Az autók értékvesztéséről mindenki tud, s ha megfeledkezne róla, a piac határozottan emlékezteti rá, amikor új autó vásárlásakor használt járművét szeretné beszámíttatni.
A Volvo régóta a biztonságos, családbarát autót keresők kedvence. Az új V70 varázsát a régi erények mellett megújult műszaki tartalom, gazdagabb kényelmi felszereltség és a szórakoztató rendszerek adják.
Kezdetben elegendő volt, ha a fedélzeti audioberendezések zökkenőmentesen tudták olvasni a CD-t. Mára a hifi mellett a DVD-lejátszó sem ritkaság az autóban.
Meglehetősen éles a piaci verseny a középkategóriában, de az eladási listák első néhány helyét évek óta szinte kibérelte néhány népszerű és karakteres modell.
Örül a szívünk – és a szemünk – hogy az októberi hosszú hétvége előtti mozi-premierek között két hazai filmre is jegyet válthat a nagyérdemű. A 23-i ünnepi megemlékezéshez kötődik Szomjas György forradalmi filmje, A Nap utcai fiúk, a vásári komédiák világába kalauzol Koltai Róbert Megy a gőzőse.
Óriási bajba került az egyik európai focinagyhatalom: Oroszországban kikapott az angol válogatott, és már nem rajta múlik, hogy kijut e a 2008-as Európa-bajnokságra. A grúzok megmentették az olaszokat és a franciákat, a címvédő görögök, illetve a csehek és a románok készülhetnek az Eb-re.
A magyar-labdarúgó válogatott az olasz után egy újabb „jó nevű" európai válogatottat győzött le: idegenben 1-0-ra verte Lengyelországot, amelyet ezt megelőzően több mint húsz éve tudott utoljára két vállra fektetni. Ezúttal Hajnal döntött.
A magyar labdarúgó-válogatott több mint húsz év után győzte le újra a lengyel nemzeti csapatot. Szerda este Lódzban Hajnal Tamás tizenegyes góljával nyert 1-0-ra a Várhidi-csapat.
Lezárult a vita, összeülhet az olimpiai világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa páros - így összegezhető az a szerdai megbeszélés, melynek során Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, Vécsi Viktorral és Janiccsal.
A turizmus szektor új lendületet kapott az uniós támogatásoknak és a belföldi turizmus újjáéledésének köszönhetően. A budapesti szállodapiac jelentős kapacitásbővülés előtt áll.
Kiépült a buszsáv Budapesten a Róna utcától az Erzsébet hídig, ezzel mintegy öt perccel csökken a 7-es buszcsalád menetideje – adta hírül közleményben a BKV.
A ma használt céges gépek ötöde hordozható, s az új beszerzések nagy része szintén erre a szegmensre épül. A nagyvállalatok egyre kevesebb asztali gépet vesznek, míg a kisvállakozások ma már szinte csak a laptopos cégeket gazdagítják.
A Velencei Biennálék történetében idén először nyert Arany Oroszlán díjat a magyar pavilon. A bécsi születésű művész installációja a hatvanas-hetvenes évek magyar művelődési házait veszi alapul.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szerda esti barátságos mérkőzésre. A máltaiakat legyőző szombati 11-hez képest három helyen változtatott Várhidi Péter.
Közel 20 milliárd forintos beruházás keretében megújul az egykori rózsadombi SZOT-üdülő. A budai panorámát mostanáig csúfító épület unikumnak számít az ingatlanpiacon, mivel egy lakóépület és egy luxusszálloda szolgáltatásait egyesíti magában.
Az amerikai MoPar cég különleges járgányt hozott össze nagybevásárlóknak. A kocsit tolni ugyan nem lehet, de cserébe nyolcan férnek bele, természetesen az áruk mellett.
Teljesen felépült sérüléséből a Los Angeles Galaxy angol középpályása, de a csapat trénere úgy döntött, hogy a szerdai esti bajnoki mérkőzésen nem jelöli a kezdőbe.
Flavio Briatore szerint Fernando Alonso nyeri a 2007-es Forma–1-es világbajnokságot. A Renault-istálló olasz vezetője szerint a rutin és a higgadtság szól a spanyol versenyző mellett.