Az első 650, versenyen kívül, az olimpiai faluban és edzéshelyszíneken elvégzett doppingvizsgálat mindegyike negatív lett - egyelőre mindenki „tiszta".
A címvédő argentin válogatott Lionel Messi vezetésével egygólos győzelmet aratott Elefántcsontparttal szemben a pekingi ötkarikás labdarúgótorna első fordulójában. Brazília és Olaszország szintén győzelemmel kezdett.
Egy kétéves vizsgálat eredményei szerint a Kongói Köztársaságban mintegy 125 ezer nyugati síkvidéki gorilla él. Az új eredmény azért jelentős, mert ezzel közel kétszeresére nőtt az alfaj jelenleg ismert állománya.
Közel teltház van az Illatos úti ebrendészeti telepen, és félő, hogy a tűzijáték miatt elszökött kutyák miatt már akkora lesz a zsúfoltság, hogy több állat elaltatására kényszerülnek. A helyhiány csökkentésére befogadónapot tartanak vasárnap.
Motorbalesetben elhunyt Andrea Pininfarina, az autótervező család 51 éves sarja. A sors iróniája, hogy nem autóval, hanem egy Vespa motorral közlekedett, épp munkába tartott, amikor Torino mellett elgázolták.
Rosszul indult, jól végződött. Miközben az olimpiai mozgalom hazatért szülőföldjére, a magyar küldöttség a torna elején inkább a doppingvétségek miatt került a lapok címoldalára. Később a sportolók kitettek magukért, a kajak-kenusok pedig egyenesen remekeltek Athénban.
Democratic presidential candidate Senator Barack Obama has unveiled his energy plans to tackle short-term fuel price problems and to respond to long-term global trends.
Nem mindennapi jeleneteknek lehetnek szemtanúi a pekingi olimpia női vízilabdatornájának nézői, már ha a magyar és az olasz csapat szembekerül egymással: a piros-fehér-zöld gárdát erősítő Valkay Ágnes ellenfele ugyanis nővére, Valkay Erzsébet lehet a túloldalon.
Cristiano Ronaldo kijelentette, hogy még legalább egy évig a Manchester United labdarúgója marad, de továbbra is nagy álma, hogy később a Real Madrid csapatában futballozzon.
A Lufthansa CityLine üzletágában csütörtök nulla órától péntek délig tartó sztrájk érinti Ferihegyet is, csütörtökön emiatt 7 induló és 7 érkező járatot kell törölni, pénteken pedig várhatóan egyet-egyet.
Elképzelhető, hogy a német Werder Bremenhez és a Schalkéhez hasonlóan a spanyol Barcelona is engedélyezi játékosának az olimpiai szereplést. Mindez azt jelenti, hogy nőttek Lionel Messi pekingi fellépésének esélyei.
A Budapest Bár dalai nyitják és egy fergeteges finálé zárja hétfőn a Magyar Dal Napját. A nyolcórás koncerten több száz zenész lép színpadra Szörényiéktől a Tankcsapdáig.
Die SPD führt gerade eine interne Diskussion darüber, wer, warum und wie aus der Partei ausgeschlossen werden kann bzw. soll. Der parteiinterne Streit richtet sich gegen prominente Mitglieder und wird besonders von den linken Kräften in der Partei geführt. Der ehemalige Minister Wolfgang Clement wurde ausgeschlossen und hat dagegen Berufung eingelegt.
L’Institut national des statistiques et des études économiques (Insee) a publié le 6 août son étude intitulée Une photographie du marché du travail en 2007 qui, par son échantillon de soixante-douze mille interviewés, sert de miroir de la situation actuelle du marché en France.
Egy olimpiai aranyat négy év múlva megtartani nem egyszerű dolog - Igaly Diánának sikerülhet a bravúr. Bár az előjelek nem a legjobbak, még mindig ott van sportága szűk élmezőnyében.
Aki megnézi a nyár egyik habkönnyű filmjét, az örökzöld ABBA-slágereket felvonultató Mamma mia! című filmet, minden bizonnyal a forgatásnak helyszínt nyújtó görög szigetek (Szkopelosz és Szkiathosz) felé veszi az irányt. Nézze meg hol nyaralt tavaly Hollywood!
Atlanta után az ausztrál olimpia valóságos felüdülés volt, sikerült felülírnia az ott szerzett korábbi kellemetlen élményeket. Az Olimpiai Park, a stadion a többi versenycsarnokkal, maga a falu és az infrastruktúra kiépítése közel hat milliárd dollárba került.