Élet-Stílus

Ambrus Attila: A gyerekkorom alapján szinte kódolva volt, hogy idővel belekeveredek valamibe

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
De mint mondja, nem szeretné a szüleit hibáztatni mindazért, amit korábban elkövetett.

Nemrég jelent meg Ambrus Attila és Karizs Tamás Állj talpra! című könyve, melynek bemutatóján a Blikk készített interjút az egykori Viszkis rablóval, aki már hosszú ideje keramikusként tevékenykedik.

A gyerekkorom alapján szinte kódolva volt, hogy idővel belekeveredek valamibe, de én mégsem szeretném anyámat vagy apámat hibáztatni azért, amiket elkövettem. Másnak is jutott nehéz sors, mégsem lett bankrabló. Szerencsésnek érzem magam, mert ha Amerikába születek, ott hatszor annyi évet kapok büntetésként, mint amennyit itthon kellett letöltenem, így viszont lehetőségem nyílt az újrakezdésre

– mondta Ambrus, aki úgy véli, a korábbi énje meglepődött volna, ha előre látta volna, mi lesz belőle később.

Bár vállalkozásaim már a bankrablói időszakom alatt is voltak, így nem állt távol tőlem a gondolat, hogy egyszer a magam ura leszek. De valóban szerencsésnek érzem magam a családom és a jelenlegi életem miatt

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik