Hány év termése ez a könyv?
Általában kétévente szoktunk új könyvet megjelentetni lemezzel, a Zsebtenger is két év anyaga. De most nemcsak dalszövegeim és festményeim kerültek a könyvbe, hanem kézműves ötletek, receptek, és ami régi tartozásom volt: mesék. A koncerteken szoktam mesélni a dalokhoz, de korábban sosem írtam le őket. Így akár komplett színházi előadás is lehetne belőle, hiszen dramaturgia fogja össze a dalokat.
Van egy olyan tippem, hogy Láthatósági Bácsi, Rizibizi néni és a többi hős nem pusztán a fantázia szüleményei. Mit tudhatunk meg (persze GDPR-kompatibilisen) az eredeti személyekről?
Általában több múzsát szoktam összegyúrni egy figurává. Láthatósági Bácsi biciklis figurája például apukámra is hasonlít, eredetileg Láthatósági Ági lett volna, csak nem akartam az Ágikkal kiszúrni, hogy így csúfolják őket az oviban. Rizibizi néni viszont abszolút én vagyok, látod, most is egy lézer-blézerben bírtam idejönni.
A gyerekkorod mennyire jelenik meg a könyvben? Ti vagytok például a Cókmók család tagjai, akik nem vittek magukkal társast a vonatútra?
Cókmókék mi vagyunk, de már felnőttkoromban: a keresztlányommal, Borival játszottuk ezt két éve, amikor mentünk a Balatonra – azóta is jól működik köztünk ez a jelbeszéd. De a kérdésre válaszolva: igen, tombol a könyvben a gyerekkorom, a nyarak, a tengerpartozások, a balcsizások. És mivel most is meghosszabbított gyerekkorban vagyok, a két évvel ezelőtti horvátországi nyaralásom is szerepet kapott a könyvben.
Innen a Zsebtenger?
Igen, voltam egy elvarázsolt kis helyen, és már ott is születtek a fejemben ilyen kis mesék a hvari haverokról. Le is rajzoltam Hvart, nézd, mutatom a könyvben: itt laktunk, ez itt a kikötő, ez a dóm, ez pedig egy régi magtár.
Miközben a többi strandoló keresztrejtvényt fejtett, olvasott vagy a telefonját nyomkodta, te leírtad a fejedben épp megszületett meséket?
Sokat sétáltam, futottam egyedül, és megismerkedtem helyiekkel. Például egy Drago nevű restaurátor bácsival, aki egy templomot újított fel, és beengedett engem is. Ő eleve úgy nézett ki, mint egy mesefigura: egy macis embert képzelj el, akinek a fülszőrén megcsillant az asztalosmunkából pergő aranyló fűrészpor. Ilyenkor engem annyira megihlet egy-egy lélek, hogy azonnal mitikus figurává nő bennem, köré gondolok sztorikat.
Erről a restaurátorról például utána Pesten festettem egy képet, és írtam hozzá egy mesét arról, hogy a Jóisten hogyan bízza meg Dragót a hvari templomok arányának kialakításával. Elég gyorsan barátkozom, ott is hamar kötöttem haverságokat, amik később úgy hatnak rám, mint az épületek, vagy mondjuk így alakult azonnal mesehőssé egy kecske.
Hülyeség, hogy nekem Nakonxipán jutott eszembe a Zsebtenger hangulatáról? Ahogy olvastam a könyved, véletlenszerűen kiválasztottam hozzá egy részt Gulácsy szövegéből: a „reteknadrágos alabárdosok nagysörényű paripáikon úgy vonultak a vén meseváros alatt” például simán lehetne a könyved részlete.
Annyira jót mondasz, hogy egyszer már megcsináltam, hogy Gulácsy arcképét és a kedvenc rajzfilmkészítő festőm, Kovásznai György fotóját egymás mellé raktam, és én lettem volna mellettük a harmadik. Merthogy tök hasonlóak vagyunk – fizikailag is és lelkileg is. Nagyon szeretem a gulácsys hangulatokat, és nagyon közel érzem magamhoz őket.
Mi volt meg előbb? A dalszövegek köré épült a sztori, mint egy ABBA-musicalnél vagy a hősökből egyszerre lett mesehős és dalszövegszereplő?
Most eléggé párhuzamosan születtek a dolgok, de azért volt némi linearitás is, kellettek csontozatnak a dalok, és arra jött a husi, a mese. És azon vérerekként lüktetnek a dallamok, és a képek, azok pedig a bőr.
A mesék szövegén is érezhető, hogy felnőtteknek pont ugyanannyira szólnak, de a kézimunkás ötleteknél és a recepteknél derült ki számomra igazán, hogy ez nem is annyira gyerekkönyv, mint családi foglalkoztató. Eleve ez volt a szándék vagy így hozták az ötletek?
