A követelés-behajtás szó hallatán sokaknak bizonyára az amerikai akciófilmekből ismert jelenet jut eszükbe: marcona arcú, öltönyös izomkolosszusok veszik rá a rémült adóst számlája gyors rendezésére.
A valóságban a követelés-behajtás olyan, jelentős haszonnal kecsegtető üzletág, ami speciális ismereteket, nagyfokú empátiát, s nemegyszer pszichológiai készséget igényel művelőitől. Nem meglepő tehát, hogy az erre a területre szakosodott cégek többsége a tagbaszakadt férfiak helyett szívesebben alkalmazza a gyengébbik nem képviselőit.
Az Egyesült Államokban a század elején tűntek fel az első követelés-behajtással foglalkozó cégek, amelyek 1939-ben országos egyesületet alakítottak. Ezzel egyidejűleg – az üzlet tisztasága érdekében – törvényben szabályozták és szigorú feltételekhez kötötték a követelés-behajtó cégek működését.
Magyarországon – a világon az elsők között – 1894-ben jött létre a Magyar Tudakozó és Incasso Egylet (lásd külön írásunkat), amely legfőbb feladatának az üzleti életben megjelenő “egészségtelen elemek ártalmatlanná tételét és az újabbak beférkőzésének a megakadályozását” tekintette.
Az üzletág dinamikus fejlődése egészen a második világháború végéig folytatódott. A szocialista tervgazdaságra való áttéréssel azonban a követelés-behajtás értelmét vesztette, hiszen az állami tulajdonban lévő vállalatok eladósodásának gyakorlatilag semmi sem szabott határt, jobban mondva a helyenként tetemesre rúgó számlákat mindig az “állam bácsi” állta. Csak a rendszerváltást követően, a kilencvenes évek elején vált világossá, hogy a gazdaságban már-már elviselhetetlenek a körbetartozások. Működésbe lépett a dominóelv: a kemény piaci feltételek között a hatalmas kintlévőségek miatt a vállalatok egymást döntötték pénzügyi csődbe, s megkezdődött a felszámolási eljárások végeláthatatlan sora. Különösen 1993 volt “fekete év” a gazdálkodók számára, amikor is felszámolási eljárást indítottak el.
A pénzügyi szigor erősödése azonban még korántsem jelenti a fizetési fegyelem megszilárdulását. Sőt. Magyarországon az átlagos fizetési késedelem még mindig meghaladja a hatvan napot, ami adott esetben komolyan leronthatja egy vállalat likviditási helyzetét. Nemegyszer még a kimagaslóan jó értékesítési eredményű cégek is súlyos pénzügyi helyzetbe kerülnek annak okán, hogy a tartozások kiegyenlítése nem tart lépést a forgóeszköz-finanszírozási igényekkel. A hitelező ilyenkor kétségbeesetten telefonálgat, kilincsel, felszólító leveleket küldözget, fenyegetőzik. Az esetek többségében azonban sikertelenül. Végső megoldásként nem marad más, mint jogi útra terelni az ügyet, ez azonban akár öt-hat évig tartó hosszadalmas és költséges pereskedést jelent.
Az utóbbi évek keserű tapasztalatai kijózanítólag hatottak a gazdasági élet szereplőire, s a bizonytalan kimenetelű bírósági eljárások helyett egyre többen veszik igénybe a követelés-behajtó cégek szolgáltatásait. A követelés-behajtás értelmezése az 1923-ban megfogalmazott definícióhoz képest nem sokat módosult: lényegében egy peren kívüli, pert megelőző egyezkedési kísérlet a hitelező és az adós között, harmadik fél közreműködésével. A megbízás elvállalásakor a professzionális követelés-behajtó ellenőrzi, hogy az adós ellen nem indítottak-e felszámolási vagy csődeljárást, s hogy valóban jogos-e a hitelező követelése. Amennyiben minden feltétel teljesül, megkezdődhet a három-négy hónapon át tartó pszichológiai csata. Első lépésként a behajtó írásban szólítja fel az adóst kötelezettsége teljesítésére, s válasz hiányában következik a személyes megkeresés.
A Sigma Rt. ügyvezető igazgatója, Boldizsár József szerint a jó követelés-behajtó rámenős, udvarias és kulturált, s mind a hitelező, mind az adós korántsem kellemes helyzetét képes átérezni. Tapasztalata alapján a felsorolt elvárásoknak leginkább a gyengébbik nem képviselői képesek megfelelni, s ezért cége többségében női munkatársakat alkalmaz. A szakember úgy véli, hogy egy külső, harmadik fél fellépését az adós óhatatlanul pszichikai nyomásként éli meg, s a rámenősség gyakran eredményhez vezet, mivel a többfelé tartozó adós először a “lerázhatatlan” hitelezővel szemben egyenlíti ki számláját.
Az Intrum Justitia Kft., Európa legnagyobb inkasszó- és hitelkezelő csoportjának magyarországi leányvállalata 1993-ban nyitott irodát Budapesten, s tavaly 12 ezer alkalommal, átlagosan nyolcvanezer forintos követelés beszedésére kapott megbízást. Míg azonban a jogi személyek esetében az eredményességi mutatójuk elérte a 70 százalékot, a magánszemélyekkel szemben csupán 25-30 százalékában jártak sikerrel. Antal László, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója szerint ez utóbbi arány sem rosszabb az európai átlagnál, hiszen az egyéni vállalkozókat sehol nem könnyű fizetésre bírni. A cég nemegyszer szabályszerű nyomozásra kényszerül, ugyanis mire a hitelező eldönti, hogy profi behajtóhoz fordul, addigra az adósok már rég telephelyet változtattak, átalakultak vagy egyszerűen csak eltűntek.
A siker legfontosabb záloga tehát, hogy a hitelező lehetőleg minél hamarabb jelentkezzen igényével. Az idő ugyanis az adós legfőbb védelmezője. A legtöbb cég csak akkor fordul professzionális behajtóhoz, ha már minimális az esély az adósság jogszerű eszközökkel való beszedésére. Míg az egy hónapos fizetési késedelem esetén 95 százalékos biztonsággal behajtható az adósság, három hónap után már csak 70, egy év elteltével pedig 20 százalékra csökken a siker esélye.
A meglehetősen negatív csengésű követelés-behajtás szó helyett egyébként a szakemberek szívesebben használják a követelés-érvényesítés kifejezést, ugyanis ez kizárja mindenféle erőszakos, személyiségi jogokat sértő vagy törvénybe ütköző eszköz alkalmazását. Azt ugyan Radó Ákos, a Magyar Követelésbehajtók és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnöke sem tagadja, hogy az üzletág meglehetősen szabályozatlan, a működési feltételek tisztázatlanok, s ma gyakorlatilag bárki alapíthat követelés-behajtó céget. A zavarosban halászva, a biztos profit reményében számos meglehetősen kétes hírű iroda is tevékenykedik, amelyek gyakran nem válogatnak az eszközök alkalmazásában. Épp a szakma hitelének és jó hírnevének megőrzése érdekében, 1993-ban szervezték újjá a jelenleg 15 tagot számláló szövetséget. Az elfogadott etikai kódex – reményeik szerint – garancia arra, hogy a megbízók kizárólag törvényes keretek között működő cégekkel kerülnek kapcsolatba.
