A nemzetközi példákat figyelve Magyarország egyedi helyzetben van: egy monopolszállítótól függ a földgázellátása. Arra sincs példa a nemzetközi gyakorlatban, hogy az állam tétlenül tűrje a nemzeti szénhidrogén-társaság helyzetének megingatását.
A hazai földgázfogyasztás tavaly 11,1 milliárd köbméter volt, az idei behozatal várhatóan 12,14 milliárd lesz. Óvatos becslések szerint 2010-ig az igény 16 milliárdra nő, az oroszok viszont 18-19 milliárddal kalkulálnak. Tavaly Orenburgból 2,8, Jamburgból 2, a Panrusgaz közvetítésével 1,5 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra, a többi hazai kitermelésből származott. Az idén a tervek szerint 4,1 milliárd lesz a hazai, 7,5 milliárd az orosz forrásból jövő gáz. Földgázt szállítanak még a H.A.G. vezetéken, ebben az évben csupán 0,2 milliárd köbmétert. Emellett 0,34 milliárd köbméter a jugoszláv-bosnyák gáztranzit révén kerül az országba. A beszerzések oly sokat emlegetett diverzifikációja tehát megkezdődik.
A szakértők a távolabbi jövőbe nézve nem tartják elhanyagolhatónak a cseppfolyósított földgáz-beszerzések beindulását sem. Ehhez szükség lenne egy tengeri fogadóterminál létrehozására. A horvátországi Krk szigetén, az Adria kőolajvezeték indítóállomása, Omisalj térségében adódna lehetőség egy ilyen terminál építésére. A Molban már készül a megvalósíthatósági tanulmány, vizsgálják a terminálépítés lehetséges helyszíneit, tesztelik, hogy ki vehetne részt a beruházásban. Ez a földgáznál tisztább cseppfolyósított gáz a szakemberek szerint új távlatot nyithat a beszerzésekben, hiszen nemcsak biztonságosabbá, hanem olcsóbbá is tehetné az ellátást.
Egyelőre azonban az oroszok jelentik a legolcsóbb gázbeszerzési forrást. Mint minden, a piacgazdaságnak ez a területe is előbbutóbb liberalizálódik. Jelenleg kizárólag Angliában szabad a piac, igaz, ott szinte korlátlan belföldi forrást jelentenek az északi-tengeri gázkutak. A kontinensen ennél sokkal óvatosabbak az ágazat irányítói. Szigorúan ügyelnek arra, hogy egyetlen beszállító se lépje túl az általuk veszélyzónának minősített egyharmados részesedési határt. Az Európai Unióban egyébként 1997 után legfeljebb csak hallgatólagosan tarthatják ezt a mértéket – a közösségen belüli számítások arányát az előzetes megállapodások szabják meg, amelyek alapját nyilván az aktuális piaci pozíciók jelentik. Az EU-n belüli egyeztetett állami energetikai politika megfogalmazása még várat magára. A valóság azt mutatja, hogy az egyes államok egyáltalán nem lojálisak a szomszédhoz, illetve bármely külső potenciális szállítóhoz.
Szabályozott, állami többségű tulajdonviszonyok jellemzik a nyugat-európai szénhidrogén-, s így a földgázpiacot is. Az unión belüli összefüggő vezetékrendszer mindazonáltal meghatározó, és óhatatlanul a verseny irányába hat. S ha munkába áll az Angliát a kontinenssel összekötő Interconnector nevű vezeték – amelynek építése a jelentések szerint előrehaladott stádiumban van -, akkor vége a mesterséges állami határoknak. a falak maguktól leomlanak. A gázszolgáltatást természetesen továbbra is lehet vasmarokkal állami fennhatóság alatt tartani, ám úgy tűnik, az olasz vagy francia szigoron mindenképpen enyhíteni kell majd. Érdemes megjegyezni: a Gazprom-csoport Franciaországban úgy üzletel, hogy a franciák Oroszországba irányuló exportjáért dollár helyett földgázzal fizethet.
Külön kell foglalkozni a német viszonyokkal. Az itteni beszállításban – akár Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában – már jelen van az orosz tőke vegyes vállalati formában. Az újszerű piaci megjelenés nem titkolt távlati célja, hogy az oroszok közvetlenül értékesíthessék a földgázt a térségben. Ebbe a terjeszkedési körbe illeszthető a magyarországi vegyes vállalat, a Panrusgaz és a tranzitvezeték építése.
Visszatérve az Európai Unión belül tervezett liberalizációra, az ezzel foglalkozó úgynevezett Energetikai Fehér Könyv megállapítása szerint a kontinensen 10 éven belül körülbelül a jelenlegi másfélszeresére nőhet a földgázfogyasztás. Az új helyzet kialakulásáig a saját termelés fokozásán túl kidolgozzák a cseppfolyós földgáz beszerzési lehetőségekről szóló tanulmányokat. Ma hét fogadóterminál működik, amelyek Európa ellátását egészítik ki. A tervek több új terminál építéséről szólnak. A küldő országok – Katar, Irán, Algéria és Indonézia – győzik kapacitással a növekvő igényeket. Számos helyen, például Közép-Afrikában és Dél-Amerikában is építenek a közeljövőben küldőterminálokat. Értesülésünk szerint a közép-európai országok várhatóan közös tervet készítenek hosszú távú és biztonságos alternatív beszerzési források megteremtésére, bővítésére. Ebbe a folyamatba feltehetően bevonják majd a Molt – s vele Magyarországot – is.
A földgázüzlet egyébként eddig nem hozott túl sokat a Mol konyhájára. Tavaly 14,5 milliárd forintos veszteség származott elsősorban abból, hogy a cég az orosz beszerzési ár alatt volt kénytelen forgalmazni áruját. Az idén – a tavaszi és az őszre tervezett áremelés dacára – a veszteség 2,5 milliárd forint lesz. A valóságos piaci viszonyokat (ha nem is tökéletesen, de) tükröző új szabályozás egyensúlyba hozza a Mol gázüzletét, és reményeik szerint eltűnik a veszteség. Hogy mikor válhat nyereségessé a magyar gázüzlet, az a piaci viszonyok alakulásától és nem kis részben a nyitást meghatározó politikai döntésektől függ.
