Élet-Stílus

December 1-jén nyit a Rudas

A jövő héten kezdődő műszaki átadást és a próbaüzemet követően, december 1-jén nyit a felújított Rudas fürdő török kori műemlék gőzrészlege - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Rt. vezérigazgatója.

Horváth Gábor az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a közel félmilliárd forintos rekonstrukció során talált emlékek egy részét, például a törökkori vízvezetékeket, üvegfal mögött, bemutatják. A tavaly áprilisban bezárt gőzfürdő felújítására eredetileg 390 millió forintot szántak. A régészeti feltárások alapján szükségessé vált áttervezéshez, illetve a műemlékek bemutatásához mintegy 100 millió forintot kellett még előteremtenie a cégnek, részben hitelből.

A felújítással teljesen megújult a gőzfürdő belső tere. A medencék száma, funkciója nem változott, több lett viszont a kabin. Az épület külső homlokzata továbbra is felújításra szorul.
A vezérigazgató reményei szerint rövidesen eredményhez vezethetnek a Kincstári Vagyonigazgatósággal zajló tárgyalások. Eszerint az államtól a fővárosi önkormányzat tulajdonába kerülhetne át a műemlékfürdő. Ezután, a Rác fürdőhöz hasonlóan, külső befektető bevonásával korszerűsítenék az egész komplexumot, amelyhez visszaépítenék a második világháborúban lebombázott szállodarészt is.

Horváth Gábor elmondta azt is, hogy az 1941 óta csak férfi gőzfürdőként üzemelő létesítményt decembertől nők is felkereshetik majd. Várhatóan hétfőtől szombatig csak férfinap lesz, az este 8 óráig meghosszabbított nyitva tartási időben. Pénteken és szombaton este 10-től hajnali 4 óráig, valamint vasárnap férfiak és nők együtt használhatják majd a gőzrészleget.

Decembertől működik már az új időméréses beléptető rendszer is. A napi jegy 2000 forint, a 2 órás jegy 1300 forint lesz. A gőzfürdő és az uszoda egyidejű használatának lehetőségét még vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik