Legkésőbb a jövő év közepéig lezárul a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) privatizációja. Az első kör után megmaradt mintegy 7,6 milliárd forint értékű, a Pénzügyminisztérium birtokában lévő állami részvénycsomag tőzsdei bevezetésének vezetője a Merill Lynch International lesz. A K&H várhatóan 2,5 milliárd forint körüli adózás előtti eredménnyel zárja az idei évet, míg a konszolidált mérlegfőösszege elérheti a 420 milliárdot. Erős János vezérigazgató beszámolt arról is, hogy sem az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet megbízásából vizsgálódó Coopers and Lybrand, sem az Állami Számvevőszék nem talált különösebb kivetnivalót a bank gazdálkodásában. A K&H következő hároméves stratégiái céljai között szerepel a piaci részesedés szinten tartása – ez ugyan nem tűnik merész elképzelésnek, ám a vezérigazgató szerint figyelembe kell venni, hogy a lakosság 40 százalékának jelenleg egyáltalán nincs banki kapcsolata. Új ügyfeleket elsősorban a középvállalati körből kívánnak szerezni, részben a nálunk még újdonságnak számító treasury szolgáltatással. A bank tulajdonosai három év alatt 11-12 milliárd forintot fordítanának az integrált számítástechnikai rendszer fejlesztésére.
- 13:10 Elvi-hazafias alapon beszervezve - Nógrádi György hatos kartonja is nyilvános
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumbam a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 12:13 Tarr Zoltán: édesapámról is létezik 6-os karton, de nem volt ügynök
- 11:53 Három évtized után szállhat ki a hokivébéből a főszponzor, ha az oroszok visszatérnek
- 11:48 „Ókovács hűbérúrként kezelte az Operaházat” – az intézmény működését és a korábbi vezetést bírálta Harangozó Gyula
- 11:15 Ezért nem szabad megbolygatni a levélkupacokat a kertben
- 11:01 KSH: 31 százalékkal nőtt az új lakások száma
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 10:58 Egyre több a madárinfluenzás állat Magyarországon
- 10:54 Halálos autóbaleset történt a Velencei-tónál
- 10:50 „Ez a világ 3000 éve is egy szarfészek volt. A Viktor mit csinált, ami jó lenne?” – így szavaznak, ez érdekli a politikából a hajléktalanokat Magyarországon
- 10:20 Forma-1: végleges a szakítás, Ocon már nem vezet a szezonban
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 09:58 „Cserben hagytam a játékosokat” – mondta Gulácsiék edzője a súlyos BL-pofon után
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 10:50 „Ez a világ 3000 éve is egy szarfészek volt. A Viktor mit csinált, ami jó lenne?” – így szavaznak, ez érdekli a politikából a hajléktalanokat Magyarországon
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 10:54 Halálos autóbaleset történt a Velencei-tónál
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 09:19 A hatóság figyelmeztet: Veszélyes az utángyártott töltők 84 százaléka
- 09:37 Luxuskarácsony, elkényeztetett unokák – nem aratott osztatlan sikert a John Lewis idei reklámja
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
