Élet-Stílus

Egerszegi: ötször ért csúcsra a kicsi lány (videó)

„Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány!" - üvöltötte a mikrofonba Vitray Tamás riporter a szöuli olimpia női 200 hát döntője során, Egerszegi Krisztina első ötkarikás győzelménél. Akkor legfeljebb csak sejthettük, hogy legenda született.

Az 1974. augusztus 16-án született Egerszegi Krisztina, minden idők egyik legjobb úszónője, a szakágban egyedülálló módon öt aranyéremmel büszkélkedhet. Továbbá azzal, hogy rajta kívül csak az ausztrálok klasszisa, Dawn Fraser nyert egymás után háromszor ugyanabban a számban olimpiai bajnoki címet.

Jól áll neki az arany (MTI)

Jól áll neki az arany (MTI)

„Egér(ke)”, ahogy az ország szólította, 1988-ban ért fel először a csúcsra, 200 méter háton aratott győzelme jókora meglepetés volt. 14 esztendősen és 45 kilósan valóban „kicsi lánynak” számított, mintegy 19 kilogrammal nyomott kevesebbet mint a két NDK-s esélyes, Katrin Zimmermann és Cornelia Sirch. Egerszegi a 100 háton szerzett második helyén felbuzdulva kiválóan úszott, s az utolsó 50-en faképnél hagyta mezőnyt.

„És elkezdett hajrázni ez a pici lány… Majdnem egy testhossz az előnye… Bírja-e majd végig? Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány!” – kommentálta a szöuli eseményeseket, Egerszegi első olimpiai győzelmét Vitray Tamás, a Magyar Televízió riportere.

Egerszegi első olimpiai sikere – 1988, Szöul:

Barcelonában már esélyesként állt rajtkőre, miután egy évvel korábban 100 és 200 hát világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, s 400 vegyesen is Eb-győztes lett. Nem mellékesen: az athéni kontinensbajnokságon 200 háton repesztett 2:06.62-es világcsúcsát 2008 februárjában sikerült csak megdöntenie a zimbabwei Kirsty Coventrynek (2:06.39).

Egerszegi az 1992-es, barcelonai játékokon élete legjobb formájában versenyezve 100 és 200 háton, valamint 400 vegyesen a dobogó tetejére állhatott, ezáltal Európa legjobb, a világ második legjobb sportolónőjének választották.
18 évesen már a sportág legendái között emlegették, a szakértők szerint nála jobb vízfekvésű úszó aligha volt.

Az atlantai olimpiára világbajnoki ezüsttel (1994, 200 hát) és Európa-bajnoki győzelmekkel hangolt. Összesen két vb- és kilenc kontinensaranyig jutott, magyar bajnoki címből – a mob.hu szerint – pedig 85-öt gyűjtögetett össze.

Egerszegi utolsó olimpiai sikere – 1996, Atlanta:

Az 1996-os játékokon 400 vegyesen bronz, 200 háton aranyérmet szerezett – utóbbi számban hatalmas fölénnyel verte a világot, 4,15 másodperccel, márpedig olimpián ezen a távon rajta kívül még senki sem győzött ilyen különbséggel.

100 háton nem indult, jóllehet, a vegyesváltóban úszott részidejével ott is győzhetett volna. Fiatalon, 22 évesen vonult vissza, ma három gyermek édesanyja, s nem mellesleg: itthon az előző évszázad legjobb női sportolójának választottak.

Díjai és elismerései

Az Év női sportolója (1988, 1989, 1990, 1991, 1992,
1993, 1996,1997); Évszázad magyarja választás harmadik helyezettje (2000); Az évszázad női sportolója (2001); Európa legjobb női sportolója (1992); Aranyszarvas-díj (1996); Magyar Örökség Díj (1996); Csík Ferenc-díj (2001); NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozat (2001)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik