A gazdasági kabinet javaslatára a miniszterelnök elrendelte, hogy vizsgálják felül a gabonatermelés, malom- és sütőipar területén kialakult piaci feszültségeket. A cél az, hogy elkerüljék a kenyér indokolatlan drágulását, s megakadályozzák, hogy a fehér kenyér ára elérje a száz forintos “álomhatárt”.
A pékek szerint a közeljövőben a termelési költségek növekedése miatt csaknem húsz százalékkal tovább drágul a kenyér. A kormány vélekedése szerint a költségek növekedése alapján nem indokolt ekkora drágulás. A kenyér árában ugyanis a hivatalos kalkulációk szerint kevesebb mint 20 százalék az alapanyag költsége. (Például, amikor 60-65 forint volt egy kilogramm kenyér, az előállításában mintegy tíz forint volt a búza költsége). Az árképzésben nagyobb szerepe van például az energiának és a munkabérnek. Ezért döntött úgy Horn Gyula, hogy a “fogyasztók védelmében” alaposabban megvizsgáltatja a stratégia élelmiszerek között egyelőre a kenyér előállításának, kereskedelmének költség-jövedelem arányait.
Lakos László földművelésügyi miniszter elsősorban piaci eszközök alkalmazásával, a kivitel korlátozásával, az állami készletek növelésével akarja kordában tartani a fő nyersanyag, a gabona, és ezen keresztül a kenyér árát. Felvetődött az is, hogy a kenyeret áfa-mentessé kellene tenni, ezzel alacsonyan tarthatják az árat. Szerinte a félbarna kenyér kilogrammjának reális ára legfeljebb 75, a (normál) fehér kenyéré pedig 90 forintot érhet el. Kenyérárügyben a múlt héten egyeztetett is a tárca az érintettekkel. Egyes gabonaipari szövetségekben ezt is zokon vették, mondván, két multinacionális lánc, hat kis pékség és egy sütőipari érdekképviselet vezetője nem jelenti a szakma valós “keresztmetszetét”.
A gabonakereskedők és a -feldolgozók emlékeztetnek arra, hogy a félbarna és fehér kenyér hatósági ára (a vizes zsömlével, tejes kiflivel együtt) már több, mint három éve megszűnt. A sütőipari termékek piaca, ára szabad. A félbarna és a kenyérgyári fehér kenyér együttesen a sütőipari cikkek mindössze 30 százalékát alkotják. Piaci részesedésük, fogyasztásuk évről évre csökken. A kisebb pékségek elszaporodásával a drágább, vidéken már jó ideje száz forint feletti házi jellegű kenyerek váltak népszerűbbé. (Ezekre korábban sem volt hatósági ár.) A feldolgozók szerint a kenyérárakat eddig (is) kordában tartotta a verseny, a kínálat, a több ezer pékvállalkozás. Azzal, hogy mesterségesen beavatkoznak a kenyérpiacba, sok vállalkozó mehet csődbe. Csökkenhet tehát a verseny, nőhet az ár. A pékek képviselői szerint a tonnánként 22-25 ezer forintos búzából nem lehet olcsó kenyeret sütni, s ha a nehéz helyzetű rétegeknek akar segíteni a kormány, adjon inkább segélyt, kiegészítő támogatást, szociális kenyérjegyet, de ne rombolja le a piacot.
Kis Zoltán, az agrártárca politikai államtitkára nem tagadja, hogy a kenyérár politikai ügy. Bár személy szerint nem híve a közvetlen piaci beavatkozásoknak, de a fogyasztók érdekében meg kell tenni a szükséges lépéseket (a stratégiai élelmiszereknél akár az árbejelentési kötelezettség visszaállítását) a tisztességtelen, méltánytalan haszon ellen. A tejre már meghirdették az irány-árat, és ez hamarosan a többi garantált áras terméknél: a sertés- és a marhahúsnál is várható. Ha az ár jelentősen, például több mint 20 százalékkal eltér az irányártól, az állam piaci intervenciót alkalmaz.
