Élet-Stílus

Csalási botrány rázta meg a Kövér Mackók Hetét

Getty Images
Getty Images
Még egy botrány!

Csalás csalás hátán: jött előbb a rezgő análgyöngy a sakkban, aztán a súlyokkal megpakolt halak a horgászversenyen. Nehogy azt higgyük, hogy egy hasonlóan ártatlan versenyen, mint a Kövér Mackók Hete, nem fordult elő szintúgy!

Kapcsolódó
Majdnem lincselés lett a vége a horgászversenynek
Súlyokkal csaltak a győztesek.

„A választás, ahol a szavazók minden jelöltet kedvelnek”, vezette fel az NPR a Fat Bear Week, vagyis Kövér Medve (Maci/Mackó) Hete elnevezésű versenyt.

Sok szempontból ez egy mintaválasztás. A kampány mindössze egy hétig tart, és minden jelölt jól felkészült, valamint mentes minden képmutatástól

– folytatta a lap a cikket, és nem is tévedhettek volna ennél nagyobbat.

Az alaszkai Katmai Nemzeti Park a Twitterén jelentette be, hogy csalás történt a szavazáson – írja a Jezebel.

Egy nappal korábban még azt jelentették be a szervezők, hogy Holly (a 435-ös medve) legyőzte a 747-es, névtelen hím medvét az elődöntőben.

Ahogy a medvék teletömik az arcukat halakkal, úgy tömték tele az urnánkat

– írta a Twitteren a nemzeti park, majd azt is, hogy egy csomó levélszemét érkezett, amelyekben Hollyra adták le a szavazatot, de szerencsére feltűnt nekik a hiba, és könnyen ki tudták szúrni a csaló szavazatokat, így végül több mint 7 ezer szavazattal a 747-es győzött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

explore.org (@exploreorg) által megosztott bejegyzés

A 2200 barnamedvének otthont adó Katmai Nemzeti Park 2014 óta hirdeti meg minden évben a Fat Bear Week kieséses rendszerű versenyt, ahol egymás ellen „küzdenek meg” a medvék, és a győztes jut a következő fordulóba. A nyáron karcsú medvék a téli álom előtt jó pár kilót felszednek, és a testpozitivitást megünnepelve, a nép embere szavazhatja meg közülük előtte-utána képek alapján a legkedveltebbet és -testesebbet.

Az év egyik legcukibb megmérettetése az Egyesült Államokban, a Washington Posttól (két cikkben is) kezdve a Foreign Policy-n, az Economiston át a New York Timesig mindenki beszámolt az ideiről, így hát különösen kellemetlen a csalási balhé, de szerencsére a nemzeti park résen volt, és az átláthatóság zászlaját a magasba tartva számolt be a történésekről.

Az első évben, az akkor mindössze egynapos eseményen, még mindössze 1700 szavazat érkezett. 2021-ben már közel 800 000.

A szavazáshoz a nemzeti park a macik vélt súly(gyarapodás)át, élettörténetét és egyéb személyes dolgait fűzi a nyár eleji és mostani képekhez, ezek alapján lehetett leadni a szavazatot. 12 medve versengett meg, köztük volt idén a négyszeres győztes Otis (480), de esélyesként említették még, a kizárt, de 2019-es győztes Hollyt és a nevet nem kapó 747-est, aki 2020-ban már behúzta a címet. Egyben egyébként ő volt a legsúlyosabb versenyző is, illik rá a száma.

Végül most is a 747-est koronázzák meg, miután a döntőben a még az első körben Otis felett győzedelmeskedő 901-est is sikerült megelőznie. Előbbi több mint 68 ezer, utóbbi csaknem 57 ezer szavazatot kapott. Összesen 1 027 655 szavazatot adtak el idén.

Bajnoknak ezzel továbbra is csak négy medve nevezheti magát, az említetteken kívül csak a kétszeres aranyérmes Beadnose mondhatja el magáról.

A Jezebel megjegyzi azt is, hogy bár szép dolog ez a demokrácia, az erdők világa mégis királyság. A Brooks Falls-i legjobb lazacfogó helyeket ugyanis nem  a versenygyőztesek uralják, uralták. 2011 és 2020 között ez a hely a 856-os Névtelen Medvéé volt.

Még egy csalás? A lap megkereste a Kövér Medve Hetét, hogy megkérdezze, hogyan javítanak az előírásaikon, és hogy a választás biztonsága fokozódott-e a csalás óta, de nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik