milliárd forintért eladott – üzletrészek fejében illetné meg a Postabankot.
Ezen opció lehívása azonban még éppúgy a jövő zenéje, mint a Postabank tulajdonosi szerkezetének esetleges megváltozása. A tavaly február végi betétesi rohamot követően a svájci SBC Warburg kapott megbízást arra, hogy a bank számára szükséges, 3-10 milliárd forintra taksált alaptőke-emelés jegyzőit 1997 őszéig megtalálja, erre azonban a mai napig nem került sor. Újabban – mint azt lapunk érdeklődésére Murányi Róbert, a Postabank vezérigazgató-helyettese megerősítette – a bank tavaly nyáron megválasztott könyvvizsgálója, a Deloitte and Touche próbálkozik. Lapunk értesülései szerint többek között annak okán, hogy külföldi befektető neve eleve csak nemzetközi szabványok szerint auditált mérleg prezentálása esetén kerülhet komolyan szóba. Nagy kérdés persze, hogy az a bizonyos mérleg mit mutat majd. Egyesek mindenesetre váltig állítják, hogy a befutó végül egy “testvérintézmény”, az Österreichische Postsparkasse lesz. E nézet képviselői szerint az osztrákok többségi tulajdonná srófolnák a Postabankban jelenleg meglévő, valamivel több mint 7 százalékos részesedésüket, s átalakítanák a bank menedzsmentjét, amire az állam ugyebár eddig nem mutatott hajlandóságot.
