Élet-Stílus
Szávay Ágnes neve is szerepel azon a listán, amelyből a média képviselői kiválasztják az egyes kategóriák 2007-es legjobbjait a női teniszversenyeket szervező WTA kérésére.
Napokon belül kilencmillió angol fontért vált klubot a portugál Tiago. A Chelsea egykori játékosa francia- és olaszországi kitérő után tér vissza a Premier League-be. Az interes Maicon rövidesen meghosszabbítja szerződését.
Louis Van Gaal hivatalosan bejelentkezett a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáért, melyet elképzelése szerint a jelenlegi szakvezető Marco Van Basten távozása után töltene be.
Meglepetésekkel folytatódott az ausztrál nyílt teniszbajnokság: a harmadik fordulóban búcsúzott a női egyes további küzdelmeitől két orosz éljátékos, a másodikként rangsorolt Kuznyecova és a hatodik helyen kiemelt Csakvetadze. A férfiaknál Federer csak óriási csatában jutott a legjobb 16 közé.
Edward Witten amerikai, valamint Makszim Koncsevics és Rasid Szunyajev orosz tudósoknak ítélték oda 2008-ban a Nobel-díj kiegészítőjeként számon tartott Crafoord-díjat.
Csütörtökön mutatta be a PASO-ból és az Erik Sumo Bandből is ismert Harcsa Veronika a napokban megjelent lemezét az A38 Hajón. Képgaléria!
A kosarasok szövetségének (MKOSZ) elnöksége a férfiaknál Sztojan Ivkovicsot, a nőknél pedig Rátgéber Lászlót nevezte ki szövetségi kapitánynak. Érdekességként: mindkét szakvezető a baranyai megyeszékhelyen dolgozik vezetőedzőként.
2008. 01. 18. 19:07
Lewis Hamilton meghosszabbította szerződését a Forma-1-es McLaren-Mecedesszel, a brit pilóta 2012-ig marad a wokingi csapatnál. Hamilton ennek kapcsán elmondta, elképzelhető, hogy pályafutása végéig az „ezüst nyíllal" fog versenyezni.
2008. 01. 18. 17:49
Pénteken a Ferencvárosi Torna Club vezetősége és a nemzeti vagyonkezelő elnöksége közösen kérte fel a Sheffield United tulajdonosát, Kevin McCabe-t, hogy ne hagyja magára a Fradit.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki elnökségi ülésén eldőlt, hogy a Roland divatház öltözteti a magyar csapatot az augusztus 8. és 24. között sorra kerülő pekingi olimpián.
Időutazásra invitálják litván turisztikai illetékesek a szovjet múlt iránt érdeklődőket. A George Orwell regénye által ihletett, 1984 elnevezésű projekt keretében a résztvevőknek mindenekelőtt el kell jutniuk a fővárostól 25 kilométernyire lévő titkos bunkerba.
Amelie Mauresmo és Andy Roddick búcsújától eltekintve az esélyesek győzelmét hozta az ausztrál nyílt bajnokság ötödik napja. Justine Henin és Rafael Nadal is továbbjutott, és vegyes párosban Szávay Ágnes is sikerrel járt Leander Paes oldalán.
Kádár Tamás, a Zalaegerszeg utánpótlás válogatott védője az angol labdarúgó Premier League-ben jelenleg 11. helyen álló Newcastle United együttesében folytatja pályafutását.
Elsőként egy régi csokoládéreklám ugrik be a kocsiról. Ronda, de finom. Aztán rövid barátkozás után a rondaság sem annyira egyértelmű. Sőt, néhány piszkálódó megjegyzés után már inkább reflexből védhető az autó. Csak szokni kell.
Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. A múzeum létrehozását az FBI is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték.
Betegség következtében életének 64. évében elhunyt Bobby Fischer egykori sakkvilágbajnok. Az excentrikus fenomén zsidó származása ellenére antiszemita nézeteket vallott, tagadta a holokausztot, az Egyesült Államokban bűnvádi eljárást indítottak ellene, Japánban pedig börtönben is ült.
Rozsdásodás miatt utólagos kezelésre szorul a Dacia Logan. Több százezer autót érint a visszahívás.
A korai húsvét miatt idén előbb indul a balatoni személyhajózási szezon. A 18 menetrend szerinti járat két új útvonalon is közlekedik majd.
Egy műszaki hiba miatt, várhatóan 16 órás késéssel térhetnek Budapestre vissza az utasok Zanzibárból, miután megérkezik értük a Malév menetesítő járata.
A 100 és 200 méteren egyaránt világbajnok amerikai Tyson Gay szívesen csatázna a műlábakkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistoriusszal, akit a nemzetközi szövetség (IAAF) nem enged az épekkel együtt futni, s nem indulhat az olimpián sem.
Magyarországon Dánia és Németország után a világon harmadikként, 1908-ban gyűrűzték meg az első madarakat. A hazai madárgyűrűzési módszerek és eredmények már a kezdetekben világhírűek voltak: az itteni gyakorlati tapasztalatokat az angliai madárgyűrűzés szervezésében is
felhasználták.
A Bayern München ragaszkodik a világbajnoki bronzérmes támadójához, Lukas Podolskihoz, annak ellenére, hogy a 22 éves labdarúgó nem számít alapembernek a bajoroknál.
Elmaradt az FC Sopront működtető gazdasági társaság csütörtökre meghirdetett taggyűlése az olasz befektetői csoport képviselőinek távolmaradása miatt. A futballklub olasz alelnöke kifakadt, míg az önkormányzat bekeményített.
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 18:35 Agyonnyomott egy teherautó egy férfit Kiskunlacházánál
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 18:26 Sulyok lemondatása, alkotmánymódosítás, igazságtétel: Milyen normákat teremt Magyar Péter?
- 18:23 Kollégiumot támadtak az ukránok Luhanszkban: 6 halott – Putyin megtorlást követel
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 17:55 „Chema nem volt velem korrekt” – Máthé Dominik nem érti, miért nem játszhatott a szerbek elleni vb-selejtezőkön
- 17:30 4 év alatt több mint 400 ukrán foglyot kínozhattak halálra orosz börtönökben
- 17:14 Mutatjuk, milyen idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
- 16:58 „A korcsolyázás sokkal többet adott, mint amit valaha is elképzeltem” - visszavonul az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Jászapáti Petra
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 09:33 Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt
- 06:00 Kvíz: felismered a 2010-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 07:16 Kegyelmi ügy: a köztársasági elnök hivatala közzétette a nála lévő dokumentumokat
- 14:08 Kinevezték a Tisza-frakció sajtófőnökét
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert