HBO
Élet-Stílus

Hiába vesznek rivaldafényt a feltörekvő influenszerek, így sem érik el a Teleshop színvonalát

Az HBO nagy durranással készült februárra, ugyanis páros lábbal fejest ugrottak az influenszer világba, hogy bemutassák, miként alakította át ez az iparág a médiafogyasztási szokásainkat. Az Álhírnév című dokumentumfilmjükben három egyszerű felhasználóból megpróbáltak híres influenszert faragni, így igazolva, 2021-ben tényleg bárkiből lehet híres ember az interneten, ehhez pedig sokszor sem érdemi munka, sem tehetség nem szükségeltetik.

Dominique Druckman feltörekvő, ám a castingokon legtöbbször sikertelenül próbálkozó színésznőjelölt; Chris Bailey fiatal afroamerikai divattervező és Wylie Heiner, egy ingatlanügynök asszisztense – hármukról szól az Álhírnév című dokumentumfilm, ami az influenszerek csillogó, ám hamis világát mutatja meg az HBO nézőinek. Kiötlője Nick Bilton, aki évek óta közösségimédia-szakértőként dolgozik, számos alkalommal volt visszatérő vendég amerikai hírcsatornákon, egyszóval nála jobban talán senki nem érti Amerikában az influenszerkedés mibenlétét. Bilton azt mondja, a film elkészítése mögött több motiváció húzódott meg.

Régen azért utaztak Los Angelesbe az emberek, hogy megnézzék a Hollywood feliratot, az épületeket, Venice Beach-et, most meg egy rózsaszín fal lett a legmenőbb, ahol tudnak szelfizni. És miért? Mert jelenleg ez a legfontosabb dolog a világon: lájkokat szerezni, ezáltal több követőt, ami hírnévvel jár. De a mesés életük mögött valódi népszerűség volna? A követőszámok, lájkszámok valódiak lennének?

– teszi fel a költői kérdést Bilton, aki utána sajátos statisztikára világít rá: világszerte negyvenmillió embernek van egymillió feletti követőszáma, százmilliónak százezer feletti, és ők mind híresnek számítanak. Hogyan lehetséges az, hogy száznegyven millió ember – ami nagyjából az Amerikai Egyesült Államok lakosságának fele – mind híres volna?

Nagyjából sehogy: Biltonék elhatározták, hogy egy szereplőválogatás után kiválasztanak három embert, akik nem túl sikeresek a közösségi médiás tevékenykedésükben, de vágynak a hírnévre.

Aztán profi stábbal influenszert csinálnak belőlük, bizonyítva: totálisan megvezethetők az emberek az interneten.

HBO

A hírnév egyébként is megfoghatatlan dolog: nem lehet látni, mégis a legtöbben vágyunk rá. Aki pedig valahogy eléri azt, annak semmilyen befolyása nincs rá. Szakértők szerint e mögött a szeretetvágy húzódik meg, még akkor is, ha ez lájkok formájában történik.

A casting rendkívül szórakoztató volt, jelentkezett nomád jógatanár is, de főként modellek próbálták meggyőzni a stábot, hogy ők a tökéletes alanyok az influenszerré válásra.

Szexéhes pasik követnek. Félmeztelenül akarnak látni

– mesélte az egyik női jelentkező. A narráció nem bánik kesztyűs kézzel az influenszerekkel: a megkérdezett szakértők nyersen elmondják, hogy régen az lett híres, aki valamiben (például színészet, sport, zene) tehetséges volt, most már tágult a kör, huszonnégy órás szórakoztatásra vágynak az emberek, egyfajta realityre. Így azt a világot éljük most, amikor a számok tesznek híressé – azaz megszületnek az influenszerek, akik nem feltétlenül tehetségesek, de annál határozottabbak.

Hogyan lehetsz a semmivel influenszer?

Itt kerül a képbe Chris Bailey divattervező, akinek egészen sajátos karaktere és motivációja van a hírnevet illetően:

Egész életemben híres akartam lenni, de most már nem ez a lényeg. Egyszerűen megérdemlem a hírnevet. Az embereknek valahogy rám kell hangolódniuk.

Dominique általában fürdőruhás embereket stíröl az Instagramon, és irigykedik rájuk, mert neki nincs kockahasa. Legnagyobb eredménye, hogy az új aranyhala megélt másfél hetet. Eddig főleg vizsgafilmekben szerepelt, de nagy álma, hogy elismert színésznő legyen.

Wiley, az utolsó kiválasztott pedig pasikat és mémeket nézeget unalmában, napi több órán át. Egy ingatlanos asszisztenseként dolgozik, szorongás elleni szert is szed az instagramos megfelelési kényszer miatt, ami szerinte óriási nyomást jelent számára, főleg, mert a meleg közösség tagja, ahol állítása szerint különös fontossággal bír néhány jól szerkesztett közösségi médiás fotó.

Hármuk instagramos felpimpelése a külső jegyeik átalakításával kezdődik: mindhárman új frizurát kapnak, menő ruhákat és követőket vásárolnak nekik – kezdetben csak hétezerötszázat fejenként, amiért Biltonék százhúsz dollárt, azaz nagyjából harmincötezer forintot fizetnek.

Mi az a botkövető?

Egy olyan algoritmus, ami valódi embernek adja ki magát az interneten. Hackerek alkotják meg őket úgy, hogy sok személyazonosságot lopnak el, ezekből profilokat hoznak létre. Keverik a felhasználókat, álszemélyeket létrehozva.

Az „instagramos amerikai álom” második lépéseként gyönyörű fotókat készítenek az alanyokról olyan luxushelyeken, mint például a neves Four Seasons Hotel. Csakhogy Biltonék a saját kertjükben vagy hálószobájukban ejtik meg ezeket a fotózásokat, úgy beállítva, mintha ötcsillagos helyeken lennének alanyaik. Dominique Balira utazást posztol, holott egy monitor képe előtt ácsorog, keresztülnézve egy pár ezer forintos vécéülőkén. Chris privát konditermi edzése egy lepukkant garázsban történik, míg Wiley sem egy nemzeti parkban túrázik, hanem a hátsó kertjében. De a követőiknek ez nem tűnik fel, így a színjáték mindaddig folytatódik, míg a nagy cégek rá nem harapnak a profiljaikra, hogy valódi termékekkel, utazásokkal, egyéb együttműködésekkel keressék meg őket.

Chrisszel például elutaznak egy raktárba, ahol kiépítették egy magánrepülő belsejét. Ide két hét a foglalási idő, mert mindig telt ház van a többi influenszer fotózásai miatt – ebből már valamennyire képet kapunk arról, hogy milyen is ez a közeg valójában.

Dominique kap egy mikroinfluenszert maga mellé, akinek tizenötezer követője van, így segít kiokosítani a lányt abban, mit kell tenni a hírnévért. Kibérelnek egy házat fotózásra átszámítva kábé százötvenezer forintért, az itt készült képek pedig elég tartalmat jelentenek a következő pár napra egy influenszernek.

Rivaldafényt vesznek az átlagos életükbe

– hangzik el egy nagyon okos mondat a szájukból. Ugyanakkor az egyik tesztalany, Chris a film alatt szkeptikus az egész kísérlettel kapcsolatban, ő nem igazán örül a kamukövetőknek, szerinte tönkre teszik a rendes követőbázisát, amit ő a divattal és a zeneszerzéssel szerzett meg.

Inkább leszek csóró, de őszinte, mint gazdag, de hamis. Szeretném, ha az emberek tudnák, ki vagyok, hogy honnan jöttem. Dominique gyurmából van, olyanra formáljátok, amilyenre csak akarjátok. Vadiúj csaj lett belőle, mint egy másik ember.

HBO

Eközben Wylie-ra újra rájön a szorongás, privátra állítja az Instagramját. Dominique válik főszereplővé, akinek kezd beválni a dolog: először egy napszemüveget gyártó cég keresi fel, hogy két termékért cserébe posztoljon a márkáról, idővel pedig özönleni kezdenek hozzá az ingyen cuccok. Kap egy meghívást egy VIP influenszertúrára, ami egy ötezer dolláros (bőven több mint egymilliós) út, és több más influenszerrel együtt annyi a dolguk, hogy Las Vegasig megállnak párszor fotóztatni magukat.

A célállomáson végül egy divateseménybe is belefutnak, ahol Dominique megfigyeli, miként viselkedik a többi influenszer: a reptéren például Excel-táblába vezetik fel, hogy kikkel beszélgettek, mi a márkák tulajdonosainak telefonszáma, hogy később kollaborálhassanak velük.

Biltonék elhatározzák, új szintre emelik a lány Instagram-profilját: kétszázötvenezerre tornásszák fel a hamis követőit, hogy most már a nagy márkák is megtalálják. Itt kiemelik a készítők, hogy az óriáscégek szűrik a hamis követőkkel rendelkező influenszereket, ezért lefuttatnak egy keresést Dominique-on is. Kiderül, hogy a világ leghíresebb embereinek 0,01 százalékában ott van – ezután pedig eléri a csúcsot is az influenszeres tervükben: kap egy ingyenes utazást, ahol mindent áll helyette egy cég, cserébe pár posztot elvárnak tőle az Instagramon.

Mit is üzen ez a film?

Az influenszerkedés lényege, hogy rosszabbul érezd magad. Csodás termékeket kapnak, csodás helyeken járnak, te pedig ezt nézed. Hogy neked nincsenek ilyen cuccaid, te nem jársz szép helyeken. Akár egy rosszabb Teleshop-műsor

– vonja le a konklúziót Bilton, aki az utolsó jelenetekben felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a felnőttek lelki világára káros, ha hamis emberek hamis életét figyelik az Instagramon. Most már az egészen kisgyerekek is ebbe a világba nőnek bele – hatásvadászat céljából mutatnak is néhány fotót 4–6 éves gyerekekről, akik játszi könnyedséggel pózolnak a kamerák előtt, hogy aztán képek formájában az Instára kerüljenek.

Bilton bemutatja, mi is a baj ezzel az iparággal, leszedi a keresztvizet az összes influenszerről, de semmifajta megoldást nem kínál. Ami nem szerencsés, mert csak általánosít, felszínesen beszélve a közösségi média nagy erejéről, ami például a Black Lives Matter mozgalomban kicsúcsosodott, nagyon fontos társadalmi üzeneteket közvetítve az értelmesebb influenszereken keresztül.

Sőt, sokszor a rendező is ítélkezik, ő maga nem is hajlandó tudomást venni arról, hogy mindenfajta ok nélkül beindulhat valakinél a követőcunami.

A dokumentumfilm végén bejön a képbe a koronavírus-járvány, Bilton elmagyarázza, hogy Dominique esetében sok ingyen utazást lemondtak, így azt gondolták, kipukkad az influenszerlufi. De a lány önnön jogán kezdett egyre népszerűbb lenni, miután egy okosvécéülőke letesztelésével népszerűvé vált a Twitteren: kedvelni kezdték, mert barátságos, van humora, nem veszi komolyan magát, és láthatóan van is némi tehetsége a követőkkel való kommunikációban.

A film rendezője ugyanakkor ezt azzal magyarázta, Dominique követőszerzésében csupán az játszott közre, hogy a lányt híres influenszernek hitték az emberek.

A direktor kizárólag a saját véleményét igyekszik lenyomni a torkunkon, miszerint érthetetlen okokból követik ezt az általa megkreált, kedves, ám tehetségtelen nőt.

Magát a szakmát sok esetben tényleg nem lehet védeni, de az ehhez hasonló dokumentumfilmek csak a felszín kapargatására, a teljesen egyoldalú véleménynyilvánítás kifejezésére alkalmasak. Sajnos Biltonék ebbe a hibába futottak bele, ami egyrészről egy nagyon szórakoztató 90 perces anyagot eredményezett, sok-sok megdöbbentő pillanattal, de szimplán csak rávilágít arra: ahogy az influenszerpiacon – éppúgy, mint minden iparágban – megtaláljuk a hamisságot, a felszínességet, de ettől még a létjogosultságuk nem kérdőjelezhető meg.

Sokkal fontosabb az, hogy vegyük észre: mi valódi és mi nem az. Ebben segít ez az HBO-dokumentumfilm – és igazából már ez is valami.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

dominique druckman (@dominiquedruckman) által megosztott bejegyzés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.