Ránézésre egyszerű dolga van a földművelésügyi miniszternek. A nemzetközi megállapodások – afféle szamárvezetőként – gyakorlatilag rögzítik a támogatási mértékeket. A Nemzeti Agrárprogram pedig a GDP 2,5 százalékában – tehát mintegy 200 milliárd forintban – határozza meg a szétosztható összeget; a közvetlen ágazati szubvenció ebből 130-140 milliárdnyi. Első megközelítésben tehát nincs más dolga Nagy Frigyesnek, mint szétosztani a pénzt, a nemzetközileg engedélyezett mértékeknek megfelelően…
A valóságban sokkal nehezebb problémáról van szó: a jelenlegi rendszert alapjaiban kell megváltoztatni. Ennél is nehezebb lesz azonban az új szabályokat az érintettekkel elfogadtatni. Hiú ábránd lenne ugyanis azt gondolni, hogy azok, akik ezt követően nem részesülnek a támogatási forintokból, könnyedén beleegyeznek ebbe. További probléma, hogy a rendszer átalakításával együtt a feldolgozóknak üzletfilozófiájukon is változtatniuk kell, hiszen a közvetlen exportszubvenciót egyre inkább felváltó áttételes termelői támogatások bevezetése után is meg kell őrizni a magyar élelmiszeripar versenyképességét.
Az elveket tehát nehéz lesz a számok nyelvére lefordítani, emiatt késhet a nyárra ígért új szabályozási rendszer. Előrevetíti ezt az is, hogy a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtófőnöke, Fehér Károly a Figyelőnek elmondta: az illetékes helyettes államtitkár szerint “az új szabályozás még cseppfolyós”. Azaz: korán van még ahhoz, hogy a szakember nyilatkozzon a támogatási rendszer reformjáról.
Kis Zoltán, a tárca politikai államtitkára kérdésünkre leszögezte: nagy erőkkel dolgoznak a támogatási rendszer reformján, különösen az exportszubvenció átalakításán. A támogatást illetően az új rendszer a piacok, az időszakok és a termékek között is különbséget tesz majd (például nagyobb szubvencióval támogatja azokat, akik új piacra lépnek ki). A másik változtatás az, hogy ezután a tárca a termékek irányárára alapozva alakítja ki az intervenciós exporttámogatás rendjét: ha a piaci ár jelentősen eltér a földművelésügyi miniszter által meghirdetettől, akkor az állam túltermelés esetén felvásárol, hiány esetén elősegíti az importot. A normatív támogatással segített termékkör szűkül, a termelői támogatás viszont jelentősen növekszik.
Nagy változást okoz az is, hogy a tervek szerint az agrártermékek exportengedélyeztetése az Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumtól átkerül az FM-hez (Figyelő, 1997/4. szám). A végső cél az, hogy a pályázatos rendszer révén minél kisebb állami támogatással a lehető legtöbb áru kerüljön külföldi piacra. Változás az is, hogy a támogatási fejezetek között külön piacrajuttatási fejezet szerepel, amelyre mintegy 42,3 milliárd forintot irányozott elő a tárca. Az agrártermelés támogatására 21,18 milliárd forintot szán az idén a költségvetés.
Az új rendszerben azonban a termelők nem automatikusan kapják meg a támogatást; ezt a tárca továbbra is feltételekhez köti. Az őszi vetési támogatás például csak annak jár majd, aki hajlandó alávetni magát az aktív piacszabályozásnak: információt ad magáról és termeléséről. Igaz, ez a kitétel már az idei támogatási rendszerben is szerepel, hiszen a támogatási reform már ebben az évben megkezdődött. Ennek keretében utalta a tárca a megyei földművelésügyi hivatalok hatáskörébe például a pályázatos fejlesztési és beruházási támogatások kezelését (Figyelő, 1997/20. szám).
A pénzügyminiszter a Nemzeti Agrárkerekasztal vitáján kifejtette: a jövőben a kormány csak kifejezetten fejlesztésre és korszerűsítésre, valamint hatékonyságnövelő beruházásokra ad – a GDP-vel arányos – támogatást. Arra azonban, amit az agrártermelők követelnek: a rossz gazdálkodás miatt bekövetkezett veszteség úgynevezett jövedelempótlására egy forintot sem adnak. Ez – ismerte el Raskó György ellenzéki agrárszakértő is – összhangban van az Európai Unió és az OECD felfogásával. Igaz, az EU-ban – mondta Raskó – az úgynevezett “farmrestrukturációs” programok keretében, közvetett támogatásokra is pályázhatnak a termelők. A farmalapú támogatások lényege, hogy a kormány nem közvetlen, normatív támogatással avatkozik be a termelésbe, a piac alakításába, hanem a családi gazdaságok életképességét, versenyképességét javító fejlesztéseket ösztönzi. E programok teljes körűek, a támogatást nemcsak a termelés egy elemére adják, hanem az egész gazdálkodás korszerűsítésére.
A szakértő szerint a farmprojekt szerint kellene átalakítani a magyar termelői támogatásokat is. Javaslata szerint, ha a magyar gazda életképes fejlesztési tervvel pályázik, akkor a komplex projekt értékei alapján a beruházás kisebb-nagyobb hányadát állami támogatásként kapná meg. Ez azért lényeges, mert ha egyszerűen csak – például – géptámogatási pályázatot ír ki a tárca, akkor a géphez ugyan olcsóbban jut hozzá a termelő, de ez önmagában nem ösztönzi hatékonyabb termelésre. Az egyszeri közvetlen támogatással a piaci folyamatokba, a kereslet-kínálat egyensúlyának alakulásába sem lehet tartósan beavatkozni, a másik rendszer alkalmazásával viszont tartós eredményt érhet el az állam – állítja Raskó. Az EU agrárpolitikája is ezért tér át a pályázatos rendszerre: a támogatást az nyeri el, aki a legkevesebb állami pénzzel a legnagyobb mértékben tudja javítani a termelékenységet. A pályázatos projekt-támogatás így csökkenti a piaci árat, s a termék külföldön is versenyképesebbé válik.
Az EU-ban már csak fél tucat terméket, például a tejport, a vajat és a marhahúst támogatják pályázati rendszerben, s kap közvetlenül exporttámogatást. Akik nyertek az exporttámogatási pályázaton, azok nevét folyamatosan közreadja a hivatalos közlöny, a brüsszeli Agra Focus. Az Unió újabban a kivitelt is közvetett piacrajutási támogatással, a marketing-, az infrastruktúrafejlesztés eszközeivel segíti.
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is csak a közvetlen exporttámogatást tiltja. Tehát egy-egy magyar régió termékköreit, különlegességeit, hungarikumait, például a makói hagymát, a szegedi, kalocsai fűszerpaprikát hirdetheti az állam a médiákban is – ahogyan például a spanyol borokat reklámozzák a világ kereskedelmi televízióiban. Annak sincs akadálya, hogy állami hozzájárulással csak magyar élelmiszereket áruló nagykereskedelmi lerakatokat, “cash and carry” áruházat létesítsenek külföldön.
Más szakértők is arra emlékeztetnek, hogy csak az exporttámogatás leépítésére vállalt kötelezettséget a kormány, az agrártermelés csökkentésére nem. Az exporttámogatást ugyan mérsékelni kell, de a termelés hatékonyságát javító támogatásokat nem. Költségkímélő módszerrel is javítani lehetne a magyar termékek versenyképességét. Például úgy, hogy az állat- és növény-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési vizsgálatok díjai ne emelkedjenek az inflációnál is nagyobb mértékben. A vállalkozások terheit azzal is csökkenteni lehetne, ha a vízdíj, a terület- és térségfejlesztés költségei nem a cégeket terhelnék. Több jutna a szektor támogatására akkor is, ha az oda nem illő célokat nem ebből a keretből támogatnák. Egyes élelmiszer-ipari ágazati szakértők a térségfejlesztést, az ökölógiát, a szövetkezést, a jóléti és parkerdőket, az árvízvédelmet és a csatornarendszert más tárca forrásaiból segítenék, mivel ezek szervesen nem kapcsolódnak az agrárgazdasághoz.
Kétségtelen azonban, hogy vannak olyan hatásos szubvenciós formák is, amelyek nem sértik a GATT/WTO megállapodást. Ezek a világszervezet által elfogadott úgynevezett Green Boxba tartozó módszereket alkalmazzák Magyarországon is. Legutóbb a földművelésügyi miniszter személyesen mutatta be például az Agrár Marketing Centrumot, amely az ágazat évi 101 milliárdos költségvetéséből félmilliárd forintos kerettel segíti az agrártermékek piacra juttatását. Hatásos, WTO-konform eszköz egyebek mellett az exporthitelgarancia-biztosítás, a promóció és a szakoktatás is.
Az évek óta ismétlődő, az idén akár több milliárd forintos támogatási csalások is arra kényszerítik a kormányt, hogy változtasson az eddigi támogatási gyakorlaton. A legtöbb visszaélést ugyanis az exporttámogatásokkal követték el. A csalók fantáziája korlátlan. Sokszor felülszámlázással csapták be a hatóságokat, de az is előfordult, hogy ki sem ment az országból az exportszállítmány, csak a papírokat adták be a hivatalhoz, és lehívták a pénzt. Volt olyan eset, hogy egyetlen rakomány “örökmozgó” konzerv utazott határokon keresztül, többszörös támogatásért. Gyakran másnak nevezték a terméket, mint ami valójában volt, ezzel jogtalanul nagyobb támogatási összeghez jutva hozzá.
A támogatási reformot azonban nemcsak a magyar termelők sürgetik. A WTO négy tagállama: az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália és Új-Zéland mintegy másfél évi sikertelen egyezkedés után az idén januárban hivatalosan tiltakozott a szervezet illetékes bizottságánál a magyar támogatási gyakorlat ellen (Figyelő,1997/6. szám). Magyarország ugyanis évek óta túllépi a WTO-előd, a GATT uruguayi fordulóján elfogadott támogatási mértékeket; a kezdetektől a vállaltnál jóval több közvetlen exporttámogatást ad például az élelmiszer-gazdasági termékeknek. Az ezt megállapító WTO-eljárásban várhatóan semmit sem számít az a körülmény, hogy 1991-ben szerencsétlen számítási és adminisztratív hibák sorozata miatt rosszul adták meg a bázisadatokat, amelyeket a megállapodás szerint hat esztendő alatt 36 százalékkal, tehát évi 6 százalékponttal kell csökkenteni. A támogatott 750 termék helyett eredetileg csak tizenhatot vallott be a magyar fél, s ráadásul a KGST-országokba irányuló exportot segítő, az összesen mintegy 48 milliárd forint támogatás felét “kifelejtette” a GATT-nak küldött dokumentációból. 1995-ben a támogatás mértéke nem léphette volna túl a 22,3 milliárd forintot, a parlament mégis 33 milliárdot hagyott jóvá, és a költségvetés végül csaknem ötvenmilliárd forintot fordított e célra. Tavaly mindössze 19,7 milliárd forint közvetlen exporttámogatást használhatott volna fel az agrárgazdaság, ám végül, még a 33 milliárd forintos előirányzatot is meghaladva, 44 milliárd forintot kapott az ágazat. Az idén 18,3 milliárd forint a legális GATT/WTO-keret a szemérmesen kezelt – hallgatólagosan elfogadott – 25,5 milliárd forintos közvetlen exporttámogatási előirányzattal szemben.
A többlettámogatásnak persze előnye is van: Magyarország, a kelet-európai országok közül kiemelkedve, az elmúlt két évben esztendőnként mintegy 1,8-2 milliárd dolláros agrár-külkereskedelmi aktívumot ér el. Az ágazat tavalyi dollárárbevétele a hárommilliárd dollárt közelíti. A panaszosok azonban a WTO genfi vitarendezési bizottságához fordultak, kérve, hogy vizsgálják meg a magyar gyakorlatot. A testület február 25-én napirendre is tűzte az ügyet, s megkezdődött a hivatalos rendezési eljárás. Az Egyesült Államok és Ausztrália illetékesei ugyan jelezték, hogy készek a tárgyalásra, a megegyezést azonban nehezíti, hogy a feljelentők félnek a precedenstől, az uruguayi egyezményben foglaltak végrehajtásának fellazulásától. A Figyelő információi szerint elképzelhető egy olyan megoldás, hogy a panaszosok egyetlen százalékot sem engednek a magyar vállalásból, a számok betartásából, de a bevezetésre esetleg 2001-ig haladékot adnak.
