Az ember már nem is csodálkozik a Postabankkal kapcsolatos legújabb fejleményeken. Most például azon, hogy egy ártatlannak látszó nyár közepi közgyűlésen kiderül: a hitelintézet vezetője titkosította a nemzetközi számviteli szabályok szerint elkészített könyvvizsgálat megállapításait. Tette ezt azok után, hogy a híres-nevezetes február végi betétesi rohamot követően sebtiben megígérte: minden érdeklődő megismerheti majd az “ártatlanságukat” bizonyító auditori véleményt. Princz Gábor akkori szavaiból még a legnyakatekertebb értelmezés szerint sem lehetett azt kivenni, hogy az “olvasók” csak és kizárólag a részvényesek közül kerülhetnek ki, akiknek aztán – különösen ha egyúttal még (horribile dictu) újságírók is – életük végéig magukba kell fojtaniuk a látottakat.
Ám az újabb Postabank-pénteken – valami megmagyarázhatatlan okból az e hitelintézettel kapcsolatos történések mindig a hét utolsó munkanapjára esnek – mégis az vált nyilvánvalóvá, hogy a bankvezetőt szűkebb környezetén kívül jóformán mindenki félreértette. Igaz, így legalább a magát manapság előszeretettel az ország kettes számú bankjaként aposztrofáló intézmény egy dologban mindenképpen az első helyre került. Az ugyanis – finoman szólva – korántsem általános, hogy egy magyar bank eltitkolja eme külföldi mércéjét. Hasonlóra idehaza nemigen találni példát. A hitelintézetek – nagyságra és tulajdonosi körre való tekintet nélkül – a magyar mellett már egy ideje a nemzetközi számviteli szabályok alapján összeállított fontosabb adataikat is közlik. Noha erre semmiféle hatályos jogszabály nem kötelezi őket.
A Postabank ilyetén hozzáállása még akkor is felettébb furcsa, ha az effajta nyilvánosság tekintetében kétségtelenül “tapasztalatlanabb” a többieknél: a kis hazánkon kívül is jegyzett könyvvizsgáló egészen a legutóbbi időkig messze elkerülte a lakossági hitelintézetet. Az már a sors furcsa fintoraként is felfogható, hogy az Arthur Andersen amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, minekutána a “februári pánikot követő hetek nyomot hagytak a bank és az auditor viszonyán”. Hogy ezt az igencsak homályos megfogalmazást pontosan mire is értette a bank felügyelőbizottságának – és egyben a következő egy évre a Big Six egy másik tagját hivatalos könyvvizsgálónak javasoló bírálóbizottságnak – az elnöke, többszöri részvényesi próbálkozás után sem sikerült kideríteni.
Így csak sejteni lehet: mindenekelőtt az zilálta szét az amúgy a volt Állami Bankfelügyelet, s nem a bank menedzsmentje által választott partnerrel ápolt kapcsolatot, hogy Andersenék végül sokkal rosszabb képet festettek a hitelintézetről, s ezáltal nagyobb tartalékolási kötelezettséget írtak elő, mint azt a Postabank-alapítástól regnáló vezetője indokoltnak tartotta. Ezek után viszont már az sem olyan meglepő, hogy a megállapításokkal egyet nem értő bankvezér nemes egyszerűséggel titkosította a könyvvizsgálat eredményét. (A banktitok védelmére való hivatkozása egy kicsit megmosolyogtató. Az ugyanis szakmai berkekben köztudott, hogy az üzleti szempontból lényeges, a törvény által is védett adatokat nem a mérleg, hanem annak általában valóban titkosan kezelt kiegészítő melléklete tartalmazza.)
Ez a lépés nemcsak a hazai szakmai berkekben kelt újfent visszatetszést, hanem a – magyar számviteli szabályokkal értelemszerűen sok mindent kezdeni nem tudó – külföldiek rosszallását is kiválthatja. Márpedig a Postabank az erre az évre beharangozott nagyszabású tőkeemelési elképzeléseinek kiteljesítését éppen az országhatáron túlról majd csak idecsöppenő, mi több, szakmai befektetőtől várja. Méghozzá nem is akármekkora összeg erejéig. Ahogy a Postabankkal manapság nagyon is élénken foglalkozó kormány – kényszerűségből hovatovább már banki szakértővé avanzsáló – szóvivője az újabb, ezúttal 17 milliárd forintot kitevő állami mentőöv bedobását indokolta: ezáltal biztosítottá válik a Postabank jelenlegi alaptőkéjének 50, azaz ötven százalékkal való felemelése.
Hogy a reménybeli invesztor mi alapján tájékozódik majd, ma még ugyanúgy titok, mint az ominózus auditori jelentés. Mint ahogy azt sem lehet tudni, vajon az ÁPV Rt.-s portfóliócserével sikerül-e valamennyi, mérleget csúfító tételtől megszabadítani a Postabankot, vagy netán újabb kormányzati lépések válnak majd szükségessé.
Bár, az ember ma már semmin sem csodálkozik…
