Élet-Stílus

Puszta kézzel végzett a farkassal egy gazda, miután az széttépte a kutyáit

A férfinak arra sem volt ideje, hogy a kése után kapjon.

Puszta kézzel fojtott meg egy farkast egy gazda Oroszország keleti részén, miután az állat két kutyájával is végzett – írja a Ladbible.

A lap szerint a férfinak még arra sem volt ideje, hogy a késéért kapjon, mert az állat már rajta is volt, így fegyver nélkül kellett megküzdenie vele. Miután a farkas két kutyával is végzett, a férfi attól tartott, hogy az istálóban lévő marhát is megtámadja, így nem volt más választása, mint szembe szállni az állattal.

A biztonsági kamera rögzített pár jelenetet az esetből, ezeken az látszik, hogy a férfi a földön bírkózik az állattal, majd ahogy felülkerekedik rajta, fojtani kezdi, aminek eredményeként sikerült is végeznie vele.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

EAOmedia (@eaomedia) által megosztott bejegyzés

Az eset természetesen nem maradt visszhang nélkül: Galina Dzyuba, az oroszországi zsidó autonóm terület, Birobidzsan főállatorvosa a média érdeklődésére elmondta, elsődlegesen azt kell kideríteniük, miért támadhatott az állat, lehetséges-e, hogy veszett volt, és hogy ezzel összefüggésben előfordulhat-e, hogy további veszett példányok ólálkodnak a falvak környékén.

A helyiek szerint egyre gyakoribb, hogy a farkasok betörnek a faluba, ám szerintük ez leginkább az emberek hibája. Azzal ugyanis, hogy a környező erdőkben rengeteg fát kivágtak, és a terület egy részét felégették, felforgatták az állatok élővilágát, akik most kénytelenek új vadászterület után nézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik