Mégsem kerül a héten a kormány elé az elképzelések szerint július elsején életbe lépő új értékpapírtörvény tervezetének legutóbbi variánsa – értesült lapunk. Mindenesetre amellett, hogy a hatályos jogszabályok erőteljes átformálását szükségesnek tartják, a tőzsdei szakemberek még változtatnának a törvénytervezet néhány kitételén.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke, Száz János egy múlt heti sajtótájékoztatón elpanaszolta, hogy az egyeztetések során időről időre háttérbe szorul a tőzsde véleménye, s a jogszabály legfontosabb alanyának javaslatait előszeretettel söprik le az asztalról az állami törvény-előkészítők. Szerinte az ellentétek mélyén az önszabályozó, angolszász jellegű intézményként megkonstruált tőzsdének a német típusú magyar jogrendszerbe való nehézkes beilleszthetősége rejlik. Figyelembe kell venni azt is, hogy a tőkepiactól – ugyancsak angolszász mintára – mindeddig távol tartott kereskedelmi bankok a német típusú univerzális bankrendszer térnyerésének jegyében határozott léptekkel igyekeznek a tőzsde parkettje felé.
A BÉT szemszögéből ez részben szükségszerűség, részben a kialakult kereskedési rendet veszélyeztető folyamat. Ahhoz ugyanis, hogy megvalósuljon a több lábon álló, a részvény-, az állampapír-, valamint a származékos termékek szekcióival rendelkező tőzsde álma, amely a kamatok (nem kívánt) emelkedésekor sem kerül az érdeklődés perifériájára, szükség van a kereskedelmi bankok jelenlétére. Nélkülük ugyanis nem képzelhető el az állampapír-forgalom döntő részének benntartása a koncentrált piac falai között.
Ráadásul az üzletkötés napjától számított két napon belüli állampapír-elszámoláshoz – melynek megvalósulása nélkül a BÉT versenyképtelennek bizonyulna a tőzsdén kívüli piaccal szemben – elkerülhetetlen az eddigi egységes klíringtagság megbontása. Az MNB ugyanis csak akkor hajlandó garanciavállalásával a tőzsdei forgalomra alapozott állampapírpiac “mögé állni”, ha az annak elszámolórendszerében közvetlenül részt vevő tőzsdetagok minimális alaptőkéjét legalább százmillió forintban határozzák meg. Ez annyit jelent, hogy az ennél kisebb alaptőkéjű – az új törvény által értékpapír-bizományosnak nevezett – forgalmazók egy náluk tehetősebb, a törvény szövege szerint értékpapír-kereskedőnek minősülő cégen keresztül vesznek majd részt a klíringrendszerben. Az előbbiek alaptőke-követelményét a jogszabály várhatóan 20, az utóbbiakét a már említett 100 millió forintban húzza meg.
A legfelső kategóriába tartozó értékpapír-forgalmazóknak azonban még ennél is nagyobb, egymilliárd forintos alaptőkével kell majd rendelkezniük, ami a bizományos és a saját számlás ügyletek lebonyolításán kívül tulajdonrészek megszerzésére és értékesítésére, valamint – korlátozott mértékben – hitelezésre is feljogosítja majd őket. A tervezet szerint ez elsősorban közép- és hosszú távú kölcsönöket jelenthet majd, amelyek a befektetési bank ügyfelének értékpapír-ügyleten keresztül megvalósuló beruházását lesznek hivatva elősegíteni. A befektetési bankok tevékenységi körének meghatározása azonban a törvény-előkészítés egyik legkényesebb pontjának számít, hiszen jogosítványaik definiálásánál a szintén kodifikálás alatt álló, a hatályos pénzintézeti törvényt várhatóan 1997. január 1-jén felváltó hitelintézeti törvény rendelkezéseit is figyelembe kell venni.
A banki és az értékpapír-kereskedői tevékenységi körök átfedésének intézményi szinten is megvan a megfelelője. Annak, hogy az új épt tervezete mindeddig nem került a kabinet elé, az egyik oka éppen a bank-, a biztosítás- és az értékpapír-felügyelet összevonásának januárban felmerült ötlete. A javaslat természetesen az univerzális bankrendszer irányába mutat, ami Száz János szerint a bank- és az értékpapírszektor eltérő információ-kezelési gyakorlata miatt jelent veszélyt a tőkepiacra. Míg ugyanis az értékpapír-kereskedelem alapja a piaci információk nyilvánossága és a szereplők számára egyforma hozzáférhetősége, addig a bankügyletek részletei a két üzletfélen kívül senkire nem tartoznak. Az ÁÉTF jogi helyzetével kapcsolatban a törvénytervezetből egyelőre annyi olvasható ki, hogy a közelebbről meg nem nevezett “Felügyelet” létrehozásáról, jogállásáról és hatásköréről külön törvény rendelkezik majd.
Az viszont vélhetően nagy örömére szolgál a tőzsdei szakembereknek, hogy a jogszabálytervezet jelentős előrelépést sejtet az értékpapírok tervbe vett immobilizációjában. Az úgynevezett szabványosított letéti rendszer keretében a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokat a kibocsátók értékpapír-fajtánként és -sorozatonként – kötelező módon – egy összevont címletben állítják majd elő, amelyek a kibocsátás, illetve a sorozat teljes összegét megjelenítik. A nyilvános kibocsátású értékpapírokat megbontva nem is lehet majd kinyomtatni, tulajdonosaik pedig fizikai formájukban nem is juthatnak a papírjaikhoz. Mindez azért fontos, mert a papírok örökös szállításának és egyenkénti átvételének elhagyása alapvető feltétele a magyar tőkepiac nemzetközi versenyképessége megőrzésének.
Azt ellenben kudarcként könyvelik el a BÉT illetékesei, hogy a tőzsdei kereskedés – mindenekelőtt az állampapíroknál már bevezetett elsődleges forgalmazói rendszer – fejlesztéséhez nélkülözhetetlen úgynevezett rövidre eladás, illetve az értékpapír-kölcsönzés jogi feltételeit – úgy tűnik – nem sikerül a törvényben tisztázni. Nehézségek merültek fel a BÉT terveiben előkelő helyen szereplő szabványosított opciós piac feltételrendszerének kidolgozásával kapcsolatban is
