Miként lehetséges az, hogy miközben Magyarországon növekszik a reálbér, két lehetséges felhasználási módja, a megtakarítás és a kiskereskedelmi fogyasztás stagnál, illetve csökken – tette fel a kérdést néhány héttel ezelőtt a jegybank elnöke. Surányi György már akkor jelezte, hogy a megtakarítások vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hamarosan korrigálja eddigi adatait. A megtakarítások szerkezetében bekövetkezett változások, illetve az új instrumentumok – a magán-nyugdíjpénztárak és a befektetési alapok – előretörése ugyanis igen bonyolulttá tették az adatok feldolgozását, besorolását. Kérdéses például a hozamok elszámolásának mikéntje is. Mindezek figyelembevételével az MNB várhatóan felfelé módosítja a megtakarítások mértékét.
Ez azonban csupán az egyik oldal. Surányi György ugyanis annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kiskereskedelmi forgalom nem megfelelő bázis a lakossági fogyasztás értékeléséhez. A forgalom nyolc év óta folyamatos csökkenést mutat, s ez – a gyakorlati tapasztalatokkal összevetve – alaposan megkérdőjelezi a mutató hitelességét.
A kiskereskedelem-statisztika problémáit a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) is elismerik. A hivatal természetesen igyekszik más oldalról is alátámasztani – vagy éppen módosítani – az adatokat, ám jelenleg nincs olyan segédmutató, amellyel ellenőrizni lehetne a kiskereskedelmi forgalom hitelességét. Megpróbálták felhasználni a negyedéves adóbevallásokat is, mondván: az adatoknak végső soron jelezniük kell a kereskedelmi trendeket. Az elméleti okoskodás azonban léket kapott. Az áfa-bevallásoknál például közel egyéves csúszás után lehet csak végleges adatokról beszélni, ami egy ellenőrző jellegű mutató esetében gyakorlatilag értelmetlenné teszi a felhasználást.
Próbálkozott a KSH a negyedéves háztartás-statisztikai felvételek ilyen célú felhasználásával is, ám ez a mutató sem felelt meg. Az egyik ok az a világszerte tapasztalt jelenség, hogy bizonyos termékek – cigaretta, alkohol – fogyasztását senki sem vallja be teljes egészében, így e tételeket korrigálni kell. Ez azonban éppen a kiskereskedelem ellenőrzésének hitelességét kérdőjelezi meg, hiszen a kiigazított adatok alapján kellene kiigazítani más adatokat. A negyedéves háztartási felmérés emellett a tartós fogyasztási cikkek vásárlását sem tükrözi hűen, hiszen e termékeknél hosszabbak a fogyasztási ciklusok. Utólag, egész évre persze e területen is hitelesebb képet lehet összeállítani, ám ez nem segít a kiskereskedelmi forgalom adatainak folyamatos ellenőrzésében. A KSH gondolt a megtakarítások segédmutatóként történő felhasználására is, de a hivatal is érzékelte azt a problémát, ami miatt a jegybank a korábban már említett módon e mutató kiigazítására kényszerült.
A KSH-ból származó vélemények szerint a kiskereskedelmi forgalom körüli anomáliák módszertanilag abból fakadtak, hogy igen mozgékony sokaságról van szó. Jellemző például, hogy a mintából felszorzott és az önkormányzatoknál nyilvántartott adatok között óriási különbségek voltak. A minta tehát torzított, a hatékony karbantartáshoz viszont hiányoztak az eszközök. Az önkormányzatok például csak azokat a kereskedelmi egységeket regisztrálták, amelyek tevékenységük megkezdésekor bejelentkeztek – a kilépőket nem.
A KSH éppen ezért döntött egy teljes körű összeírás mellett, aminek eredményeként hamarosan új mintára térhetnek át. Kanadai segítséggel a karbantartásra is új módszert dolgoztak ki. Az országot mintegy 200 körzetre osztották, s ezekből 10 százalékos mintát vettek. A kiválasztott körzeteket ezt követően minden hónapban végigjárják az összeírók, akik egyrészt ellenőrzik, hogy léteznek-e még a korábbi kereskedelmi egységek, másrészt jelzik, ha újak jelennek meg.
