2016 márciusában vélhetően számtalan kutya született Magyarország különböző településeinek eldugott pontjain. Miskolc egyik kevéssé előkelő környékén is világra jött egy fekete kutya, fehér mellénnyel és zoknikkal – lelke mélyén igazi arisztokrata, már a születéséhez kiöltözött. Fűtött otthon, szerető gazda és elegendő élelem azonban itt nem fogadta, az állatvédők közbelépésére volt szükség, hogy erre egyáltalán valamiféle esélyt kaphasson. Lizi hat hónapos korában került a Rex Alapítvány gondozásába.
Az utcán töltött kölyökkor és az olykor szó szerint vett pofonok maradandó nyomokat hagytak benne, de mindezek ellenére is mindössze egy hónap után búcsút inthetett átmeneti otthonának. Már nem fog nőni, mondták akkor az alapítvány áldozatos munkát végző dolgozói, ehhez képest az átlagos méretű állatból hamar közel harminckilós kutya vált. Így már hét hónapos kora után nem sokkal jócskán rászolgált a „harminc kiló félelem” becenévre, amit azóta, több mint három évvel később is kitartóan őriz. Fél az idegenektől, mondják mások, csak megválogatja a társaságát, mondom én. Más kutyákért szinte kivétel nélkül rajong, emberek között pedig vannak nagy kedvencei, viszonylag sokukról viszont inkább nem vesz tudomást. Minden kutya olyan, mint a gazdája, ami akkor azt jelenti, hogy… na mindegy.
Méretéhez ugyan jócskán domináns személyiség passzolna, az első néhány hétben szó szerint a hangját sem lehetett hallani, ami azért meglehetősen furcsa, hiszen egy kutya ugatás nélkül nagyjából olyan, mint egy kedvesnek látszó macska karmolás nélkül. A gátat végül sikerült áttörnie, így ma már bármilyen riasztóberendezéseket gyártó cég megirigyelné a házőrzési kvalitásait.
Milyen az élet az örökbefogadás után?
Kettőt pislogsz, és már nem is emlékszel, milyen volt úgy felébredni, hogy egy türelmetlen kutyafej ne nyomná az orrát az arcodnak, hogy lassan az éhhalál fenyegeti, így ideje lenne reggelizni. Sosem volt korábban kutyám, így kissé váratlanul ért, amikor a legelején elkezdett ugatni rám a lakásban, gondoltam, na, tök jó, már ő is utál. Aztán persze megtanultam, hogy ez semmi egyéb, pusztán játékra hívás.
Pontosan tudom, mennyire húzza be a nyakát, mikor valami rosszat csinált, amiről pontosan tudja, hogy nem szabad, ő pedig világosan érti, melyik nézésem jelenti azt, hogy lejárt a kanapén töltött szieszta ideje. Viszonylag kevés ilyen van, mondjuk.
A kutyatartáshoz hozzátartozik az állatok folyamatos tanítása, nevelése is. Jó néhány jutalomfalat árán, de végül felbecsülhetetlen érzés, amikor végre megtanul minden vezényszót. Majd néha már mintadiákként túl is teljesít, és holott csak a saját vacsorája megkezdése előtt kéne leülnie, majd lefeküdnie, ezt később minden egyes, nem éppen neki szánt étkezés előtt is reprodukálja a konyhakövön.
Ezen kívül olykor váratlan meglepetéseket is képes okozni: a kamraajtó kilincsének lenyomása és az ajtó kinyitása nem tartozott az elsajátításra váró trükkök közé, mégis sikeresen abszolválta ezt a küldetést is. Nyilván, hiszen bent volt a tízkilós száraztápja, és valószínűleg már legalább két óra eltelt az utolsó étkezése óta.
A kutyák örökbefogadása mellett számtalan, a nem kutyások számára rendkívül giccsesnek hangzó érv szól. Egészen más minden reggel úgy felkelni, hogy valaki konkrét örömtáncot lejt – a maga tipegős módszereivel – azért, hogy végre itt egy újabb nap, amit együtt tölthet veled. Egészen más úgy hazajönni minden nap, akár a három percre lévő kisboltból is, hogy valaki annyira boldog, mintha legalábbis egy sarkköri expedícióról tértél volna haza fél év után. Egy kutyával soha többé nem leszel egyedül, egyetlen másodpercre sem. Nincsenek magányos étkezések – egy reményteljes, az esetlegesen leeső falatokat megrögzötten figyelő kutyaszempár végigkíséri a teljes folyamatot.
Nem ülsz le egyedül olvasni vagy filmet nézni – előbb-utóbb úgyis megjelenik a lábadnál, odafekszik, majd rád hajtja a fejét. Illetve olykor a könyvre vagy a laptopra, hogy inkább vele foglalkozz, de ez már egy másik történet. Az örökbefogadás persze hatalmas felelősség is egyben: kompromisszumok, feladások, rosszabb napok akadnak, ám valójában a kutyatartásnak egyetlen valóban nehéz pillanata van: amikor reggelente otthon kell őt hagynod.
Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu
