Élet-Stílus

A te szüleid is a poklok poklát járták meg az úton, amin iskolába jártak?

Getty Images
Getty Images
Az elmúlt sok évszázad alatt rengeteget változott az oktatás rendszere. Ma már nemhogy nem vagyunk „életveszélyben” az iskoláig vezető úton, de egyenesen otthonról vehetünk bármilyen magánórát.

Valószínűleg mindenkinek van egy olyan idősebb ismerőse, aki a csak a legdurvább túlélő túrákat megidézve tud beszélni azokról a megpróbáltatásokról, amikor gyerekkorában el kellett jutnia otthonról az iskolába. Élhetünk a gyanúval, hogy ezek a túrák annyira talán mégsem voltak pokoliak, amilyeneknek a történetekből ismerjük őket, arra viszont elég jól rámutatnak, hogy ilyen rövid idő alatt is milyen sokat változott az oktatás rendszere. És itt csak alig néhány évtizedről van szó, miközben tudjuk nagyon jól, hogy a mai iskolák előfutárai már az ókorban is jelen voltak. De hogyan jutottunk el arra a szintre, hogy ma már nemhogy nem veszélyes az egészségünkre az iskolába való eljutás, de akár otthon az íróasztalnál is abszolválhatunk egy-egy órát?

A tudás továbbadása az ókorban és a középkorban

Az, hogy az idősebbek a tudást valamilyen formában átadják a fiatalabb generációk számára, egészen az emberiség kezdetéig nyúlik vissza. Az első formális oktatási intézmények már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában megjelentek, a legtöbb fennmaradt információ ugyanakkor Görögországból maradt ránk. Az ókori görögöknél a tudás továbbadását az írástudók és az úgynevezett bölcsességi tanítók végezték. Az oktatás ekkoriban városállamonként szerveződött, és azok az ifjúk, akik tanulni akartak, egy tanítónál jelentkezhettek. Az ókori görög iskolákban az írás, az olvasás, a matematika, a retorika, a logika és filozófia voltak a megtanulható „kurzusok”.

Aztán jött a középkor és vele együtt az egyház térnyerése. Amint az oktatás szervezése átkerült a katolikus egyház hatáskörébe, a hangsúly egyből a teológiára tevődött át. Az oktatás elsősorban a kolostorokban szerveződött meg, fő célja pedig az volt, hogy kineveljék a papok, szerzetesek és egyházi vezetők következő generációját. Az oktatás szinte kizárólag latinul folyt, a diákok pedig három fokozatot teljesíthettek a tanulmányaik során:

  • Alapfokon megtanultak írni, olvasni, számolni, továbbá megismerték a különböző bibliai történeteket és liturgikus énekeket.
  • Középfokon a már megszerzett tudást fejlesztették tovább a klasszikus műveltség felé nyitva, bevonva a logikát és a retorikát.
  • Felsőfokon pedig a legmagasabb szintű teológia következett, itt már az egyházi vezetők képzése volt a cél.

Az egyház a saját céljaira használta az oktatás intézményét, amiért az utókor bőven illette kritikával, azt azonban nem lehet eltagadni, hogy ennek köszönhető, hogy kódexek formájában rengeteg információ maradt az utókorra a múltból, továbbá az első egyetemeket is ebben a rendszerben alapították az új évezred elején. És az is igaz, hogy az arisztokrácia mellett néhány szegény fiatalnak is volt esélye oktatáshoz jutni a kolostorokban – ami már csak azért is nagy szó, mert a paraszti réteg oktatásával nagyon sokáig senki nem foglalkozott. Valamilyen szintű tudásátadás a falvakban, majorságokban is biztosan működött, de írni, olvasni, csak nagyon kevesen tudtak a legszegényebbek közül. Egyszerűen nem volt rá szükség, hogy képezzék ezeket az embereket, akiknek egyébként sem lett volna idejük iskolába járni, hiszen fontosabb volt a földeken dolgozni.

Az első kötelező iskoláztatási törvény

A felvilágosodás korával ez némileg megváltozott: ekkor kezdődött az oktatás demokratizálódása, az iskola egyre szélesebbre tárta a kapuit a különböző társadalmi rétegek előtt, miközben az egyházi függés is lazult, a tananyagba bekerültek a természettudományok, a történelem és az irodalom is. De robbanásszerű változás csak az ipari forradalommal köszöntött be. A 19. században hirtelen elkezdett átformálódni a társadalom és vele együtt az iskolarendszer is, az ipar fejlődése új szakmákat és munkaköröket hozott létre, amelyek ellátásához már elengedhetetlen volt a képzett munkaerő. Ennek tükrében az oktatási rendszert is meg kellett reformálni, hiszen a hagyományos egyházi oktatás nem adott olyan tudást, amit itt hasznosítani lehetett volna.

Az első kötelező iskoláztatási törvényt 1833-ban fogadta el a brit parlament, de később a többi európai ország is követte ezt az irányt. Az állami oktatás megjelenése lehetővé tette az oktatás demokratizálódását és az oktatási lehetőségek elérhetőségét a társadalom szélesebb rétegei számára. A mai értelemben vett oktatási rendszer kialakítása során az iskola céljai megváltoztak: a legfontosabb az lett, hogy az emberek képesek legyenek arra, hogy hatékonyan részt vegyenek a modern gazdasági körforgásban. Már nemcsak az ismeretek és készségek megszerzése kapott hangsúlyt, hanem az általános személyiségfejlesztés is, ami a társadalomba történő beilleszkedéshez és az aktív polgári szerepvállaláshoz szükséges volt. Közben a technika fejlődésével az oktatás formái és módszerei is változtak, és az egyéni képességekre és igényekre szabott oktatás, a számítógépek, az internet, valamint a digitális technológia megjelenése újabb lehetőségeket teremtett meg.

Az online oktatás és távoktatás lehetőségei az elmúlt évtizedben tovább bővültek, és az oktatás területén az innováció és a technológiai fejlesztés továbbra is dinamikusan fejlődik. Itt hatalmas mérföldkövet jelentett a 2020-as koronavírus-járvány, amikor határozatlan időre szinte az egész világ karanténba vonult, ezzel együtt néhány hónapra az oktatás is szinte teljes egészében átkerült az online térbe. És bár a karantén elmúlt, az intézmények pedig kinyitottak, az online oktatás formái továbbra is virágoznak, és remek alternatívát jelentenek mindenkinek, aki például szeretne magánórákat venni magántanároktól, tetszőleges óradíjért, a saját hálószobájában.

Találd meg az ideális tanárt!

Superprof Magyarország platformja lehetővé teszi a diákok és a tanárok számára, hogy egymásra találjanak és együttműködjenek a tanulási folyamatban. A tanulni vágyók kiválaszthatják azokat az oktatókat, akik a leginkább megfelelnek az igényeiknek és céljaiknak, illetve a magántanárok elkészíthetik ingyenesen hirdetéseiket. A Superprof szolgáltatásai széles körűek, hiszen magukba foglalják a reál – és humántantárgyakat, a nyelvtanulást, a zenei – és sporttevékenységet is.

 

A cikk a Superprof támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik