Élet-Stílus koronavírus

Kemény árat fizethetünk, ha össze-vissza eszünk a karanténban

A karanténba vonulás pillanatok alatt feje tetejére állította az emberek mindennapjait, ami sokaknál együtt járt az étkezési szokások megváltozásával. Sokan mértéktelen evéssel próbálják levezetni a feszültséget, de akadnak olyanok is, akik épp a szorongásaik miatt alig képesek lenyelni egyetlen falatot is. A táplálkozástudományi szakember szerint egyik sem jó, mindenképpen érdemes kordában tartani az étkezésünket.

Ezért baj, ha túl sokat eszünk

A jelenséget, amiben most annyian szenvednek, érzelmi evésnek, aktuálisan stresszevésnek is szokás nevezni. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, arról van szó, hogy ha stressz ér minket, azért eszünk többször és többet, mert a kortizol nevű hormon megnő a vérünkben, ez pedig édes vagy sós ízek, valamint szénhidrát iránti vágyat okoz. Ez bizonyos szintig nem jelent problémát, de ha a reakció túlzott méreteket ölt, akkor stresszevésről beszélünk, ami már káros is lehet az egészségünkre. Ráadásul az inger miatt a legtöbben nem is a zöldségek és gyümölcsök után nyúlnak az ehhez hasonló krízishelyzetben, inkább csokit vagy csipszet nassolnak.

A pszichológia jól ismeri az evést mint stresszkezelő módszert. Alaphelyzetben is sokan köszönhetik a stresszevésnek a túlsúlyukat, most azonban azt tapasztalom, hogy a semmittevés, a bezártság, az unalom is sokakat sarkall arra, hogy csipegessenek, gyakorlatilag jártukban-keltükben kapjanak be naponta többször falatokat úgy, hogy az akár nem is tudatosul

– mondta el érdeklődésünkre Abonyi Orsolya, okleveles táplálkozástudományi szakember, aki szerint az immunrendszer is jelentősen gyengülhet, ha a táplálkozási szokások felborulnak, ami a jelenlegi helyzetben hatványozott jelentőséggel bír.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Abonyi Orsi dietetikus (@abonyiorsidiet) által megosztott bejegyzés, Ápr 5., 2020, időpont: 12:42 (PDT időzóna szerint)


Arról nem is beszélve, hogy karantén idején a sportolási lehetőségek is korlátozódnak, de valós probléma lehet az is, hogy a stresszt sokan a megnövelt alkoholfogyasztással próbálják leküzdeni, ami szintén immunromboló hatású.

Így pedig különösen nem mindegy, hogy mit eszünk és hogyan. A rendszerességnek megfelelni most különösen nehéz, főleg ha számításba vesszük, hogy a járvány okozta helyzet mennyire különleges. Egy olyan krízishelyzetet él át jelenleg az emberiség, amelyhez hasonlóval a ma élő emberek nagy része még sosem találkozott, így bevált praktikáink sincsenek a kezelésére. Ne felejtsük el azt sem, hogy a kijárási korlátozások emlegetésére országszerte letarolták az emberek a boltok polcait, számos háztartásban áll most hegyekben az élelmiszer, ami még inkább gerjesztheti a stresszevés folyamatát.

Ha olyan élelmiszereket, akár édességeket, kényelmi termékeket, alkoholt halmoztunk fel, amik egyébként nem jellemzőek az éléskamránk mindennapi tartalmára, még nagyobb lehet a csábítás. Gondoljunk bele, a boltba nem ugrunk le veszélyhelyzetben, mert megkívántunk egy kis édességet vagy bármi mást, amitől alapvetően jobb kedvünk lesz, így nagyon fontos, hogy már akkor tudatosan odafigyeljünk, amikor elkezdünk listát írni a boltba indulás előtt.