Eddig az volt a nem titkolt vágyunk, hogy a dalainkkal az egész családot megtáncoltassuk, most ehhez jött az, hogy sodorjuk kreatív együttlétekbe a famíliát. Hogy ne az legyen, hogy mama telefonál, papa laptopozik, hanem…
…dobjanak össze együtt egy salátát.
Igen, vagy készítsenek egy horgolt csigát. Vagy memóriajátékot, mert abban is mindenki részt vehet.
A horgolt csigáról jut eszembe, hogy amikor először láttam a fotódat a saját gyártású küklopsszal, azt gondoltam, ez biztos hivatalos zenekari termék. Vagy csak egyetlen példány létezik mindegyik figurából?
Mindegyikből egy van. Ha közös kreatív együttléteket akarunk, nem szabad tömeggyártásban gondolkodni, mert a kettő kizárja egymást. Elképesztő, hogy mi mindent csinálnak otthon a gyerekek a szüleikkel! Épp a napokban jött a Hosszúfejű Királyfi című meséhez kapcsolódó rajzpályázatunkra egy videó, amin egy kisfiú továbbgondolta a sztorit: megalkotta a második részt és videóra vette, ahogy a folytatásban a királyfi a feleségével és a gyermekükkel utazik egy hajón, és keresnek a gyereknek egy bébiszittert, aki végül egy kalóz lesz.
A Hosszúfejű Királyfi is létező személy alapján született? Vagy inkább ne forszírozzuk ezt a kérdést?
Igen, ő is, vagy inkább mondjuk úgy, hogy őt is több szereplőből gyúrtam össze. Amikor biciklizem, néha jönnek ilyen megmagyarázhatatlan flashek, biztos keresztülbringázok valamilyen felhőkön. Na, szóval eredetileg Hordozható Királyfi lett volna, a Hordozható Tábortűz című számunk nyomán. Csak az egyik variációja lett volna benne a hosszú fej, de végül erre épült fel a poénos szöveg, úgyhogy ez lett a főmotívum.
A világ leghíresebb meséit olvasva arra szoktam gondolni, hogy a szerző vagy durván bedrogozva írta őket, vagy a másik verzió, hogy olyan szerencsés, hogy megmaradt a gyermeki énje. Nyilván esetedben a másodikra kérdezek rá, ez a titkod?
Nem használok drogokat. Próbálom az egész életet, ami átfolyik rajtam, még ha valami rossz is történik, meseszerűvé alakítani. Most már bármihez nyúlok, mesévé alakul.
Ezek szerint van egy kis terápiás jellege is?
Szerintem folyamatosan kell öngyógyítani, és ezt már nem is kell szégyellni: azt hiszem, a koronavírus mindenkit ráébresztett arra, hogy milyen világot teremtettünk magunknak. Máig nem értek dolgokat, például hogy az agresszió hogyan tudott ennyire elharapózni a világban – ezt pedig folyamatosan kell kompenzálni. És ezt szinte misszonáriusként és örömmel teszem.
A gyerekzene-szövegekre is igaz, hogy legbelül kicsit a célcsoportod tagja is vagy?
Persze. De ez nemcsak az én hobbim, sok felnőtt szeret gyerek lenni. Csak nekem könnyebb, mert nekem ez a foglalkozásom is, mesegyárosnak vagy mesekertésznek szoktam magam mondani. De úgy veszem észre, hogy a felnőttek is a célcsoporthoz tartoznak, szomjazzák ezeket a dolgokat, nagyokat táncolnak a zenéinkre, énekelik a dalainkat.
A gyerekzenekarok egy része abból indul ki, hogy a gyerekeknek bőven elég egy gitár és két akkord. Nem éreztétek eleinte kockázatosnak a Rutkai Bori Bandával, hogy igényes, jazzes dalokkal álltok elő?
De, baromira féltünk az első lemeznél. Egymást kellett győzködnünk, amikor felmerült bennünk a kérdés, hogy ez egyáltalán gyerekzene-e. Aztán egyre merészebbek lettünk, mert láttuk, hogy felszabadulnak és elszabadulnak, és nagyon tudnak mozogni. Persze a saját gyerekkorunkat is fontos kiindulási alapnak tekintettük, én például kisiskolásként A.E. Bizottságot is hallgattam.
A gyerekek általában nagyon nyitottak, néha még mi éreztük túl tingli-tanglinak, amit játszottunk, hiszen vannak olyan háromévesek, akik csak punkra hajlandók mozdulni. Általában véve az lett a recept, hogy őszintén csináljuk azt, ami jön, és az be is jön a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
A Specko Jedno a gyerekzene miatt került háttérbe?
Organikus eltűnögetés volt, bár még létezik a zenekar. Bezártak azok a helyek, ahol régebben játszhattunk, mi is kicsit korosabbak lettünk, de azzal még nem lett volna baj, viszont a közönségünk nagy része is a harmincas-negyvenes éveibe ért, szülővé vált, egyre inkább otthon maradt. Ráadásul, amikor mi még próbálkoztunk, nagyon fontos szempont volt, hogy játszanak-e a rádiók, és mivel minket nem játszottak, nem tudtunk életben maradni, pedig egyre jobb zenéket készítettünk.
Próbáltam a Specko-szövegek alapján belőni, milyen lehet Rutkai Bori. Nem volt könnyű. Inkább a cuki és vicces „Bácsi a biciklin, teker és kacsintgat” jellemzi vajon a lelkivilágát, vagy a „kávésötét, mély az alagút, ahol majd egyszer visszamegyek, hogy fekete tüdődre hajtsam le végleg a fejemet”? Vagy tök jól megfér a kettő egymás mellett?
Megfér. Ez ugyanaz, mint amiről az előbb beszéltünk: az ember kompenzál. Azért tudok nagyon vidám és nagyon színes dolgokat csinálni, mert megvan ennek a másik irányú pólusa is. Megélem a kollektív szomorúságokat, és egyéni módszerekkel kollektív boldogságot próbálok csiholni belőle.
Ezért születtek az alteregóid is? Kovácsné Gyapjas Betonka és Szabadkőműves Kelemenné is Bori különféle arcai?
Ők életszakasz-individuumok: amikor épp egy adott állapotban voltam, akkor bújtam ilyen nevek mögé vagy alkottam meg magamból ezeket a figurákat.
A zenekaraidról beszélgetünk, de közben az országban a lazítások óta már lehet strandolni és zárt térben kocsmázni, lagzit rendezni, sőt már a cirkuszok és a stadionok is nyitnak, de a szabadtéri koncerteket a rendelet szerint „tilos látogatni”. Voltak nyári tervek Budapest Bár-fellépésekkel? Publikus, hogyan ez hogy hat a költségvetésedre?
Nemcsak a Budapest Bárral volt betáblázva a nyár, de gyerekkoncertekkel is. Nagyon nagy anyagi megzuhanás. Ha nem lenne félretett pénzem, elég kellemetlen helyzetben lennék.
Maga a karantén viszont bejött neked, legalábbis azt nyilatkoztad nemrég, hogy kifejezetten élvezted ezt az időszakot, sokat tanultál, elmélyedtél olyan dolgokban, amikre korábban nem volt időd. Mesélsz ezekről?
Van bennem egy vonzódás a gyógyítás és az öngyógyítás felé. Pránanadis vagyok, amit sokan lebecsülnek, félreértelmeznek, de nekem sokszor megmentette az életemet, és én is hoztam már ki betegségből embereket. Úgyhogy most ezzel foglalkoztam, és végre arra is volt időm, hogy a gyakorlati buddhizmusban is elmélyedjek. Most például a Menedékfa száznál több kis figuráját név szerint memorizálom, minden nap megtanulok egyet, mintha adventi naptárat nyitogatnék. Azért is van szükségem a buddhizmus napi szintű gyakorlására, hogy a negatív dolgokat át tudjam alakítani, vagy inkább ne is engedjem megszületni őket. Ha ezt rendesen és rendszeresen csinálod, könnyebben eliminálhatod az önsajnálatot, aggodalmat, szorongást.
A gyógyítás nagyon hasznos tevékenység a mai viszonyok mellett. Nem gondoltál arra, hogy nagyüzemben foglalkozz ezzel?
Leginkább magamat és az anyukámat szoktam gyógyítani, de tény, hogy nem vagyok rászorulva a közegészségügyi ellátásokra. A COVID elején volt egy brutál felső légúti megbetegedésem, amit meg tudtam magamnak oldani, és elég jó érzés volt, hogy itt van a kezemben, vagy itt van körülöttem az eszköz, amivel tudok dolgozni.
Lehet, hogy a brutál felső légúti megbetegedés már AZ volt?
Nem tudom, de ilyen beteg még sosem voltam, soha ilyen fulladást még nem produkáltam.
Azt írtad a járványnaplódban, hogy a Zsebtengerben is felbukkan egy misztikus színház-múzeumféleség, a Teatro Coronario, amit még bőven a COVID előtt találtál ki. Ez valami bizarr megérzés?
Ez egy visszatérő álom, úgy képzeld el, hogy sétálok egy ismeretlen városban, és ha látok egy kapualjat, akkor rögtön tudom, hogy ez is egy Teatro Coronario – merthogy sokszor keresem az álmaimban. A falakon monitorszerű festmények vannak, amik az életemnek, az álmaimnak a kivetülései. Nagyon erős, misztikus élmény. Valós városokban is vadásztam ilyen kis helyekre, találtam is egy egészen hasonló nevű színházat Rómában.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
