Gazdaság

EUROSZKEPSZIS ÉS KERESKEDELEM

Nagy-Britannia jövőbeni külkereskedelmi kapcsolatait világméretekben is befolyásolhatja fokozódó bizalmatlansága az Európai Pénzügyi Unió és a közös valuta iránt. “Nagyon valószínűtlen”, hogy Nagy-Britannia az első körben csatlakozik a majdani közös EU-valutarendszerhez (EMU) – közölte január 23-án a brit külügyminiszter, a pénzügyminiszter szerint pedig “arra sem érdemes fogadni”, hogy a pénzügyi unió a tervezett időre egyáltalán megvalósul. A két vezető kormánytag azután nyilatkozott, hogy a kabinet megvitatta a Kenneth Clarke pénzügyminiszter által e kérdésben összeállított munkaokmányt. Londoni értékelések szerint ez volt az eddigi legegyértelműbb hivatalos brit utalás arra, hogy a kormány nem hisz az EMU 1999. január 1-jei indulásában, s nem is kíván ott lenni a valutaunióba elsőként belépő államok között. Clarke – a konzervatív kormánypárti centrum leginkább EU-párti prominense – óvatosabban fogalmazott a brit belépés esélyeiről, mint Rifkind külügyminiszter, mondván: Nagy-Britannia akkor csatlakozik az EMU-hoz, “amikor ennek eljön az ideje”.

A pénzügyminiszter inkább azt a véleményét igyekezett hangsúlyozni, miszerint nehezen képzelhető el a valutaunió tető alá hozása a hivatalos menetrendben foglalt időre. Clarke megerősítette: ettől az állásponttól függetlenül a következő időszakban London ott kíván lenni a tárgyalóasztalnál.

A pénzügyminiszter szerint a valutaunió csak úgy lehet vonzó intézmény, ha a belépő országok egymáséhoz hasonló, egészséges államháztartással válnak a rendszer tagjaivá, s ez a helyzet tartósan fenn is marad. Clarke kijelentette: a mai helyzet alapján nem tartja valószínűnek, hogy a tervezett időre elegendő számú EU-tagállam képes lesz e feltételek teljesítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik