Élet-Stílus

1980-ban mutatkozott be először, egy Mercedesben a vezető oldalán lévő felfúvódó légpárna. Csak az USA-ban eddig több mint 14 200 ember életét mentette meg.
2005. 10. 28. 15:53
A tényleges életfogytiglan szabadságvesztés büntetésre ítéltek elhelyezésére szolgáló speciális körlet adtak át pénteken a Szegedi Fegyház és Börtönben. Magyarországon jelenleg 9 embert ítéltek jogerősen a legsúlyosabb büntetésre.
2005. 10. 28. 14:57
A Tápió-menti térség húsz településenek 27 ezer háztartását és 80 ezer lakosát érinti az a 37,5 milliárd forintos szennyvíz-beruházási projekt, amelynek megvalósításához e települések az Európai Unió Kohéziós Alapjából várnak támogatást.
2005. 10. 28. 14:27
A költségvetés 380 millió forint összegű támogatásával megkezdődik a 20 milliárd forint értékű Nyíregyháza térségi szennyvíz-beruházás előkészítése, amely 2007-től az Európai Unió Kohéziós Alapja forrásainak felhasználásával valósul meg.
2005. 10. 28. 14:13
Az előttünk álló négy szabadnap a legjobb alkalom, hogy belevessük magunkat az éjszakába. Érdemes. Babos Gyula, Kispál és a borz, Hiperkarma, vagy a bécsi őrült big band, a VAO reprezentálja a zenei kínálatot. A színházit pedig a Vak és az ígéretes című Szűzmuskátlirevolver.
2005. 10. 28. 13:00
A vezető japán elektronikai gyártó, a szórakoztató elektronikai piac világelsőjeként számon tartott Matsushita Electric Industrial Co. Ltd. a digitális kamerák és a plazmatévék iránti keresletnek köszönhetően meglepetésszerűen magas, 11 százalékos negyedéves profitnövekedést jelentett és megerősítette éves eredmény előrejelzéseit.
2005. 10. 28. 11:47
A jövő héten kezdődő műszaki átadást és a próbaüzemet követően, december 1-jén nyit a felújított Rudas fürdő török kori műemlék gőzrészlege - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Rt. vezérigazgatója.
2005. 10. 28. 11:36
Az 1739 és 1743 között épített barokk protestáns templomot a szövetségesek által 1945. február 13-án és 14-én végrehajtott szőnyegbombázás döntötte romba Drezdával együtt.A Frauenkirche (Boldogasszony-templom) székesegyházat nemzetközi adományokból építették újjá az elmúlt 10 év alatt, és vasárnap szentelik fel.
2005. 10. 28. 11:17
Pablo Picasso száznál több kerámia alkotásának elárverezésekor közel 13 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a művész egyik három lábon álló vázája - közölte Londonban a Sotheby's aukciós ház.
2005. 10. 28. 10:43
Koruk 58 és 77 év között mozog, grafikusként, tolmácsként, titkárnőként dolgoztak és békés nyugdíjas életre vártak, de öt éve szaténba burkolva vagy elegáns öltönyben végigtáncolják Európát Pina Bausch német koreográfus egyik művével.
2005. 10. 28. 10:36
A Magyarországon élő és az átvonuló, vadon élő védett madarak között eddig semmilyen, betegségre utaló jelzést nem észleltek - közölte az Izsák melletti madármegfigyelő állomáson a Magyar Madártani Egyesület (MME) madárgyűrűzési központjának vezetője.
2005. 10. 28. 10:23
Noha presztízs dolgában nem veheti föl a versenyt a német konkurensekkel, a Fiat nem akar kimaradni a nagyautók rivalizálásából. A Croma segíthet abban, hogy ne csak a kiskocsit vevők fülében csengjen jól az olasz márkanév.
2005. 10. 28. 08:00
Hatalmas, nehezen eladható raktár­kész­le­tek, nehéz helyzetbe került kereskedők, pangó piac - nagyjából így fest most a hazai használtautó-kereskedelem. A kép persze ennél árnyaltabb, de az tény, hogy az elmúlt egy évben látványosan visszaesett a kereslet.
2005. 10. 28. 08:00
Igazából már régen esedékes és természetes lett volna, hogy az összkerékhajtású, boxermotoros modelljeiről ismert márka is belépjen a sportos haszonjárművek gyártóinak sorába. A B9 Tribeca komoly sikerekre számíthat a Subaru-hívők körében.
2005. 10. 28. 08:00
Az autó státuszszimbólum, és sokan szeretik, ha az övék még csillogóbb, még erősebb, még kényelmesebb vagy éppen még hangosabb. Aki pedig a gyárak extralistáján és tartozékkatalógusaiban nem lel rá a neki tetsző tételekre, annak marad az egyéni tuning.
2005. 10. 28. 08:00
A Cadillac európai bevezetése igazi meglepetésként érte a magyar piacot is. Most, hogy nálunk is kaphatók az amerikai márka autói, kiderülhet: csak álmodozni szeretnek a legendáról az autóvásárlók, vagy hajlandók valóra váltani az álmukat?
2005. 10. 28. 08:00
Az ősz talán legszebb újdonsága az Alfa prémium középkategóriás cserejátékosa, amely a sikeres és a mai napig friss és vonzó 156-os helyébe lép. A tradicionális számozást folytató sport­limuzin a 3-as BMW babérjaira tör, amely a szegmens etalonja.
2005. 10. 28. 08:00
A vevőelégedettségi felmérések eredendően a fogyasztók tájékoztatására szolgálnak. A helyzet azonban mostanra kissé visszájára fordult: a számtalan nemzetközi és országos körkép olykor egymásnak ellentmondó eredményeket hoz...
2005. 10. 28. 08:00
A motorbiznisz egyre látványosabb emelkedést produkált az elmúlt tizenöt évben. Az eladások idén is jól mentek, de a növekedés üteme kissé megtorpanni látszik. Ennek több logikus magyarázata is van, a kereskedők nem különösebben aggódnak.
2005. 10. 28. 08:00
Olvasói sztorik