Az amerikai sajtóban megjelent hír szerint az Apple jó ideje tárgyalásokat folytat az Intel vezetésével, amelynek célja, hogy a világ első számú processzorgyártójának termékei kerüljenek a Macintosh számítógépekbe.
Kislány átszalad keresztben az autópályán, a leállósávban fociznak és úgy általában mindenki a belső sávban közlekedik, különösen két típus: bármilyen autó, amit nő vezet, valamint platós kisteherautó, amit bajuszos, kalapos férfi kormányoz.
A megoldás egyesíti a pénztárgép egyszerű kezelhetőségét és gyorsaságát a vállalatirányítási rendszer funkcióival, valamint egyszerűvé és átláthatóvá teszi kiskereskedelmi környezetben az árucikkek, a vevők és a személyzet menedzselését.
Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Carion-csoport pert fontolgat a privatizációs pályázat előtt álló Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA) ellen. A kelendő társaságért újabb kérő jelentkezett.
Lefoglalta a rendőrség a Számvetés című hatrészes dokumentumfilm összes, vágatlan felvételét a Kapu című folyóirat szerkesztőségében, és a húszórányi anyagot a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban tanulmányozzák.
A Clearswift megjelentette legújabb Spam Index felmérésének eredményeit, mely szerint a levélszemét-küldők ismét az értékpapír piacot vették célba. Áprilisban a tőzsdei manipulációval elkövetett csalások aránya a márciusi adatokhoz viszonyítva 700 százalékkal emelkedett.
Az Adobe a legalizációra buzdítja a felhasználókat új kampányában. A megkeresett cégek közül így sokan cserélik le bizonytalan eredetű progrmjaikat, kedvezményes árú jogtiszta szoftverekre.
Az IBM, a Nokia és az Oracle is az Európai Bizottság mellé állt a Microsoft ellen folyó perben - számol be írásában a Register. A meglepő fejlemény azért is érdekes, mivel a most csatlakozott IT cégek eddig is erőteljesen Microsoft ellenesek voltak.
Résztvevők szállnak a levegőben a svájci siklóernyő-bajnokság idején az Alpok hegycsúcsai felett a svájci Lenk közelében vasárnap. A hétfőn közreadott képet az egyik versenyző készítette, a fotót az AP tette közzé.
Az iBook és PowerBook felhasználók panaszait megvizsgálva, az Apple a visszahívás mellett döntött 128 000 készülék esetében. A panaszolt túlmelegesést az akkumlátorok okozzák bizonyos modellekben.
Az egyetemek és főiskolák diákjai számára 3. éve meghirdetett, kétnapos programozói verseny 2005. május 6-án 14 órától 2004. május 8-án 14 óráig zajlott az ELTE Informatika Karának épületében, az Infoparkban.
Az Externet közleményéből kiderül, hogy havi bruttó 2995 forinttól kínálnak korlátlan ADSL előfizetést a nyári hónapokban. Az új 512 Kbit/s sávszélességű csomag 3 db e-mail címet, web-tárhelyet, vírus- és spamszűrést is tartalmaz.
Dél-Koreában először sikerült őssejtet előállítani azzal, hogy a páciensek genetikai anyagát egy petesejtbe injektálták. Közben az Európai Bizottság bejelentette, hogy nyilvános konzultációt kezd az őssejtkutatás szabályozásáról.
Mindössze egy nappal a Netscape 8.0 megjelenése után nyilvánvalóvá vált, hogy a vadonatúj böngésző máris foltozgatásra szorul, ugyanis a Firefox egy korábbi verziójára alapozott szoftver biztonsági hibákat hordozott magában.
Robbantással rombolnak le 16 épületet a dél-kínai Sencsen (Shenzhen) egyik negyedében 2005. május 22-én. Kínában eddig ez, a vasárnapi sencseni volt a legnagyobb robbantásos bontás. Az akció eredményeképpen 51 ezer négyzetkilométernyi terület szabadul fel új házak építésére.
Van, aki nem kedveli a sós vizet, mások nem szeretnek idehaza kikapcsolódni. Az ilyen speciális eseteket félretéve sem egyértelmű, hogy merre induljon el Budapesről a vizet és napot imádó: délnek vagy nyugatnak.
Kérek egy azonosító okmányt! – hangzik el hetente többször a kérdés, kölcsönzésnél, vásárlásnál és a legkülönbözőbb élethelyzetekben. A jelenlegi internetes szolgáltatások igénybevételénél különösen fontos az ügyfél azonosítása, úgy, hogy az ne tűnjön az érintettek számára körülményesnek.
A belga Dardenne testvérek Luc és Jean-Pierre filmje a "L´enfant" (A gyermek) nyerte szombaton Cannes fődíját az Arany Pálmát. A magyar kisfilmet nem díjazták.
A Newcastle Egyetem Élettani Központja által pénteken közzétett kép egy klónozott embrióról, három nappal azt követően, hogy az átalakulás megkezdődött. Nagy-Britanniában először klónoztak embriót.A nyolc sejt mindegyike olyan genetikai instrukciókat tartalmaz, melyek nem az apai vagy anyai génállományból származnak. A tudósok azt remélik, hogy a kísérlet hozzásegíthet a degeneratív betegségek, mint például a Parkinson- és [...]
Korábban ismeretlen majomfajra bukkantak Dél-Tanzánia hegyeiben. Az állatot fokozottan veszélyeztetett fajnak vélik, amelyből talán ha ezer egyed él még.