Élet-Stílus

Nagyon úgy tűnik, hogy Lily Allen és David Harbour Las Vegasban házasodnak

Megszerezték az engedélyeket, mert ahhoz az is kell.

Az ember azt gondolná, hogy Las Vegasban bárki bármikor összeházasodhat, mert a filmekben mindig azt látjuk, hogy az ottani kápolnákba csak úgy besétálnak a párok, hogy öt perc múlva úgy jöjjenek ki onnan, hogy már összeadta őket egy Elvis-imitátor. Csakhogy a való életben ez egy fél fokkal bonyolultabb, mert házassági engedélyt is kell szerezni, amit most tett meg Lily Allen énekesnő és David Harbour színész, legalábbis ez derül ki a Page Six által megszerzett dokumentumokból.

Az engedély egy évig érvényes, vagyis Allen és Harbour 2021. szeptember 6-ig dönthet úgy, hogy összeházasodik Vegasban. aztán persze az is lehet, hogy már meg is tették, csak a házassági anyakönyvi kivonatokat nem tudta megszerezni a Page Six.

Lily Allen és a Stranger Things színészéről 2019 decemberében pletykálták azt, hogy eljegyezték egymást, miután megjelent egy gyűrű az énekesnő ujján. Arra, hogy ezt elismerjék, egészen 2020 májusáig kellett várni, így valószínűleg arra is várni kell még, hogy hivatalosan is bejelentsék: összeházasodtak.

Kiemelt kép: James Devaney/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik