A magyar művészek nemzetközi megjelenésének és integrálódásának elősegítése céljából Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda (NKKI) alakult – jelentette be Bozóki András szakminiszter.
Tegnap éjjel eltűnt az internetről a Sober.Y féreg, mely tavaly november 21-e óta a fertőzések 90 százalékáért volt felelős. A vírusszakértők szerint megismétlődik az egy évvel ezelőtti forgatókönyv, így hamarosan újabb nagy víruskitörés várható.
A nagy sikerű Munkácsy-kiállítást követően a modern művészet egyik legnagyobb alakjának, Marc Chagallnak a kiállítását rendezheti meg január 13. és február 10. között a debreceni Déri Múzeum.
A világon elsőként a Lexus új luxusmodelljét az LS460-at, nyolcfokozatú automataváltóval szerelik fel. Eddig a Mercedes hetese volt a csúcs személyautóknál.
A Művészetek Palotájában új koncertsorozat indul Senki földjén címmel, kortárs, könnyű- és világzenét játszó előadók részvételével. Szombat este a Yengibarjan és a Motion Trio lép fel, őket követi a Balanescu Quartet január 12-én.
Paul Otellini az Intel vezetője a Las Vegasban megtartott előadásában körvonalazta a cég jövőjét. Speciális chipek, multimédiás számítógépek illetve Intel alapú-eszközök, valamint internetes tartalomszolgáltatás szerepel az Intel idei terveiben.
A Consumer Electronics Show első napján több gyártó is újabb információkat volt hajlandó elárulni az idei évben várható következő generációs optikai lejátszójáról. Az első darabok tavasszal érkeznek, de van, aki őszig vár.
A Brokeback Mountain című, Ang Lee rendezte, Golden Globe-díjra esélyes filmet a hollywoodi producerek és forgatókönyvírók is jelölték saját díjaikra szerdán.
A január 19-én moziba kerülő, nagy sikernek ígérkező Üvegtigris 2 kalózmásolata megjelent az interneten, és eddig több mint 28 ezren próbálták letölteni a silány minőségű, kalóz változatot.
Tervekben gazdag, de megvalósult kulturális intézményekben jóval szegényebb ciklust látszik maga mögött tudni az ország fővárosa. Az óbudai Gázgyár, a Közraktárak vagy éppen a budai Vár szinte változatlan állapotban várják a kormányzati terminus végét.
Ezúttal egy 11 éves kislány, Hüliya Kocyigit halt bele a madárinfluenza-vírus fertőzésébe, aki ugyanannak a családnak a harmadik gyermeke, amelyben a kór első két áldozatát is szedte. A negyedik gyermeket ugyancsak a betegséggel kezelik – mondta a kelet-törökországi Van város kórházának névtelenséget kérő dolgozója pénteken.
A Vásárhelyi-terv megvalósítása „példátlan gyorsasággal" zajlik, és az elmúlt mintegy három évben háromszorosára nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége – közölte Persányi Miklós, a környezetvédelmi tárca vezetője.
A december 27-én észlelt Windows hiba nem hivatalos javítását kínálja a vírusvédelmi cég. Az ingyenesen letölthető javítás nem csak a NOD32 regisztrált felhasználói számára érhető el.
A D-Link és a Skype bemutatta a D-Link Skype USB telefonadaptert, amellyel mostantól a hagyományos vezetékes vagy vezeték nélküli telefonok is használhatók a Skype ingyenes telefonszolgáltatásához.
Habár nagyon kevesen használják az internetet vásárlásra, mégis egyre többen keresnek az interneten adatokat a kívánt termékről még a hagyományos vásárlás előtt – derül ki a Szonda Ipsos és a GfK Hungária kutatásának legújabb eredményeiből.
A KPMG nemzetközi tanácsadó cég 140 autóipari vezető véleményét kérdezte meg felmérésében az üzletág kilátásairól. Az autóipar vezetőinek nagyobb része borúlátóan nyilatkozott.
Idén várhatóan újra kiírják a tendert a negyedik magyarországi mobilszolgáltatóra. A UPC közben Hollandiában virtuális mobilszolgáltatásba kezdett. A UPC Mobile Magyarországra is betörhet – írja a gsmport.hu.
Bill Gates a CES nulladik napján körvonalazta a Microsoft idei stratégiáját. Szerinte a Microsoft rengeteg versenytárssal néz szembe, a Sonytól az Apple-ig, mindazonáltal a legfőbb versenytársának az IBM-et tekinti.
A Szerelemre hangolva című film kínai rendezője, Wong Kar Wai lesz a május 17. és 28. között megrendezésre kerülő 59. Cannes-i Fesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be szerdán az egyik legjelentősebb nemzetközi filmfesztivál szervezői.