A szakértő szerint fontos, hogy ne impulzívan vásároljunk, legyünk céltudatosak, jelen helyzetben is helyezzük a hangsúlyt az egészségességre, a csokoládé, fagylalt, sós nassolni valók helyett keressük a gyümölcsöket, a cukormentes tejtermékeket. Ráadásul hosszú távon is ártunk magunknak, hanem figyelünk oda: a most felboruló étkezési szokásokat megszenvedjük akkor is, ha lazulnak majd a korlátozó intézkedések, és az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

Ugyanis ha hozzászokunk a rendszertelenséghez, a nassoláshoz, a hozzáadott cukrokat nagyobb mennyiségben tartalmazó kényelmi termékekhez, egyenes út vezethet az elhízáshoz és az összes, ennek talaján kialakuló krónikus betegséghez, amelyek a vírus esetében is nagyobb rizikótényezők lehetnek. De alapvetően nehezebbé válhat a rendszer újraépítése is.

Például ha túl sok cukros dolgot fogyasztunk, az ízlelőbimbóink ehhez a mértékű édességhez szoknak hozzá, és nem fogjuk olyan szinten kedvelni a természetesen édes élelmiszereket, például a bébirépát vagy az almát.

És ezért nem jó, ha alig tudunk enni

Eddig azokról volt szó, akik a stresszt a megszokottnál több kalória bevitelével próbálják legyőzni, de létezik az a csoport is, amelynek tagjai épp a szorongásaik miatt képtelenek lenyelni egyetlen falatot is. Az ilyen esetek nagy része komolyabb lelki eredetű problémára utalhat, amivel egy bizonyos szint után már nem tanácsos egyedül megbirkózni, mutat rá Abonyi Orsolya.

Fontos látnunk, hogy a táplálkozás egy igen soktényezős tevékenység, közülük több okozhat problémát, amit szükséges lehet szakember, pszichológus, dietetikus bevonásával vizsgálnunk. Természetesen léteznek olyan apró praktikák, amivel becsaphatjuk a szemünket, és a tálalás által kisebbnek tűnhet az elfogyasztandó mennyiség, de fontos minden esetben megtalálni a probléma forrását, mert csak ez fog hosszú távon hozzásegíteni a megoldáshoz.

Mint manapság olyan sok mindennel kapcsolatban, a rendszeres étvágytalanság kapcsán is jelennek meg a közösségi médiában különböző házi praktikák, melyekkel orvosolni lehet  a problémát. Az internetes kommentek között az egyik rendszeresen visszatérő gondolat, hogy a szorongó, enni képtelen ember a szükséges tápanyagokat ne szilárd étel formájában vigye be a szervezetébe, hanem étrend-kiegészítőkkel, például tömegnövelő készítménnyel. Ezek a termékek bár fontos részei lehetnek egy pontosan kidolgozott sportolói étrendnek, sosem helyettesíthetik a szilárd táplálékot.

Fotó: Getty Images

A dietetikus hangsúlyozza, az étrend- és táplálék-kiegészítők, ahogy az nevük is mutatja, csupán kiegészítői az egészséges, vegyes, változatos táplálkozásnak, kizárólagos használatukkal soha nem fogunk tudni olyan eredményt elérni, mint magukkal az ételekkel, bármi legyen is a célunk.

Azt tanácsolnám: ha bárki azt tapasztalja magán – és bizony igen sokan tapasztaljuk magunkon –, hogy a veszélyhelyzet, bezártság következtében bármilyen irányba, de megváltoztak a táplálkozási szokásai, vagy akár csak úgy érzi, hogy ez az időszak éppen ezért lehet aktuális egy egészséges étrend elsajátításához, az inkább keressen fel dietetikus szakembert, akár online is.

E mellett pedig törekedhetünk rá, hogy a feszültséget próbáljuk meg ne evéssel, vagy más, egészségre káros tevékenységekkel levezetni. A jelenlegi helyzet mindenkinek nagyon nehéz, éppen ezért a legjobb dolog, amit most tehetünk, ha azon dolgozunk, hogy jobban és egészségesebben jöhessünk ki a karanténból a járvány elmúltával.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik