Bűnös város – volt
Bár a film és a képregény kockáin gyakran felismerhető egy-egy híres manhattani felhőkarcoló, a mai New York egyértelműen megszabadult a bűn városa címtől. Már előző polgármestere, Rudy Giuliani alatt befejeződtek azok a folyamatok, amelyek a bűnözési statisztikák gyökeres megváltozását eredményezték. Így ma már nyugodtan lehet sétálni bármelyik városrészben a legsötétebb éjszakákon is, anélkül, hogy különösebb kockázatnak tenné ki magát az aludni képtelen utazó. Gonosz bűnözők helyett sokkal inkább nyitott, kedves, barátságos emberekkel lehet összefutni, akik bőrszínre, öltözködésre és minden egyéb diszkriminációra alkalmas tényezőre tekintet nélkül akár meg is szólítják az embert, ha éppen olyan kedvük van. És gyakran bizony olyan kedvük van, ebben a nyüzsgő városban marad ideje beszélgetni az embereknek egymással, akár idegenekkel is.
Felhőkarcolók alulról és felülről
Talán a legjellemzőbb New York-i építészeti stílus az Art Deco. Leglátványosabb lelőhelye a huszas-harmincas években épült manhattani felhőkarcolók, mint például a General Electric Building, Rockefeller Center, a Chrysler Building, vagy éppen – a World Trade Center lerombolása miatt újra a legmagasabb felhőkarcoló címet visszaszerző – Empire State Building. Ez utóbbi teteje (381 méteres magasságban) kihagyhatatlan panorámát kínál a város felett, így még jobban megcsodálható, hogy milyen műgonddal díszítették fel tervezőik a felhőkarcolók felső részeit is. De ugyanez az aprólékosság figyelhető meg az ESB belsejében is, például a domborművel díszített bronz szegecseken. Nem teljesen véletlen a felépítés (1931.) óta betért több mint 110 millió látogató, akik nagyban hozzájárulnak az épület fenntartásának költségeihez. 1933-as eredeti változatában még King Kong is innen csapkodta le a repülőket. Ennek mára szerencsére nem sok nyoma maradt, de nem véletlenül választotta ezt a helyet a gorilla, órákat el lehet időzni Manhattan látképével.
Ha elég volt a háztetők látványából, más perspektívából is jó a rálátás a városra: a Circle Line sétahajói 3-4 óra alatt járják körül a szigetet egy kis kitérővel a Szabadság-szoborhoz, ráadásul a száraz idegenvezetés helyett élő, szórakoztató kísérőszövegekkel. Kivéve amikor az út legvégén, már majdnem visszatérve a kikötőbe, egyik elforgatható híd nem nyílik, így újabb 3 óra kell, hogy visszafordulva elérjünk a kiindulási állomásig, ezúttal már kicsit rosszabb hangulatban, amin csak egy rettenetesen eredeti párkereső hirdetés old valamelyest: egy másik híd alatt az egyik hídszerelő munkás (úgy látszik azok a fránya mozgó alkatrészek gyakran romlanak el) hatalmas, ajtónyi méretű kartonalapra írott szöveggel és tánccal jelzi a turistáknak, hogy ő bizony „single” és ezt az információt természetesen a telefonszáma kíséri. A hajón lévő hölgyek igyekeztek feltűnés nélkül memorizálni a sok-sok számjegyet… A nem nyitható hidak is külön figyelmet érdemelnek, különösen a Brooklyn Bridge-et érdemes a hajótúrán túl meg is látogatni.
Persze a legszerencsésebbek (mint e sorok írója is) még egy – igazán autentikus New York-i – formában nyernek rálátást a városközpontra: egy brooklyni loft (ipari épületből kialakított műteremlakás) belsejéből, ahonnan az óriási ablaktáblák (50-60 négyzetméter) éjjel-nappal a megunhatatlan Manhattan Skyline-ra kínálnak rálátást.
Néhány híres “nagyalmás”
• „Lucky” Luciano (gengszter)
• Rudolph Valentino (filmsztár)
• Bela Lugosi (színész)
• Isaac Asimov (író, tudós)
• Albert Einstein (tudós)
• Harry Houdini (szabadulóművész)
• Dylan Thomas (költő)
• John Lennon (zenész)
• Allen Ginsberg (költő)
• Jack Kerouac (író)
William Burroughs (író)
• Donald Trump (vállalkozó)
• Cornelius Vanderbilt (iparmágnás)
• Roy Lichtenstein (festő)
• Andy Warhol (művész)
A képzőművészetek rajongói is bőségesen juthatnak kedvenc szellemi táplálékukhoz. A kissé régebbi mesterekre (például XX. század eleje) is kíváncsiak számára kötelező a Metropolitan Museum of Art, akik pedig az igazán modern, vagy akár posztmodern festményektől, szobroktól, fotóktól, videóktól, installációktól sem riadnak vissza, hihetetlen kínálatot találhatnak kortárs művekből a méltán világhírű Museum of Modern Artban (MoMA) , a Guggenheim Múzeumban (maga a Frank Lloyd Wright tervezte épület is megérne egy misét), és a még nem olyan ismert, de annál kitűnőbb időszakos kiállításokra (jelenleg: Greater New York 2005) vállalkozó, iskolaépületből múzeummá avanzsáló PS1-ban.
No meg persze óriási hiba lenne elfeledkezni a hihetetlenül virágzó kisebb galériákról, melyek újabb és újabb városrészeket hódítanak meg, az East Village-ből és a Sohóból kivonulva például Chelsea-t, ahol még részben felismerhetők a nagybani húsüzletek portáljai, de a házak többsége már galériákat rejtenek. A megnyitók (egy-egy népszerűbb napon akár húsz is!) nyilvánosak (www.galleryguide.com), és minden formalitást nélkülöznek, a jeges vödörbe hajigált sörös és ásványvizes üvegek „kényeztetik” a vendégeket, se ünnepélyes megnyitó beszéd, se méregdrága interieur, itt csak az a fontos, ami a falon lóg.
Minden féle
Bár az Egyesült Államokat nem elsősorban gasztronómiai kultúrájáért szokás dicsérni, gondoljunk csak a világot elborító fast (junk) food láncaikra, szinte minden megtalálható itt, amit csak megkíván az ember. Vállalva a kockázatot, hogy kizárnak a Gourmand-világszövetségből, még azt is bevallom, hogy a valódi, frissen sütött hamburgereket sem vetem meg (például galérialátogatás előtt Chelsea-ben, az Empire Dinerben), New York ennél sokkal többet kínál sokszínűségben. Multikulturális jellegének köszönhetően nem nagyon lehetne olyan nemzetet, vagy nemzetiséget keresni, amelyik nem képviselteti magát saját étteremmel, bár magyar fronton éppen viszonylag gyenge a helyzet, a meglévőnek nem sikerült az amerikai gyomor számára emészthetővé tennie a hazai ízeket.
Van viszont a fillérekért óriási és nagyon finom (és persze rettenetesen csípős) reggelit készítő mexikóiakon túl minden, amit el tudunk képzelni. Nagyon kellemes meglepetés volt például egy kambodzsai étteremben elfogyasztott egzotikus vacsora, viszont ízletességénél érdekesebbnek bizonyult a Harlemben ebédre felszolgált dominikai kecskepörkölt.
