Élet-Stílus

A brazil és az iráni Hulk egymásnak eshetnek. Vajon melyik képes győzni?

Elfogadta a brazil Hulk az iráni Hulk kihívását. Legalábbis erre utal, hogy azzal fenyegette meg a 29 éves Romario dos Santos Alves a 27 éves Sajad Gharibit, hogy letépi a fejét – írta a Daily Mail. Mindezt azután, hogy utóbbi felajánlotta, bárkivel megküzd, aki ki mer állni ellene.

Legyél bátor, és hívj ki, ahelyett, hogy a szponzoraid mögé bujdosnál!

– közölte Instagram-oldalán, amit követően a rajongók egyből azt szerették volna, hogy a brazil 104 kilós izomkolosszus álljon ki a méreteiben még durvább, 188 centihez 180 kilót párosító Gharibi.

https://www.instagram.com/p/BkA2r9oDaTD/

Santos Alves eleinte nem volt túl lelkes, azzal utasította el a lehetőséget, hogy az iráni „ijesztő” és hogy nem hisz az erőszakban. Most mégis beleállt, bár egy feltétellel:

Én felmegyek 120 kilóra, te lejössz 120-ra, akkor én letépem a fejedet

– mondta a videóban a brazil, amit azóta mégis eltávolított a közösségi oldaláról, de itt még meg lehet tekinteni.

Lehet, ez annak a jele, hogy mégis visszalépett, ami azért teljesen nem lenne meglepő, hisz nem csak hogy majdnem 80 kiló van köztük, de még 16 centiméterrel alacsonyabb is.

Meg valahogy furcsább a testfelépítése is, amiben lehet annak köze, hogy 2013-ban állítólag majdnem elveszítette az egyik karját Santos Alves, miután a testépítők  által sokszor használt synthol olaj injekciókat kapott. Ezzel nagyjából felpumpálja az izmai kinézetét, de komoly bajokat okozhat a szervezetnek. A brazil Hulk állítólag azóta nem él ilyen szerekkel, életmódot választott, és egészségesen edz.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik