Ezerkilencszáz-kilencven-valahány, Diáksziget
Vagy már Pepsi-sziget, de még semmiképp sem Sziget Fesztivál. Sokadik nap, késő este. Érces-karcos hangon énekelt Doors-szám szűrődik ki a Rock sátorból. Vagy Blues színpadról. Bemegyünk. A színpadon négy rockzenész, nem fiatalok, van köztük, aki ránézésre már a nyugdíjkorhatárhoz közelít. A csurig megtelt sátor közönsége minden szám után kórusban üvölt: „Állat!”. A frontember, egy elöl erősen kopaszodó, hátul hosszú ősz hajat viselő, szemüveges, korához képest – meg úgy általában is – döbbenetesen kigyúrt fazon ilyenkor visszakiabál: „Anyád!”. A heveder alig éri át a bodybuilder felsőtestet, de ahhoz azért elég hosszú, hogy a frontember a tarkója mögé tegye a gitárt, és úgy szólózzon. Egy másik számnál (sör)hastáncot lejt a rövidke atlétájában. Ilyen körülmények között ismertem meg a Tengs-Lengs együttest.
2024. márciusa, Budapest, Örs vezér tér, egy söröző terasza
Nagyjából húsz évvel később egy asztalnál ülök a fentebb említett kigyúrt rockzenésszel. Turós Györgynek hívják, hetvenhét lesz jövő hónapban. Kicsit fájlalja a lábát, a látása pedig már nem a régi (pontosabban sajnos a régi, mert fiatalon sem volt jó, de erről majd később), de ezek a tényezők nem gátolták meg abban, hogy újra – már nem tudni, hányadszor – beindítsák a Tengs-Lengset. Hamarosan ismét koncerteznek.
De még mielőtt zenéről, vagy bármi másról szót ejtenénk: ki kell deríteni a kedves kölcsönös üdvözlés, mármint az Állat-Anyád eredetét. Mint kiderül, a sztori másik főszereplője Terényi András, a zenekar korábbi, azóta sajnos elhunyt gitárosa.
Szóval az úgy volt, hogy Bandi, Isten nyugtassa, szállításvezető volt a BRG-nél, elmentem én is a céghez export-ügyintézőnek – de nem tiszteltem őt mint vezetőt, úgyhogy néha letelefonáltam neki, és belekiabáltam a kagylóba, hogy »állat«, ő meg, bár különösebben nem volt tekintélyérzékeny, nem örült ennek, és visszaszólt, hogy »anyád az állat«.
Aztán ez a vidám szokás a színpadra is felköltözött: „koncerteken is ordítoztunk egymásnak: én mondtam neki, hogy állat, ő meg visszakiabált, hogy anyád. Aztán a közönség is beszállt. Amióta meghalt szegény Bandi, engem előléptettek állattá. Azóta belegravíroztattam az erősítőmbe is, hogy Állat, majd meglátod a koncerten.”
Az állatanyádozás kialakulása mellett ehhez a (BRG-s) korszakhoz köti Turós a látásának romlását is: „Ott ment teljesen tönkre a szemem. Minden negyedévben mentek ki a szovjeteknek a szekrény méretű rádiómagnók, nekem meg cirill betűs írógépen kellett az árukat szállító vonat összes állomását begépelnem Budapesttől Záhonyon át majdnem a Japán-szigetekig. Na most, ugye, én gépelni nem tudtam. De muszáj volt. És olyan szavakat kellett legépelnem, mint például Balmazújváros, olyan írógépen, amin scsá betű, meg já betű volt. És amikor elkészültél a szöveggel, alá akartad húzni, de mivel másképp voltak a karakterek is az orosz gépben, az egészet teledaráltad nyolcassal, kezdhetted az egészet elölről.”
Nádar, mischung, tracni
A Born to be wild-ot üvöltő kigyúrt blues-rock-énekesről ránézésre az exportügyintéző a legutolsó szakma, ami eszébe jut az embernek, de hamar kiderül, ennél jóval extrémebb foglalkozásokat is űzött. Amikor a felsorolásnál a gumibugyi-hegesztőhöz ért, biztos voltam benne, hogy csak szívat – de kiderült, hogy egyáltalán nem.
Az amúgy vegyész végzettségű Turós György a facebookos adatlapja szerint jelenleg turbónyugger, de az elmúlt 76 évben volt többi között:
1. bioboltos: „A fiam az Alexandra Fitnessben dolgozott, és én is odakerültem, mint bioboltos. Papíron táplálkozási tanácsadó, de hát gondolhatod, hogy szalonnát ettem. Amit eszel, azzá leszel.”
2. ablaktisztító : „A Kamarás Zoli (a Tengs Lengs basszusgitárosa) menedzser volt az Ofotértnél, és mondta, hogy váltsam ki a vállalkozói igazolványt, és akkor ad munkát. Takarító vállalkozásba kezdtem, hosszú évekig csináltam, azért kellett abbahagyni, mert már nem láttam jól, és szólt a műszaki igazgató, hogy »Turós úr, mielőtt a menedzserek mondanák, jelzem, hogy csíkos a kirakatüveg«.”
3. gumibugyi-hegesztő: „Diákmunkásként a gumigyárban. Két nő ült ott, odaadták a gumit, ráhúztam a keretre, lenyomtam a gombot és lehegesztettem – ezt csináltam éjszakai műszakban.”
4. „nádar”: „Be volt írva a személyimbe, hogy nádar. Szerinted mi volt ez? Nádarató, mi? Dehogyis. Nátriumdaraboló. Az olyan volt, hogy hordókban jött olajban a fém nátrium. Borzasztóan érzékeny vízre, robban, életveszélyes. Föl kellett venni a szemüveget, és géppel kis cikkekre kellett vágni.”
5. „Aki beleveri a dugót”: „A Szentendrei úton – oda kétszer is beléptem – festékeket töltöttünk benzinpalackba. Ott vártunk, meghozták a hordót, volt két gumicső, elszorították, egy-egy lány ült a két oldalon, és én voltam, aki beleveri a dugót.”
6. öntvénytisztító: „A hajógyárban voltam öntvénytisztító. Adtak tejet meg teát, öreg szakik között dolgoztam. Úgy képzeld el, hogy egy két méter átmérőjű öntvénykosárba, amiben gondolom, valami turbina, vagy mi a szar lehetett, bele kellett állni, és leverni róla a homokot egy levegőpisztollyal. Koromfekete voltam utána.”
7. kéményvakoló: „Voltam kéménybelső-szigetelő is. A kéményvakolás úgy nézett ki, hogy az V. kerületben kihozták az ötvenkilós zsák cementeket meg a homokot, azt fölhordtuk az ötödik emeletre gyalog – nem engedtek azzal a liftbe nyilván beszállni sehol. Akkoriban még nem voltak ezek a modern kéménybélelő fejlesztések, úgyhogy mischunggal ki kellett húzni. Fölmentem az emeletes ház tetején a kéményre, leengedtem a madzagot, aki lent volt, rátette a tracnit – úgy hívták a drótkefét –, megrángatta, és akkor fölhúztam, aztán visszaküldtem, ő rátett egy golyóra egy felmosóruhát, az is feljött, akkor locsoltuk be és húztam ki. Hát erős voltam. Meg bátor.”
8. Gitártanár: „Most felnőtteket tanítok, hobbiból, leginkább barátokat. Az egyik legkedvesebb tanítványom már a második évet járja a Kőbányai Zenei Stúdióban, de van 68 éves tanítványom, és van köztük fiatalasszony is.”
Gyúrós Gyuri
Amint szóba került a fitness club, beugrott egy fotó. A Facebookon láttam. Ez volt az:
„Ja igen, voltam szenior magyar bajnok is” – kezdi az eddig szerényen elhallgatott témát. „A nagyobbik fiam, aki most személyi edző ebben a sportágban, nagyon szeretett volna versenyszerűen sportolni, de szemüveges volt, és hiába imádott bokszolni és cselgáncsozni, csak edzésekre járhatott, versenyezni nem. Békáson laktunk, volt lent egy konditerem, na, mondom, lemegyek én is egy kicsit, nehogy megetessék a gyereket valami szarral. És elkezdtem gyúrni, összehaverkodtam a főnökkel, azt mondja nekem, »Gyere el egy versenyre, Papa«. Papának hívott, nem tudom, miért, egyidős volt velem. Elmentem, fekvőnyomásban hatodik lettem. Úgyhogy elkezdtem komolyabban foglalkozni a gyúrással, eljártam versenyekre, néhányat meg is nyertem. Ha még egy évig versenyzek, Európa-bajnok lehettem volna – onnan tudom, hogy megnéztem a következő évi évkönyvet, és kiderült, hogy az én eredményemnél gyengébb teljesítménnyel nyert valaki az én korosztályomban.”
Tisza partján édesanyám háza // Műholdakról belőtte a NASA // Édesanyám fehér keszkenőbe’ // Ordítozik; ő is be van lőve
Ha már a hobbiknál tartunk: a fenti idézet egy eredeti Turós György vers. A Tengs Lengs koncertek sok extrája közül az egyik, hogy a dalok közt a frontember olykor elszavalja egy-egy saját alkotását – ezek általában a pajzán-trágár-vicces tengelyen mozgó négysorosok vagy még rövidebb versek. Amikből a szerző nemrég kötetet is megjelentetett Kis hajnali merevedés címmel.
Hogy a régóta dédelgetett projekt – mármint a könyv – megvalósult, Turós kisebbik fiának köszönhető: „A kisfiam különben pedagógus doktor, tehát olyan ember, akiről nem gondolnád, hogy ezeken röhög, de nagyon szereti. Azt mondta nekem: »Papi, ez az életműved, mindenképpen ki kell adni«. A feleségem finanszírozta, drága dolog ez. De sokan szeretik; a múlt héten például voltam a reumán, a doktoromhoz is elvittem a könyvet, le se tette, miközben vizsgált, folyton röhögött.”
Mio amigo desdentado
Beszéljünk kicsit a Tengs Lengsről is. Közel húsz éve készült egy dokumentumfilm a zenekarról Állat! Anyád! Az árnyékos oldal címmel, amelyben Turós György – miközben tarhonyát melegít és panaszkodik, hogy nem akar megpirulni – mesél az ősidőkről, azaz a Tengs Lengs előtti zenekaráról, kiemelve annak bámulatos hangszerparkját. Az egészen fura hangulatú doksiból kiderül, hogy a dobosnak nem volt lábcinje, a basszgitár meg vécédeszkából készült; rákérdezek, hogy ez mennyire volt túlzás-ferdítés – de semennyire: „A Nagy Feri basszgitározott, egy WC-deszka volt a gitárnak a teste. A nyakon a bundok be voltak jelölve ceruzával, ahogy az Ezermester újságban meg volt adva. A hangfalán, a hangszóró előtt volt egy nagy rugó kifeszítve, az volt a zengető. A Bélának tényleg nem volt lábcinje, csak egy bongósor a tetején. Antinak, a szólógitárosnak egy héthúros orosz gitárja volt, hat húrral. Elektrotechnikus volt, ajtózár-mágnesből csinált a gitárra hangszedőket.”
Az ős-Tengs Lengs története egy elbaltázott egyetemi felvételi után indult: „Vegyésztechnikumba jártam, és megbeszéltem a barátommal, hogy elmegyünk Lengyelországba egyetemre. Őt fölvették, engem nem. Aztán minden nyáron a szünetben hazajött, és mondta, hogy Pomázon a kultúrházban lehetne zenélni. Megismerkedtünk a művház-igazgatóval, aki saját elgondolása szerint költő volt, olyan verseket írt, hogy »Úszik a vadkefe« meg ilyenek. Az ő saját számait kellett játszani, ilyesmi sorokkal, hogy »Mentünk a fasorban, néztük a bokádat, gyilkolt a búbánat.« Na, erre írjál zenét. De ettől függetlenül jó volt, mert rengetegen voltak a bulikon: volt, hogy a Presser-féle Omegán alig voltak, nálunk meg mindig tele volt a művház. Valamiért szerették. Úgy képzeld el, hogy abban az időben többet kerestünk, mint a Radics Béla. Gondold el, hogy szegény Radics nyolcvan forintért zenélt, én meg háromszázat fölvettem. Háromszáz forinttal átmentünk a srégen szemben lévő borozóba a Mikihez, ott lehetett venni 26 forintért hagymás rostélyost meg pálinkát nyolc forintért. Még haza is vittem belőle.”
Ömlenek a sztorik a frontemberből, de a repertoárról és a dalokról beszélve valahogy mindig elkanyarodunk a zenészlét jóval izgalmasabb kérdései felé: „Játszottunk az Újpesti Cérnagyárban, tele volt a gyárban dolgozó kubai lányokkal, gyönyörű fehér foguk volt. A Terényi Bandinak, nyugodjon békében, meg alig volt foga, és annyit megtanultam spanyolul, hogy mio amigo desdentado, azaz fogatlan barátom. Aztán a kubai lányok följöttek a színpadra, olyan hamisan énekelték a Guantanamerát, hogy őrület.”
A fentebb említett dokumentumfilmben meséli Szepesi Tamás (akkori) dobos, hogy a Tengs Lengs legjobb éveiben (80-90-es évek, Józsefvárosi Klub, Fővárosi Művelődési Ház/FMH) sok fiatal zenekar játszotta ugyanezeket a számokat, de ők azért emelkedtek ki a mezőnyből, mert tapasztaltabbak voltak – például azzal a 300 liter unicummal, ami elfogyott a húsz év alatt. A film több pontján is kiderül, hogy a zenekar jó barátságot ápolt az alkohollal. Amikor erre rákérdezek, Turós váratlanul egy konyhai eszközről kezd sztorizni:
Van az a kis alumínium merőkanál, amivel a palacsintatésztát szokták kimérni. Na, az FMH-ban volt egy büféablak, ahol én a koncertre érkezéskor már mindig kikértem egy üveg Sztalicsnaját. De hogy mások ne igyanak bele, beletűztem az övembe hátul a merőkanalat, és abból szépen megiszogattam. Persze aztán egy idő múlva mindenki abból akart inni.
Turós azt mondja, a kilencvenes évek, a diákszigetes fellépések jelentették a Tengs Lengs számára a csúcsot. „Tizenegykor kezdtünk a Rockszínpadon, pont miután a Nagyszínpadnak aznapra vége lett, átzúdult mindenki, egy gombostűt nem lehetett leejteni. Több ezer emberrel kiabáltuk egymásnak, hogy állat-anyád.”
Aztán néhányszor leálltak, párszor néhány év szünet állt be. Legutóbb 2023 végén kezdték újra. „Mi ketten a Kamarás Zolival, a két hűséges jóbarát, és a régi dobos, Szepesi Tamás fia, szintén Szepesi Tamás”. Egy koncert volt tavaly év végén, hamarosan jön a következő.
2024. március 29. Budapest, Sorompó étterem és Rock Sarok
És itt is van a következő. A rockklub olyan, mint egy kertes családi ház, csak amikor belépsz, egyből kocsmapult fogad. Egy borospincének látszó lejárat aljából élőzene szűrődik ki (na jó, üvölt) az ajtón át, olyan, mintha Ramones szólna, és valóban: a pince bejáratán belépve kicsi garázs-rockklubban találjuk magunkat, ahol az Ezeröcsi zenekar és közönsége ordítja egymásnak, hogy „Hey Ho, Let’s Go!”.
Hamar kiderül, hogy miért pont itt van Tengs Lengs-koncert, illetve hogy miért pont Tengs Lengs-koncert van a Sorompóban. Zalavári Csilla, a söröző marketingese, egyben pultosa és szakácsa maga is lenges volt: „Még a nyolcvanas évekből ismerem őket. Épp ma emlegettük, hogy a minap megtaláltam az FMH-s képeket, óriási hangulat volt mindig a koncertjeiken. Négy éve megkerestem a zenekart, azóta többször is játszottak nálunk. Ők tényleg a szívem csücskei, meg a környékbeli vendégek is imádják őket, látod, milyen sokan vannak most is.”
És tényleg: amikor a Tengs Lengs tagjai elkezdenek felpakolni a színpadra, megtelik a pici koncertterem. Kamarás Zoltánt sikerül még a koncert előtt elcsípni pár mondatra; azt mondja, a leg-leg-legújabb Tengs Lengs életében ez lesz a második koncert, előtte két évig bírták együttzenélés nélkül. Megkérdeztem Kamarást, mit válaszolna, ha azt kérdezném, mit jelent neki Turós György:
A zenei pályafutásomnak több mint a háromnegyed részét vele töltöttem. A mi kapcsolatunk hosszabb, mint a házassága. Ő – én, én meg ő vagyok.
Hangszerek bedugva, mikrofonok kipróbálva, Turósra felkerül az ÁLLAT feliratú gitár, a söre pedig már ott pihen a mikrofonállvány italtartó részében, a koncert előtti maradék pár percben gyorsan levadászom a legtengslengsesebbnek kinéző rajongókat.
„Gyerekkorom óta járok a koncertjeikre” – mondja egy úr, amivel valószínűleg inkább a fiatalkorára akart utalni, mert maga is a hetvenes éveiben járhat, és valamikor az 1980-as évek közepén volt először Tengs Lengs bulin. Már a helyszínt sem tudja felidézni, talán a Gutenberg térnél levő klubjukban hallotta őket. Egy másik fanatikus azt mondja, körülbelül 15 éve jár Lengsre, a kollégák egyszer elvitték, azóta rajong. „Az fogott meg bennük, hogy nagyon-nagyon tiszta zenét játszottak. Ez a zene őszinte, és ez egy csodálatos dolog. Az egyik koncertre eljött az, akkor még csak 18 éves lányom is, aki ugye teljesen más zenei világban él, és aztán eljött a következőre, meg az azutánira is.”
Már a beállás alatt heveny állatanyádozás zajlik a rajongók és zenekar tagjai között, majd a 76 éves frontember megszólítja közönségét: „Beállítom a cukrom, és elkezdjük”, a diabétesz-utalás természetesen néhány korty pilzenire utalt, majd felcsendülnek az első dal (John Mayall: Walkin’ on the Sunset) első akkordjai. A repertoárban azoknak sincsenek komolyabb meglepetések, akik évtizedekkel ezelőtt jártak utoljára Tengs Lengsen, ugyanúgy elhangzik a Roadhouse Blues, a Wild Thing és a Born to Be Wild, mint régen a Józsefvárosi Klubban, az FMH-ban, a Diákszigeten vagy a Csörge-tó legendás rockfesztiválján.
Így született sokadszor is újjá a Tengs Lengs zenekar. Álljon itt végül az a beszélgetés, ami sokat elmond arról, miért nem bírják ezek az emberek egymás nélkül:
Ki kezdeményezte, hogy már megint legyen Tengs Lengs?
Kamarás Zoltán: Az élet. Kár lenne kihagyni, ha még van rá lehetőség.
Lesz még ebben a felállásban is tíz-tizenöt év?
Kamarás Zoltán: Annyi már nem lesz.
Turós György: Micsoda?! Harminc!
Harminc?
Turós György: Itt szeretnék meghalni a színpadon.
Kamarás Zoltán: De valami olyan helyen, ahol nem kell a pincéből fölcipelni az embereket.
Szerencsére Turós Györgynek jelenleg nincsenek meghalással kapcsolatos tervei, sem a színpadon, sem más helyszíneken: „Figyelj, voltam már szép – mert állítólag szép gyerek voltam –, voltam már erős, de gazdag még nem voltam. Már lassan 77 leszek. Tudod, a hetes az a kaszás; a hetvenhét, az két kaszás. Ha két kasza nem visz el, akkor száz évig élek”.
