A pekingi olimpián 596 amerikai sportoló vesz részt - derült ki az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) által kiadott hivatalos névsorból. A csapatba 310 férfi és 286 női sportoló került be.
A tudósok megtalálni vélik az agresszív prosztatarák gyógyszerét. Az Albiraterone talán az elmúlt fél évszázad legjelentősebb felfedezése. A halálos kórral küzdők 80 százalékánál volt hatásos az új gyógyszer. Működési elve a következő: blokkolja a daganatok fejlődéséért felelős hormonrendszert.
A kupadöntős Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó német szuperkupáért rendezett mérkőzést, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a bajnoki címvédő és kupagyőztes Bayern Münchent.
„Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány!" - üvöltötte a mikrofonba Vitray Tamás riporter a szöuli olimpia női 200 hát döntője során, Egerszegi Krisztina első ötkarikás győzelménél. Akkor legfeljebb csak sejthettük, hogy legenda született.
Jóllehet a Tisza szinte teljesen regenerálódott a 2000-ben bekövetkezett cianid-és nehézfémszennyezés hatásaiból, élővilágán nyomokat hagyott a szennyező anyagok által okozott csapás. Halászat szempontjából a folyó kitűnőnek mondható, vízminősége jó, a Tisza vízgyűjtő területén lévő szennyezőforrások azonban időzített bombát jelenthetnek.
Magyarországon az összes kibocsátott szén-dioxid csaknem 20 százaléka a közlekedés révén kerül a légkörbe, és ez az arány folyamatosan nő. Gondoljon a gyerekeire, és spóroljon velünk a kormány mögött is, 200 kilométeren akár 1500 forintot – energiatippek a FigyelőNeten.
A hatodik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova a 2. fordulóban kikapott, így nem jutott a 16 közé a Los Angelesben zajló női tenisztornán. A torontói férfiviadalon Andy Roddick és Novak Djokovics is igazolta a papírformát.
Az U19-es magyar válogatott egygólos vereséget szenvedett Olaszországtól, s így bronzéremmel zárta a csehországi Európa-bajnokságot. A magyarok pechesek voltak, az utolsó percben Gosztonyi például ziccert hibázott.
Kisebb sérülések hátráltatják a magyar U19-es labdarúgó-válogatott felkészülését az olaszok elleni elődöntőre, de a játékosok és a tréner is bizakodva várja a késő délutáni összecsapást a csehországi Európa-bajnokságon.
A spanyol Carlos Sastre nyerte a 95. Tour de France legnehezebb szakaszát, az Embrun és L’Alpe d’Huez közötti, három csúcskategóriás emelkedővel spékelt 210 kilométeres hegyi etapot. A CSC kerekese összetettben is élre állt.
Az MTK Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfeléhez, a Fenerbahcéhoz szerződött Emre Belözoglu, a Newcastle United török válogatott labdarúgója. Az isztambuli csapat városi riválisa, a Galatasaray is erősített: Fernando Meirát, a VfB Stuttgart portugál válogatott labdarúgóját szerezték meg.
Fújjuk fel a kereket, és le a tetőcsomagtartóval: kicsit unjuk a hasznos és érvényes, de ezerszer hallott fogyasztáscsökkentési ötleteket. Kerestünk néhány másikat, mert a benzin már soha többé nem lesz olcsó, a gázolaj áráról pedig jobb nem is beszélni.
Egy internetes fórumon azon elmélkednek, az erdőben kifeszített damil, vagy az avar közé rejtett szögesdrót a jobb módszer a quadosok ellen. A TASZ szerint ez még nem uszítás, de súlyos bűncselekményt követ el, aki komolyan veszi az ötletelést.
Csökken az árvízszint, többletforráshoz jutnak a gazdák, zöldenergiát használ az erőmű, visszatérnek az őshonos fajok és fejlődik a turizmus - ezt ajánlja a WWF kísérleti programja Tiszatarjánban.
A McLaren az elmúlt két futamon egy olyan műszaki megoldást alkalmazott, amellyel megkerülhették a kipörgésgátló berendezések tiltására vonatkozó szabályt. Az FIA is vizsgálódik. A jerezi teszten eközben megrázó balesetet szenvedett egy BMW-szerelő.
Elérkezett a nyári dugók szezonja, szerdán kezdődtek meg az idei útfelújítások a fővárosban. Relatíve ugyan kevés utcában lesz lezárás, de miután ezek mellett folyamatosan zajlik a budai főgyűjtőcsatorna, a metró építése és a Szabadság híd felújítása és elkezdődik a Margit híd rekonstrukciója is, borítékolható a káosz.
Barack Obama amerikai demokrata elnökjelölt arcképével díszített relikviák keresnek és találnak gazdát egyre több honlapon. A politikai relikviákat elsősorban a rajongók és támogatók gyűjtik.
Magyarország 2009 szeptemberétől minimum öt éven keresztül házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának a Balatonringen - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter sajtótájékoztatón.
Vitorlázni, motorcsónakázni, sőt jet-skizni sem luxus manapság hazai vizeinken. A rendszerváltás minden kategóriában kínálati dömpinget hozott, és lassan-lassan a keresleti oldal is felzárkózik.
A modern kori olimpiák szülőatyjának, Pierre de Coubertin befolyásának hatására Párizs 1924-ben másodszor is megkapta a játékok szervezési jogát, amit a bizottság kimondottan félve adott meg, emlékezve az 1900-as első párizsi szervezésre, a zűrzavarok olimpiájára. Az első világháború vesztes hatalmait, köztük Magyarországot is ismét meghívták.