Kikapcs

Év elejétől szabadon lehet hirdetni az ügyvédi praxisokat, a szakma álláspontja – részben etikai megfontolások alapján – korántsem egységes.
2009. 04. 23. 08:00
Bár az ügyvédi elmarasztalások száma meg sem közelíti az orvosi műhibaperek számát, egyes szakemberek szerint a képzés átalakításával elejét lehetne venni az ügyvédek terhére róható anomáliáknak, de még akár a korrupciónak is.
2009. 04. 23. 08:00
A 2001-ben alapított Archirex Kft. különleges kínálata, hogy egy nagyvállalat munkatársa a neten is hozzáférhet cége irataihoz, szerződéseihez.
2009. 04. 23. 08:00
„Egyre többen jönnek ügyvédnek, ám a kamara senkinek nem tudja garantálni még a minimális megélhetéshez szükséges munkát sem” – mondja Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
2009. 04. 23. 08:00
Egyéni vagy társas ügyvédi irodában a tulajdonosoknak ajánlatos azt kommunikálniuk, hogy biztonságban van náluk az ügyfél, bizalommal fordulhat hozzájuk. A belső térben ez hitelesen úgy nyilvánul meg, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott, szellemi és anyagi stabilitást tükröző környezetben fogadják ügyfeleiket.
2009. 04. 23. 08:00
Perre menni nem feltétlenül szükséges – vélik a bírósági verdikt helyett a felek józanságában bízó, a konfliktus-szituációk megegyezéses megoldásának jogász hívei.
2009. 04. 23. 08:00
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán internetes naplót indított a LiveJournal.com honlapon. A blog az iránta érdelődő közösség létszámát tekintve már hivatalos indulása előtt, a kedden kezdődött teszt során a második helyre került a LiveJournal népszerűségi listáján.
2009. 04. 23. 07:14
Mintegy ötvenezer kötettel várja mától az érdeklődőket Magyarország legnagyobb könyves seregszemléje, a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége az idén Románia, illetve a Booker-díjas orosz írónő, Ljudmila Ulickaja.
2009. 04. 23. 07:07
Saját osztállyal végzik a magyarországi nagyvállalatok jogi ügyeik zömét, ügyvédi irodának többnyire eseti alapon adnak megbízást. Külsős ügyvédi iroda kiválasztásakor a szolgáltató hírneve és felelősségbiztosítása legalább annyira fontos, mint az ár és a rendelkezésre állás.
2009. 04. 23. 03:00
Az AC Milan 5-2-re győzött a magyar labdarúgó ligaválogatott ellen a Puskás Ferenc Stadionban. A vendégeknél Sevcsenko, Kaká és Seedorf is betalált, a hazaiak góljait Rajczi és Tököli szerezte.
2009. 04. 22. 23:23
A félidőben - az első két negyedbeli remek teljesítménnyel - még két góllal vezetett, a végén azonban csak eggyel nyert szerdán vendégként a Vasas, így az olasz Pro Recco jutott be a legjobb négy közé a férfi vízilabda Euroligában, miután az első összecsapáson, Budapesten három találattal diadalmaskodott.
2009. 04. 22. 22:46
Az AC Milan 5-2-re győzött a magyar labdarúgó ligaválogatott ellen a Puskás Ferenc Stadionban. Az eseménytelen első félidő után mindkét csapat a közönség szórakoztatására törekedett: Sevcsenko duplázott, Kaká és Seedorf is betalált. A ligaválogatott góljait Rajczi és Tököli lőtte.
2009. 04. 22. 22:14
A magyar klubcsapatok közül első vidéki együttesként LEN Kupa-győztes lett a Szeged férfi vízilabdacsapata: Kásás Zoltán legénysége a döntő szerdai visszavágóján hosszabbítás után büntetőkkel nyert a görög Panioniosz ellen.
2009. 04. 22. 21:13
A Győri ETO lesz a Budapest Honvéd ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa fináléjában, mivel elődöntős párharca szerdai visszavágóján - az első mérkőzésen aratott 2-1-es győzelmét követően - 2-2-es döntetlent ért el az MTK Hungária vendégeként.
2009. 04. 22. 19:17
Félmillió rubel - mintegy 3,4 millió forint - pénzbüntetést kapott Huszti Szabolcs csapata, a Zenit, amiért a gárdában egyidejűleg a megengedettnél több idegenlégiós szerepelt a moszkvai Lokomotiv elleni, múlt heti bajnokin.
2009. 04. 22. 16:10
Olvasói sztorik