Élet-Stílus

U19-es Eb: az olaszok nyerték a pilseni csatát

Az U19-es magyar válogatott egygólos vereséget szenvedett Olaszországtól, s így bronzéremmel zárta a csehországi Európa-bajnokságot. A magyarok pechesek voltak, az utolsó percben Gosztonyi például ziccert hibázott.

A sárgalapjai miatt eltiltott Simon András nélkül kezdő magyar együttes az első félidőben méltó partnere volt a házigazda csehek elleni 4-3-as győzelem okán magasra taksált olaszoknak. Sőt, a távolró lövöldöző Koman, majd Gosztonyi és Németh is bátran próbálkozott, ám Fiorillo a helyén volt.

A hajrában Németh éles szögből leadott lövése okozott izgalmakat, majd egy távoli lövésbe piszkált bele – a labda a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe, ám a magyar támadó bosszankodását nyilván csökkentette, hogy lesen volt.

Koman Vladimir és az olasz Poli párharca (MTI)

Koman Vladimir (jobbról) és az olasz Poli párharca (MTI)

Az olaszok voltak elégedetlenebbek az első játékrésszel, Francesco Rocca így cserélt a szünetben, Forestieri váltotta a bizonytalan Formiconit; mint később kiderült, nyerő húzás volt a Siena játékosának pályára küldése.

A déliek játéka feljavult ugyan, ám így is a magyar csapat volt a kezdeményezőbb – Szabó szögletet követő életerős lövése jelezte a csapat elszántságát.

A 63. percben Busai közeli löketét védte bravúrral Fiorillo, két perccel később viszont gólt szereztek az olaszok. Garibaldi remek kényszerítője után Forestieri ugrott ki, tanítanivaló labdaátvétel előbb elvitte a labdát Szekeres mellett, majd Debreceni szorításában lőtt, Gulácsi hiába nyújtózott, nem tudta eléri a bal alsó sarokban landoló játékszert.

A gól után Paloschi duplázhatta volna meg az olasz előnyt, majd Okaka Chuka hagyott ki óriási ziccert – egy méterről hibázott. A hajrára magára talált a magyar csapat, ám hiába szorította be ellenfelét, veszélyes helyzetbe ritkán került. A 92. percben ugyan Gosztonyi lábában volt az egyenlítő gól, közeli lövése azonban a bal kapufáról pattant ki.

Gosztonyi az utolsó pillanatban egyenlíthetett volna (MTI)

Gosztonyi az utolsó pillanatban egyenlíthetett volna (MTI)

A magyar csapat így nem lesz ott a jabloneci döntőben, azonban így is túlteljesítette a várakozásokat. Bronzérmes lett a kontinentális tornán, s biztosította helyét a jövő évi világbajnokságon is.

U19-es Európa-bajnokság, Csehország

Elődöntő

Olaszország-Magyarország 1-0 (0-0)
Plzen, Struncovy stady, 4 ezer néző. Vezette: Moen (norvég)
Gól: Forestieri (65.)
Olaszország: Fiorillo – Darmian, Tagliani, Gentili, Formiconi (Forestieri, 46.) – Albertazzi, Garibaldi, Poli, Bonaventura – Paloschi (Eusepi, 85.), Okaka Chuka. Szakvezető: Francesco Rocca
Magyarország: Gulácsi – Debreceni, Szekeres, Présinger, Busai (Bajner, 77.) – Gosztonyi, Korcsmár, Gál, Koman, Szabó – Németh. Szakvezető: Sisa Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik