A videókat megjelentető honlapok alapvetően befolyásolják és jelentősen megváltoztatják majd a közeljövőben a médiapiacot, akár a hagyományos műsorszórás vesztét is okozhatják.
Átadták az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát. Ezzel Budapesttől a horvát határig szinte teljessé vált a sztráda.
Csekélyebb fogyasztásuk, alacsonyabb károsanyag-kibocsátásuk és csendesebb üzemük miatt a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KvVM) hibridautókkal váltja le autóparkja egy részét.
Tádzsik útodra lehet büszke a harapós Mike Tyson. Húsz százalékkal több bevétele lesz a NOB-nak a pekingi olimpiai kapcsán, mint volt négy éve Athénban. Nem sikerült a bravúr Szabó Nikolettnek a gerelyhajítás selejtezőjében. Hírek, érdekességek Pekingből.
Augusztus elseje óta különböző szervezetek összesen 77 tüntetési kérelmet nyújtottak be a kínai hatóságoknak azokra a területekre, amelyeket az olimpia idején tartandó demonstrációknak jelöltek ki. A kérelmek közül azonban a pekingi városvezetés végül egyet sem fogadott el - közölte a kínai főváros közbiztonsági hivatalának elnöke.
Kedden ünnepélyesen összekapcsolták Tornyiszentmiklós és a szlovéniai Pince között az M70-es autóutat a szlovén A5-ös autópályával. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő vágta át a nemzeti színű szalagot.
A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125-ös géposztályában címvédő Talmácsi Gábor jövőre - a 250-esek között - magyar istállóban folytatja a pályafutását.
Kedden az 500-es előfutamokkal folytatódott a síkvízi kajak-kenu viadal az olimpián. A hétfői négy után újabb három magyar egység biztosította a helyét az előfutamokból a döntőben.
A keddi napon is több magyar egység érdekelt a kajak-kenu előfutamokban. Bemutatkozik egyesben Vereckei Ákos és vízre száll többek között a Kovács Katalin-Janics Natasa páros Pekingben.
A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként került az elődöntőbe, de ott nem bírt a hollandokkal, egygólos vereséget szenvedett, így „csak" a bronzéremért szállhat legközelebb vízbe a pekingi ötkarikás játékokon.
A magyar női kézilabda-válogatott a negyeddöntőben remek játékkal lepte meg az előzetesen esélyesebbnek tartott románokat, és teljesen megérdemelten jutott az elődöntőbe.
A visszalépések miatt utolsó pillanatban csapatba került Kuttor Csaba saját várakozásától elmaradva a 47. helyen ért célba a pekingi olimpia férfi triatlonversenyén. A befutó hihetetlen izgalmakat és meglepetést hozott.
Kedden kora reggel megérkezett Budapestre a magyar olimpiai csapat első nagyobb csoportja, közte a pekingi játékok két magyar ezüstérmese, az úszó Cseh László és a birkózó Fodor Zoltán.
Az amerikai úszóválogatott szövetségi kapitánya sportnapilap pekingi tudósítójának elárulta, a kínai fővárosban nyolc aranyéremig jutó, immáron 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps tart a magyar Cseh Lászlótól.
Átadják kedden az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát, valamint az M70-es autóút Tornyiszentmiklós és a szlovén határ közötti 3,2 kilométeres pályáját.