Élet-Stílus

Ezeket jósolta rosszul 2025-re a balkáni Nostradamus – de volt, amit helyesen láthatott

Előre látta

  • a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat,
  • Diana hercegné halálát,
  • a koronavírus-járványt,
  • az ukrajnai háborút

– állítják Baba Vangáról, a még 1996-ban meghalt vak bolgár jósnőről, akit gyakran a balkáni Nostradamusnak neveznek, és akit egy alkalommal még Leonyid Brezsnyev szovjet vezető is felkeresett.

2026-ra is több jóslata volt (szólnak ufókról, globális konfliktusról, a Vénuszról), ezekről az itt számoltunk be, ugyanakkor 2025-ra vonatkozóan is itt az ideje a számadásnak, a Mirror meg is tette. Már ha – ahogy a kritikusai szokták vele kapcsolatban emlegetni – a homályos megfogalmazásokból valaki ki tudja venni, mire is gondolhatott.

Természeti katasztrófák

2025-re Baba Vanga számos természeti csapást, zűrzavart, tömeges elvándorlást vizionált. Az egyik jóslatában arról beszélt, hogy „kettős tűz fog egyszerre felemelkedni az égből és a földről”.

Ezt egyesek úgy értelmezik, hogy azokra a pusztító földrengésekre utalhatott, mint amilyen az októberben a Fülöp-szigeteket, valamint augusztusban és novemberben Afganisztánt sújtotta.

Mások szerint a földrengésekre utalhatott, az Etna és a fülöp-szigeteki Kanlaon is kitört idén.

Technológia

Ami megnyílik, nem lehet bezárni

– mondta a jósnő 2025-tel kapcsolatban, amiről többen úgy gondolják, a mesterséges intelligenciára gondolt. Idén mindent leuralt a MI, a Time magazin is a „MI építészeit” nevezte meg az „év emberének”.

Mások szerint Baba Vanga a biotechnológia fejlődésére utalhatott a fenti mondatával, vagy a rák egy gyógymódjára. Ezt talán majd később látjuk tisztán.

Ufók

A Mirror cikke szerint egy nagyobb sportesemény alatt egy földönkívüli „új fényként jelenik meg az égen”. Ez lesz az első kapcsolatfelvétel egy idegen lénnyel, ami ráadásul nem rettegést, hanem tudást hoz a világra.

Ezzel kapcsolatban, egyes teoretikusok úgy vélik, a 3I/ATLAS-ra gondolhatott, ami a tudomány egy távoli világűrből származó üstökösnek tart, ami mindössze a harmadik csillagközi objektum lehet, amelyet valaha felfedeztek a Naprendszerben. A 3I/ATLAS pár napja haladt el legközelebb a Földtől, a szokásosnál jóval fényesebb és aktívabb lett, miután elrepült a Nap mellett, és bár nincs rajta intelligencia, de végtére is egy idegen objektumról van szó.

A látó jövendölése mások szerint teljesen igaz, mivel, állításuk szerint a 3I/ATLAS nem más, egy idegen űrhajó.

Ugyanakkor valahogy a jósnak nem csak a jövendölései tartalma lehet homályos, hanem az évek megjelölése is, ugyanis ezt a jóslatot 2026-tal kapcsolatban is emlegetik.

Politika

Az egyesült kéz kettétörik, és mind a kettő a maga útjára indul

– hangzott el még 2025-tel kapcsolatban Baba Vangától, amit hívei úgy értelmeznek, hogy a NATO-n, az Európai Unión belüli törésekre, vagy az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatásának csökkentésére gondolhatott. Esetleg az Európa és az USA közötti szakadék mélyülésére, és hát vannak is erre utaló jelek, Donald Trump új nemzetbiztonsági stratégiája szerint például hanyatlóban van az európai civilizáció.

Európa vége

A valódi veszély, az „európai civilizáció eltűnése”

– ez nem Baba Vanga jóslatai között szerepel, hanem az előbb említett amerikai stratégiában olvasható, ugyanakkor némileg egybecseng a bolgár jósnő látomásával, amely szerint egy pusztító katasztrófa érkezik, aminek az első lépése egy európai konfliktus, ami eltörli a föld felszínéről a kontinens lakosságát. Igaz, a balkáni Nostradamus szerint ennek 2025-ben kellett volna eljönnie.

Ez nem történt meg, bár még van pár nap az évből.

Baba Vanga követőinek egy része mégis úgy gondolja, beteljesült a jóslat, hiszen az ukrán konfliktusra utalhatott a jósnő (bár az meg nem idén kezdődött).

Kapcsolódó
A balkáni Nostradamus ezeket jósolta 2026-ra
Baba Vangának 2026-ra is voltak előrejelzései.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik