Élet-Stílus

Nem kizárt, hogy valaki más kakija van az ön fogkeféjén

A fekáliából származó kórokozók kedvelt célpontja.

Emlékeznek, amikor kiderült, hogy a munkahelyi kávézás során (vagy ha bármit eszünk vagy iszunk pohárból, csészéből, bögréből, tányérról) rendkívül körültekintőnek kell lennünk?

Akkor megtudhattuk, hogy az edények 90 százaléka tele van bacilusokkal, 20 százalékuk pedig fekáliamaradványokat tartalmazhat. És hogy minderről a mosogatószivacs tehet.

Most még kellemetlenebb kutatási eredményekkel leptek meg minket: azokban a háztartásokban, ahol a WC a fürdőszobában található, igen valószínű, hogy a fogkefe a legszennyezettebb tárgy. És olyasmivel van tele, amit nagyon nem szeretnénk a szánkba venni.

A brit Metrónak nyilatkozó higiéniai szakértő szerint amikor valaki lehúzza a vécét, az apró szennyeződések képesek nagy körben lerakódni, így az E. coli, szalmonella, clostridium  baktériumok (vagy éppen a norovírus) hódító útjukra indulhatnak.

A fogkefe nedves felülete pedig remek táptalaj a kórokozók számára. És sajnos az sem segít, ha tokkal védjük, sőt a fedővel még lassabban szárad ki  a kefe feje, így még kellemesebb környezet alakul ki a bacik számára.

Egy 2015-ös tanulmány szerint a fogkefék 60%-án található fekáliából származó szennyeződés. A tudósok szerint nem is az a nagy gond, ha a saját kakink maradványai jutnak be szervezetünkbe, sokkal veszélyesebb, amikor sokan használnak közös helyiséget, és mástól szerezzük be a bacilusokat.

Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság felmérései szerint a fürdőszobában messze a fogkefe a legszennyezettebb felület. És ha már itt tartunk, jusson eszünkbe az is, hogy a vécéből támadó kórokozók legeredményesebb hordozója az okostelefonunk kijelzője.

Ezért ne vigye magával a telefont a vécére
Manapság már szinte mindenki mobillal a kézben ül be a trónra, pedig szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet.

via Sun, kiemelt kép: istock (illusztráció)

Megbetegedhetünk a nyilvános WC-k ülőkéjétől?
Sokan papír segítségével próbálják elkerülni az ülőkével való érintkezést. Vajon van értelme ily módon védekezni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik