A rossz értékelések miatt bedőlni látszik a mémből lett mesterszakács luxusétterme

Valamit nagyon elronthatott az étterem befűszerezésekor Salt Bae, hiszen tavaly 750 millió forinttal volt kevesebb az étterem forgalma mint egy évvel korábban. Ami 50 százalékos visszaesést jelent 2022-höz képest.

Erősen rájár a rúd a sózási technikájával előbb mémmé, majd egy csapásra celebszakáccsá változó török séfre, a legtöbbek által csak Salt Bae-ként ismert Nusret Gökçére. A Daily Mail ugyanis azt írja, hogy a fűszerekkel mesterien bánó szakácsnak a pénzügyek kezelése már nem megy annyira mesterien, hiszen a 2021-ben megnyitott londoni éttermének a forgalma 2023-ban erősen megcsappant – egészen pontosan feleannyi bevételt termelt, mint az azt megelőző évben.

Míg a nyitás utáni első teljes évben, 2022-ben 3,3 millió font – azaz több mint 1,5 milliárd forint – volt az étterem bevétele, 2023-ban már csak 1,7 millió font – azaz nagyjából 750 millió forint. 

A brit főváros egyik előkelő negyedében, a Knightsbridge-ben található Nusr-Et Steakhouse és a szakács más éttermeinek árairól mi is többször írtunk. Például akkor, amikor sokakat megdöbbentett, hogy a mémszakács akár több százezer forintot is elkérhet egy-egy aranyozott steakért, miközben az alkalmazottainak olyan órabérrel szúrja ki a szemét, amiből csak az általuk elkészített krumplipürét tudnák megvásárolni.

A Daily Mail szerint a borsos árai mellett annak is igen nagy szerepe lehet a legdrágább steakét 1450 fontért – azaz 680 ezer forintért – kínáló étterem hanyatlásának, hogy a konyháról kikerülő ételek korántsem annyira elsőosztályúak, mint ahogy arra az étlapon található összegekből következtetni lehetne, és a kiszolgálással is akadnak gondok.

A csalódott vendégek pedig olyannyira nem rejtik véka alá a véleményüket, hogy a TrupAdvisoron szereplő 15 426 londoni étterem közül a Nusr-Et Steakhouse a 2,5 csillagos értékelésével a 15 019. legrosszabb helynek számít.

„Az ételek szörnyűek. A hús egyáltalán nem volt ízletes. Végül egy 300 fontos számla után el kellett mennem egy 5 fontos kebabért. Ez a hely a legnagyobb vicc Londonban” – szól az egyik negatív kritika, egy másik pedig így fogalmaz:

„Az emberiség megsértése. A legrosszabb ételek, a legrosszabb kiszolgálás. Több mint 1800 fontot fizettünk hárman. Rossz minőségű, büdös hús, kis adagok. Inkább költsünk 50 fontot a helyi étteremben, ott jobb lesz! Soha többé! Maradjatok távol ettől a helytől, mert egy halálos csapda!”

Kerüljétek, mint a pestist. Az egész világot beutazom a munkám miatt, és sok étteremben ettem már, de ez volt az eddigi legrosszabb hely ahol jártam

– írja egy harmadik vendég, aki közben azt is hozzáteszi, hogy csak az angliai étterem minősége silány, a sztárséf Los Angeles-i, törökországi és emírségi éttermei – ahol Salt Bae egyszer még egy 66 millió forint értékű számlát is villantott – viszont csodálatosak.

De az eredetileg hentesnek induló 41 éves szakács összesen 18, a világ különböző helyein található vendéglátóipari egységből álló birodalma nemcsak Londonban – ahol télen még a fűtést is lekapcsolták, hogy spóroljanak a rezsin –, hanem a világ más részein is omladozni látszik. A brit bulvárlap szerint ugyanis nemrégiben a New York-i luxuséttermét és hamburgerezőjét is be kellett zárnia.

66 millió forintos számlát villantott egyik saját étterméből Salt Bae
Ráadásul ebbe a borsos összegbe a szervizdíjat még nem is számították bele.