Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján, most az alkotmányozás idején “bátorságot kell vennünk és hozzáértést” az átalakításhoz – emelte ki Pokorni Zoltán a Tárki és az MTA szerdai konferenciáján, látványosan a jelenlévő Hoffmann Rózsához fordulva. Az oktatási államtitkár Pokorni előtt ecsetelte a pedagógus-életpályamodellről szóló koncepciót. Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett annak bevezetése mellett, számos alkalommal egyeztetett a pénzügyi tárcával, de még nem tudja, mikor lesz lehetőség bevezetni a – számításai szerint – 100 milliárdos pluszkiadást jelentő modellt. „Talán 2012 vagy 2013-ban” – osztotta meg reményeit a hallgatósággal Hoffmann.
Pokorni szerint “becsületes megállapodást” kellene ajánlani a pedagógustársadalomnak. “Mondjuk meg, hogy az úgy nem fog menni, hogy 170 ezer pedagógus van, és duplájára emeljük a bérüket” – fogalmazott, hozzátéve: az ország gazdasága ezt fenntartható módon, hosszú távon nem tudja vállalni. Szerinte a mai magyar pedagógustársadalom képes egy becsületes és tisztességes megállapodásra, mert nagy részük szenved attól, hogy a kiemelkedő teljesítményt nem honorálja semmi, és szeretne átlátható, világos bérezési rendszert, amelyben, ha többet dolgozik, és jó minőségű munkát végez, akkor méltányos fizetést kap. Megjegyezte: kiszámolták, hogy ha a magyar tanítók annyi órát és annyi gyereket tanítanának, mint amennyi az OECD-átlag, akkor több tíz százalékkal lehetne emelni a fizetésüket, azonos ráfordítás mellett.
Túl sok tanár – túl kevés fizetés
A korábbi miniszter egyetértett azzal, hogy lépcsőzetesen, felmenő rendszerben vezessék be az új életpályamodellt. De úgy véli, az a jó életpálya, amely ösztönöz a továbblépésre, honorálja az aktuális teljesítményt. Később a vita során azt is hangoztatta, hogy a Hoffmann-féle közoktatási koncepciók szerint további 50 ezerrel bővülne a pedagógusállások száma. Ez újabb súlyos milliárdokkal terhelné a költségvetést, és még pazarlóbbá tenné a rendszert. Mindezt úgy, hogy továbbra is alacsony béren maradnának a nemzet napszámosai.
Kitért arra is, hogy jelenleg túl sok pedagógust képzünk, kétszer, két és félszer annyit, mint kellene. Radikálisan csökkenteni kell a pedagógusképzési kapacitásokat, kevesebb pedagógust kell képezni, jóval magasabb színvonalon. Biztos jövőképet kell mutatni továbbá a jelentkezőknek, ennek egyik eleme az életpályamodell, a másik a képzés alatti kiemelt támogatás, a minimálbérhez hasonló szintű ösztöndíj, és a tanári pálya kezdésekor már megadott magas bér – fejtette ki Pokorni Zoltán. Mint mondta, „a mézesmadzag elejét kell jól mézbe mártani”.
Összeomlóban a finanszírozás
Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke a finanszírozással kapcsolatban kifejtette: a mai fejkvótaalapú finanszírozás, s az ezzel egyidejűleg két lábon álló – önkormányzati és központi – rendszer nem képes kezelni a jelenlegi egyenlőtlenségeket. Mint felidézte, 2008-ban a közoktatási kiadások teljes összege 883 milliárd forint volt, amelyből az állami támogatás 436 milliárdot tett ki. Ez 49,4 százalékos állami szerepvállalást jelentett. Ez az arány mára még tovább csökkent nominálisan is, s mostanra alig haladja meg a 40 százalékot. Megjegyezte: 2002-ben ez az arány még közelített a 70 százalékhoz, s voltak olyan intézmények – egyes kollégiumok, kistelepülési óvodák -, ahol lényegében 100 százalékos volt az állami szerepvállalás.
A szakpolitikus még ennél is súlyosabb gondnak nevezte, hogy az önkormányzatok eltérő lehetőségeik miatt a költségvetési támogatásokat nagyon különböző mértékben tudják kiegészíteni. Ennek az a következménye, hogy ott költjük a legkevesebbet az óvodákra, iskolákra, ahol a legtöbbet kellene, ott tudjuk a legkevesebbet fizetni a tanároknak, ahol a legmagasabb fizetésekkel kellene odavonzani őket – mutatott rá a kormánypárti politikus. A feszültség mára elfogadhatatlanná és elviselhetetlenné vált – összegzett Pokorni Zoltán, aki szerint nem méltányos ma az oktatás finanszírozási rendszere és ilyen szempontból nem felel meg az igazságosság követelményének.
Csak keveseknek nőne a bére
A konferencián Pálinkás József akadémiai elnök felvetette, hogy talán nincs is szükség külön életpályatörvényre, azt be kellene építeni a közoktatási koncepcióba. Lannert Judit oktatáskutató, a Tárki-Tudok vezetője nemzetközi példákra hivatkozva kifejtette, hogy az oktatási források bővítése önmagában nem vezet eredményesebb rendszerhez. „Sok pénzt is lehet rosszul elkölteni, lásd Medgyessy-program.” Úgy véli, a teljesítménybérezést magában foglaló pedagógus-életpályamodellre lenne szükség, és nem a tanárok óraszámainak és a csoportlétszámok csökkentésén alapuló modellre. Ez utóbbi ugyanis – bár látszólag biztonságot nyújt a pedagógusoknak -, tartósan alacsony bért jelent, és nem emelkedne az oktatási rendszer teljesítménye.
Varga Júlia közgazdász, oktatáskutató hozzászólásában több grafikonnal bizonyította, hogy a jelenleg felvázolt életpályamodell-terv szerint kizárólag a mestertanárok és a kutatótanárok járnának jól. Az úgynevezett „pedagógus 2-es” fokozatba tartozó tanárok (s a döntő többség ide tartozna) bére gyakorlatilag nem változna, sőt a tanári pálya bizonyos szakaszaiban még kevesebbet is keresnének, mint a mai rendszerben. Varga azt is megerősítette, hogy a terv alapján a tanári foglalkoztatottság is tovább nőne, noha már így is túl sok pedagógus tanít túl kevés gyereket.