A másik problémás terület a külkereskedelem-statisztika. A KSH, illetve az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) vámstatisztikán alapuló export-import értékei az idei év első negyedében-harmadában jelentős eltérést mutattak a jegybank cash-flow alapon számított adataitól. A jegybank elnöke ezzel kapcsolatban már korábban jelezte, hogy az export vámstatisztikai értékét utólag általában felfelé kell korrigálni, ami lényegesen csökkentheti a különbségeket. A KSH-ban viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a fizetésimérleg-statisztikákban szerte a világon vámstatisztikai alapú külkereskedelmi adatok szerepelnek, és előbb-utóbb Magyarországon is át kell térni e módszerre.
Létezik azonban egy olyan statisztikai mutató is, amely heves – igaz, nem szakmai jellegű – vitákat kavar; ez pedig az infláció. A némi populizmusra hajlamos politikai erők gyakran kérdőjelezik meg a hivatalos fogyasztói árindex értékét, azt állítván: szándékosan manipulált számokról van szó, amelyekkel a hatalom a társadalom nehezedő életkörülményeit kívánja leplezni.
A vád szakmai szempontból nem tűnik megalapozottnak. Fogyasztói (illetve eleinte kiskereskedelmi) árindexet 1968 óta számolnak az országban, módszertanilag tehát jelentős múltra tekint vissza ez az terület, amelynek jó néhány nemzetközileg elismert magyar szakértője volt – tudtuk meg a KSH-ban. A számítások módszerét legutóbb 1991-ben módosították, így az jelenleg megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. A kalkuláció alapvetően nem túl bonyolult: az országban a KSH emberei több ezer helyen felírják több ezer árucikk árát, majd az egyes árucikkekre átlagos árat számolnak. Ezeket a lakosság fogyasztási szerkezetét tükröző értékekkel súlyozzák, s ez adja végül a fogyasztói árindexet.
A jövőben egyébként újabb módosulás várható az infláció számításában, méghozzá az uniós csatlakozás kapcsán. Az integráció tagállamai a monetáris unió megteremtése érdekében úgy döntöttek, hogy harmonizálnak bizonyos statisztikákat: elsősorban az eddig nem érintett pénzügyi felméréseket. E harmonizációs munkában a csatlakozni kívánó országok képviselői is részt vesznek, aminek eredményeként Európa-szerte létrejöhet egy közös módszertani alapokon nyugvó, minden országban ugyanazt mutató fogyasztói árindex – tájékoztattak a KSH-ban.
A módosítások két lényeges területet érintenek: az alkalmazott súlyrendszereket, illetve a minőségi változások kezelését; azaz azt, hogy miként tükröződik az inflációban a fogyasztók által használt termékek és szolgáltatások minőségi javulása. (Ha például a boltokba kerül egy új televízió, amely ugyanannyiba kerül, mint a korábbiak, ám sokkal jobb képminőséget és számos többletszolgáltatást nyújt, akkor ebből az árindex semmit sem jelez. Holott az ugyanolyan áron élvezett jobb szolgáltatás tulajdonképpen csökkenő árat takar: a régi készülék már csak olcsóbban adható el.) Az Egyesült Államokban hatalmas vita volt a közelmúltban e kérdésben, amelynek végén egy tekintélyes bizottság megállapította: a fogyasztói árindex – részben épp e jelenség miatt – nemhogy alulbecsülné, hanem egyenesen túlbecsüli a valódi inflációt.
Az új árindex bevezetése kapcsán több európai ország is jelezte, hogy a jövőben a harmonizált és az eredeti mutatót is kiszámolja majd. Már csak azért is, mert bizonyos országokban több terméket és szolgáltatást tesznek a kosárba, mint a harmonizált indexnél. Különösen az egészségügyi kiadások és a lakbérek okozhatnak e tekintetben problémát, közgazdasági szempontból ugyanis eltérhet az itt alkalmazott árak fogalma. A KSH szerint elképzelhető, hogy az áttérést követően egy ideig hazánkban is mindkét árindexet párhuzamosan számolják majd.
