Élet-Stílus

Azt hitte, a kóstolóból eszik, de kiderült, a „legrosszabb” történt meg vele

Persze azért van ennél rosszabb, nem is kevés.

Sophie Petzal egy csirkés étterembe ment be a héten, ahol megtörtént vele a „legrosszabb”.

Megtörtént a legrosszabb. Soha nem leszek ezen túl

– kezdi a Twitterre kirakott üzenetét, majd azzal folytatja:

Éppen most nyúltam bele egy doboz ingyenes kóstolóba egy csirke étterem előtt. Csakhogy nem ingyenes kóstoló volt. Egy férfi volt. Kezében egy doboznyi csirke. Az ő csirkéje. Megpróbáltam ellopni ennek az embernek a csirkéjét.

Azonnal kikapta a kezét a dobozból, de a kár már megtörtént, és a férfi – aki Petzal szerint nem tudott angolul –, csak rémülten bámult rá.

Mi van, ha most ki kell dobnia a csirkét? Mi van, ha most attól tart, hogy beszennyeztem?

– kérdezi a nő, aki nem mellesleg nem is akart belőle rendelni, nem azért ment, mert már evett, csak gondolta, ha már van kóstoló, akkor vesz egyet.

Ez itt egy allegória a kapzsiságról. Vagy valamiről. Nem volt szükségem ételre. Ettem egy burritót. És egy fagyit. De láttam azt a fickót a kirakatnak dőlni, és ez a birtokló, állatias valami, hogy jogom van hozzá, elhatalmasodott rajtam. Megérdemeltem egy ingyenes mintát.

A hozzászólások között megjelentek hasonló esetek – számolt be róla a Mirror. Az egyikőjük például azt mesélte, hogy egy áruház parkolójában ment vissza az autójához, már messziről kinyitotta, mikor látta, hogy két idős nő beszáll. Rájuk kiáltott, odarohant a vezetőüléshez, és akkor vette észre, ez nem az ő kocsija. az övé, amelyik ugyanaz a színű modell, kettővel arrébb állt.

Egy másik kommentelő pedig azt mesélte:

Egyszer megcsodáltam egy gyönyörű kabátot egy próbababán egy boltban. Teljesen elaléltam tőle, megsimogattam, hozzáérintettem az arcomhoz (ne ítéljetek el, tényleg nagyon jó kabát volt!), és csak ekkor jöttem rá, a kabát nem egy próbababán lógott. Egy lányon lógott. Egy valódi emberi lényen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik