Élet-Stílus

Az apokalipszis megkezdődött, de nézd mindig az élet napfényes oldalát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az emberiség feltartóztathatatlanul sodródik a civilizáció jelenlegi formájának összeomlása felé egy önmaga által előidézett polikrízis spiráljában. Egy brit professzor és – Magyarországon különösen nagyszámú – követői szerint a helyzet menthetetlen, ezért itt az ideje a szembenézésnek és a felkészülésnek.

Megfordult a fejemben, hogy talán meg kellene ölnöm a családomat, aztán öngyilkosságot elkövetni, hogy megspóroljak magunknak egy csomó szenvedést. Tud amellett érvelni, hogy miért nem kellene ezt megtennem? – teszem fel a kérdést Jem Bendellnek, a klímaapokalipszis prófétájának, aki 2018-ban a Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy (Mélyadaptáció: útmutató az éghajlati tragédiához) című tanulmányában legfeljebb egy évtizedes távlatban jósol civilizációs összeomlást, miközben ilyen mondatokat ír le:

Attól fogsz rettegni, hogy nem mészárol-e le valaki, mielőtt éhen halnál.

Ez aztán az érdekes interjúkezdés – feleli Bendell, majd a Monty Python Brian élete című filmjének zárójelenetét megidézve azt mondja, nézzem mindig az élet napfényes oldalát.

Nem mintha ő 2018 óta bizakodóbb lenne, sőt azt érzi, hogy majdnem hat évvel ezelőtt bizonyos értelemben túl optimista volt. Ma már úgy látja, hogy összeomlás nem lesz, hanem van, csak nem egyik napról a másikra következik be, hanem egy hosszan elhúzódó, lassú folyamat. Azt viszont nem gondolja, hogy a végén feltétlenül úgy fog kinézni a világ, mint egy Mad Max-film.

Varga Jennifer / 24.hu

Napfényes, de csípős április végi napon indulok el, hogy találkozzam a World Adaptation Forum Bend or Break Together (Együtt idomulni vagy összetörni) című, rendszerszintű összeomlással kapcsolatos konferenciája miatt Budapestre látogató Bendell-lel. Az idő nagyjából az évszaknak megfelelő, de egy héttel korábban harminc fok fölött tetőzött egy szokatlanul korai hőhullám, néhány napja pedig helyenként havazott az országban. Ekkora ingadozásokat azért a szeszélyeiről híres áprilisnak sem lenne szabad produkálnia.

A metrón ránézek a közösségi applikációkra, az idővonalaim tele vannak az elárasztott Dubajjal, a sivatag közepén, olajmilliárdokból felhúzott mesevárossal, ahol két nap alatt annyi eső esett, amennyi egyébként két év alatt szokott.

Az elmúlt években egymást érték az extrém időjárási jelenségek, erdő- és bozóttüzek Kanadától, Szibérián és Görögországon át Ausztráliáig, sarkvidéki fagyok és havazások az Egyesült Államokban, mediterrán nyár a sarkkörön túl, pusztító hőség és aszály Dél- és Közép-Európában. Már rég tagadhatatlan, hogy a klímaváltozás korában élünk, csak abban nincs konszenzus, hogy ez mit is jelent pontosan.

Polikrízis

Jem Bendell és követői szerint azt jelenti, hogy az emberiség elkésett, nincs már esély – a párizsi klímaegyezménynek megfelelően – az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fok alatt tartani a felmelegedést, ráadásul nem ez az egyetlen gondunk.

Úgy gondolják, egy polikrízis spiráljában sodródunk, melynek különböző elemei erősítik egymást. A klímaváltozás összefüggésben van a túlnépesedéssel és a fejlett országok túlfogyasztásával, ami miatt őserdőket irtunk ki, agyonszennyezzük vizeinket, tönkretesszük a bolygó biodiverzitását, és végleg kimerítjük nyersanyagkészleteinket.

Mindez a globális ellátórendszerek, végső soron pedig az emberi civilizáció ma ismert formájának összeomlásához vezet, amit éhínségek, természeti katasztrófák, halálos járványok és háborúk kísérhetnek. Nem a távoli jövőben, a folyamat már elkezdődött.

A Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom hívei szerint az ember egyet tehet: megpróbál felkészülni, alkalmazkodni a gyökeresen megváltozó életkörülményekhez.

Varga Jennifer / 24.hu

Bendell szerint az ENSZ emberi fejlettségi index (human development index – HDI) adatait böngészve az látszik, hogy az utóbbi években a világ összes régiójában, az országok kilencven százalékában hanyatlás tapasztalható. Mintha az emberiség az életminőség szempontjából 2015 környékén elérte volna a csúcsot, ahonnan már csak lefelé vezet út. A professzor azt mondja,

mindez arra utal, hogy a fenntartható fejlődés illúziója szertefoszlott.

„Ahhoz, hogy a világot átállítsuk fosszilis energiahordozók égetéséről megújuló elektromos áram használatára, annyi akkumulátort kellene gyártani, amennyihez nincs elegendő alapanyagunk. A termelést csak a fosszilis energiát használó bányaipar felpörgetésével, illetve fokozottan sérülékeny, természetvédelmi területeken lévő új lelőhelyek kiaknázásával lehet fokozni.

Hasonló gondokkal néz szembe a mezőgazdaság: az emberiség által elfogyasztott kalória 80 százalékát mindössze néhány növényfaj adja, akár úgy, hogy mi, akár úgy, hogy az állataink eszik meg ezeket. Monokultúrás, extenzív termelésük legnagyobb része néhány országban zajlik, rengeteg műtrágya felhasználásával, ami jelentős mennyiségű földgáz felhasználását követeli meg. A termés mennyisége és minősége nagyban függ az időjárástól, vagyis nagy mértékben kitett a klímaváltozásnak.”

Bendell szerint a fejlett társadalmak, melyek erős középosztállyal rendelkeznek, a felszínen még tartják a normális működés látszatát, de valójában ezek is az összeomlás kezdeti szakaszában vannak.

Bár sokan bíznak benne, hogy a technológia elhozza majd a válaszokat a klímaváltozás kihívásaira is, Bendell szerint ők olyanok, mint a vallási fanatikusok, akik a hitüket használják arra, hogy félelmeik, szorongásaik oldásával elodázzák a szembenézést a valósággal.

Arra a feltevésre, hogy a legutóbbi globális krízishelyzetben, a koronavírus-járvány elterjedésekor a technológia a vakcinák formájában meglepő gyorsasággal kínált megoldást, csak a fejét csóválja.

Varga Jennifer / 24.hu

„A járvány még mindig velünk van, folyamatosan jelennek meg új variánsok. Sok országban most is sokkal többen halnak meg, mint korábban, részben azért, mert a vírus roncsolja az immunrendszert és autoimmun betegségek kialakulásához vezet. Máig nincs olyan vakcinánk, ami garantáltan megakadályozza a megfertőződést vagy a vírus átadását. A krízis nem ért véget, csak a hosszú távú hatásai kevésbé látványosak és nincs már a média fókuszában. A koronavírus elleni vakcináknak éppen arról kellene meggyőzniük az embereket, hogy a technológia, a tudomány nem mindenható, nem fog megoldást kínálni az összes problémánkra.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban vannak más, komoly aggodalomra okot adó tapasztalatok is. Például az, hogy mennyire nem működött a különböző álláspontok, érvek ütköztetése. A politikusok és a média egyetlen abszolút igazságot állítottak, és ha bárki bármiben ellent akart mondani ennek a narratívának, azt ellenségnek kiáltották ki, és azt mondták róla, meg akarja ölni a saját nagymamáját. Ez nagyon ijesztő.”

De voltak a járványhelyzetnek kedvező, a Deep Adaptation mozgalom szempontjából pozitív hozadékai is. A lezárások miatt sokan kerültek közelebb a szomszédaikhoz, a közvetlen környezetükben élőkhöz. „A szüleim például huszonöt évvel ezelőtt elváltak, de a járványhelyzetben elkezdték egyre gyakrabban keresni egymást, aminek az lett a vége, hogy újra összeházasodtak.”

A jövő sötétségének árnyalatai

Amikor arról kérdezem Bendellt, hogy az elkerülhetetlen összeomlást tekintve szerinte mennyire lehet észszerű a kiszállás mellett dönteni ahelyett, hogy megvárnánk a pusztulás korát, azt mondja, a szenvedés és a halál mindig velejárója volt az emberi életnek, ez nem változott.

„Mindenki tudja, hogy a saját és a szerettei szenvedése és halála elkerülhetetlen, ám ettől még élhet csodálatos és boldog életet. Bárki előtt állhatnak még szeretetben eltöltött hónapok, évek, de az is lehet, hogy napokon belül kitör egy atomháború, és mindennek véget vet. Mindig benne volt a pakliban, hogy akár évtizedekkel a születésünkkor várható élettartam lejárta előtt halunk meg.”

Bendell azt mondja, amikor 2018-ban megírta Deep Adaptation című tanulmányát, düh és csalódottság vezérelte.

Korábban évtizedeken át dolgozott olyan nagy szervezeteknek, mint a World Wide Fund for Nature (WWF) és az ENSZ, és egy idő után rájött, hogy a rövidtávú gazdasági érdekek mindig győzedelmeskednek a józan ész érvei felett, így nem történnek valódi lépések a klímaváltozás kivédésének érdekében.

Bendell 2012-ben lett az angliai Cumbria Egyetem tanára és alapította meg a Vezetés és Fenntarthatóság Intézetet (Institute for Leadership and Sustainability – IFLAS). Hat évvel később, amikor rájött, hogy hiába minden, az emberiség vakon és süketen rohan a közelgő végzete felé, szándékosan akart olyan tanulmányt publikálni, mellyel maga mögött minden hidat felégetve távozhat az akadémiai világból. Azt mondja, akkoriban az volt a terve, hogy központokat hoz létre, és azokban különböző pszichológiai és spirituális programokat szervez olyan emberek számára, akik szeretnének kicsit elvonulni a világtól. A Deep Adaptation tanulmány elterjedése azonban mindent megváltoztatott.

Varga Jennifer / 24.hu

„Valamivel több mint öt évvel ezelőtt azt írtam, arra számítok, hogy öt-tíz év múlva, bárhol is legyek a világon, a modern társadalom felépítményei össze fognak omlani körülöttem, és az életem sokkal inkább szól majd a túlélésről, mint bármikor korábban. Volt egy gondolatkísérletem, hogyha már nem jön víz a csapból és nem lesz étel a boltban, vajon mit fogok csinálni? Várok, hogy hátha helyre jönnek majd a dolgok, vagy elindulok valahová, miközben tudom, hogy a nehézségek idején nagyon sebezhető leszek az úton? Ahogy ültem a szobámban és azon gondolkodtam, hogyan fog kinézni az összeomlás, aminek közeli bekövetkezését elkerülhetetlennek tartom, a félelmeim vezérelték a gondolataimat.”

Bendell azt mondja, ma már realistább szemmel látja az összeomlást. Nem gondolja például, hogy egyik napról a másikra teljesen leáll a vízszolgáltatás, vagy megszűnik az élelmiszerellátás.

Úgy gondolja, az összeomlás folyamata éveken, évtizedeken, akár generációkon át húzódhat. Valószínűleg lesznek fokozatok, például nem egyik napról a másikra ürülnek ki a boltok. Először nem lesz mindig minden kapható, egyes termékek pedig luxuscikké válnak. A víz- és energiaszolgáltatás sem pillanatok alatt nullázódik le: először korlátozások leszenek, nem lesz lehetőség korlátlan vízfogyasztásra a nap huszonnégy órájában, és valószínűleg lesznek majd hosszabb-rövidebb áramkimaradások.

„Lehet, hogy az összeomlás öt éven belül szörnyű szenvedést hoz, de az is lehet, hogy bár lesznek nehézségek, nem feltétlenül kell belepusztulni. Ki tudja, talán szerencsénk lesz.”

Bendellnek nincs gyermeke. Amikor fölvetem neki, hogy így talán könnyebb szembenézni a közelgő világvégével, mint akkor, ha az ember a gyermekei miatt is aggódik, azt mondja, bár a gondolat logikusnak tűnik, nem feltétlenül igaz.

„Akiknek gyermekei vannak, azok túlnyomó többségükben nem mondanának le róluk soha semmiért. Akkor sem, ha rettegnek és szomorúak, mert szembenéznek az elkerülhetetlennel. Igen, benne van a pakliban, hogy a mai gyerekek húszéves koruk előtt meghalnak egy globális éhínség következtében, de az is lehet, hogy az övék lesz a valaha volt legbölcsebb és legspirituálisabb generáció, amelyik képes lesz valódi és használható megoldásokat találni a világ problémáira, mert megszabadulnak a téveszméktől és illúzióktól, amelyekkel az elődeik kábították magukat.”

Felkészülni a bizonytalanra

A Deep Adaptation mozgalom a felkészülésről szól. Arról, hogy az embernek elsősorban el kell fogadnia a közelgő összeomlás tényét, aztán mielőbb el kell kezdenie alkalmazkodni a változó, vagyis fokozatosan rosszabbodó életkörülményekhez.

Bendell és a követői azonban nem „prepperek”, akik bunkereket építenek, tartós élelmiszert és vizet halmoznak fel, különböző túlélési technikákat tanulnak és állig felfegyverkeznek. Szerintük a felkészülés első és legfontosabb lépése egy személyes kapcsolati háló kialakítása, hiszen az ember a barátaira számíthat a bajban, és a nehézségek leginkább összefogással győzhetők le.

Varga Jennifer / 24.hu

Arra a felvetésre, hogy a legalapvetőbb létszükségleteik, így a víz és az élelem korlátozása esetén az emberek nem ugranak-e záros határidőn belül felebarátaik torkának, Bendell határozott nemmel felel.

„Ha bajban vannak, az emberek összejönnek és segítenek egymáson. Muszáj hinnem ebben. Nagyon foglalkoztat, hogy mi az, amit tenni lehet ezügyben ahelyett, hogy spekulálunk rajta. Ha például az emberek ismerik a szomszédjaikat, tudják, hogy számíthatnak egymásra, és néha együtt dolgoznak valahol egy közösségi kertben, akkor biztosak lehetnek benne, hogy akkor is lesznek barátaik, ha elmegy az áram, vagy nem jön víz a csapból. Hiba, ha csak arra fókuszálunk, hogy az összeomlás feltétlenül egy Mad Max-típusú jövőt jelent. Az emberekben kifejlődtek az együttérzés, az odaadás és az együttműködés képességei, mert a túlélésünkhöz elengedhetetlenek. Szükségünk lesz a legjobb önmagunkra, mert ilyen mértékű bajokon, csak közösen juthatunk túl. Ez az egyetlen lehetőségünk. Hiszen a túlélés és az alkalmazkodás valódi természete sem más, mint maga a szeretet.”

Sírva vigadó összeomlás

A Deep Adaptation mozgalomnak a világ számos országában vannak követői, de sehol sem annyi, mint Magyarországon, holott a klímaváltozás messze nem itt érezteti leginkább a hatását. Bendell azt mondja, hallott arról, hogy ennek a magyarok legendás, sírva vigadó pesszimizmusához lehet köze.

„A magyarok talán kulturálisan nyitottabbak a sötét jövő lehetőségére. Vannak, akik szerint azért érdeklődnek olyan sokan a Deep Adaptation iránt, mert Európa más országaihoz képest a népesség nagyobb százaléka érintett közvetlenül a mezőgazdasági termelésben. Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy minél nagyobb egy közösség, annál erősebb és védettebb.”

Szelektív hulladékgyűjtés, vásárlás piacokon, csomagolásmentes boltokban, a fél világon átutaztatott termékek kerülése, az egyszer használatos fast fashion ruhák bojkottja, autó helyett közösségi közlekedés vagy biciklizés, repülés helyett vonat vagy belföldi nyaralás: sokan, sokféleképpen próbálnak környezettudatosan élni.

Bár Bendell szerint a klímaváltozás elleni harc hiábavaló, mégsem tartja teljesen feleslegesnek az egyéni erőfeszítéseket.

„Nem mindegy, hogy mennyit teszek hozzá a világ pusztulásához. Ha félek a jövőtől és szeretném jobban érezni magam, sokat segít, ha tudom, hogy rajtam nem múlt semmi, megtettem minden tőlem telhetőt. Másrészt a környezettudatos életforma választása lehetőséget ad arra, hogy hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel kerüljünk kapcsolatba és részeseivé váljunk egy olyan közösségnek, melynek tagjai számíthatnak egymásra a bajban.”

Varga Jennifer / 24.hu

Bendell a 2018-as tanulmánya elhíresülése után a téziseire épülő nemzetközi mozgalom élére állt és két könyvet írt. (Mindkettő elérhető magyar nyelven is, az első Mélyalkalmazkodás – Eligazodás az éghajlati káosz valóságában, a második Összetörve – Őszinte válasz az összeomlásra címmel.)

Amikor arról kérdezem, miért ilyesmivel töltötte az összeomlásig hátralévő kevés idejét, azt feleli, úgy érezte, felelősséggel tartozik azok iránt, akiknek felnyitotta szemét. Nem számított rá, hogy a tanulmánya el fog terjedni, de amikor megtörtént, többet akart mondani az embereknek annál, hogy

közeleg az összeomlás, sok szerencsét.

Ma már azonban úgy érzi, megtett minden tőle telhetőt, nem ír több könyvet, nem tart előadásokat, inkább a saját mélyalkalmazkodására koncentrál.

„Néhány éve Balira költöztem. Ha anyám nem élne, valószínűleg nem is térnék vissza többé Európába. Az akadémiai pályától visszavonultam, de néha még tanítok. Van egy kurzusom arról, hogyan alkalmazkodjunk az összeomláshoz, amit leginkább online tartok, de olykor személyesen is. Havonta egy-kétszer írok a blogomra, úgyhogy teljesen azért nem szakadtam még el. Egyébként Balin egy tangazdaságot és meditációs központot működtetek, az utóbbi időben pedig elkezdtem zenélni. Nemrég jött ki az új dalom Healing Hearts (Szívek gyógyítása) címmel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik