A trendi ember az utóbbi években valamilyen skandináv filozófiát követve igyekszik élni, legalább annyi időre, amíg elkészülnek a megfelelő fotók és a bejegyzések az Instagramra, illetve a Facebookra. Az okokat nem nehéz megérteni: míg az észak-európai államok rendre a világ élmezőnyében vannak az ENSZ boldogságindex-skáláján, addig a magyar a legboldogtalanabb nép egész Európában — annak ellenére, hogy az északiakkal szemben olyan környezeti előnyeink vannak, mint az enyhébb klíma, vagy a sokkal több napsütéses óra, ezek pedig alapjaiban határozzák meg egy ember közérzetét.
Eddig két varázsszót ismertünk, melyek segítségével megpróbáltunk a boldog északiak nyomába eredni, de most a BBC és a Guardian segítségével mutatunk egy harmadikat is, ráadásul a legjobbat az összes közül.
Az első skandináv varázsszó, a hygge Dániában született. Nincs tükörfordítása: kényelmes, otthonos, kellemes környezetet és érzést jelent, amikor a meleg ízlésesen berendezett szobából, lábunkon meleg, kötött zoknival, egy bögre tea, vagy forró csokoládé és egy könyv mellett nézzük a rideg külvilágot, és jól érezzük magunkat, miközben a kandallóban csendesen pattog a tűz.
Mindebből rögtön látszik is a recept nagy hátránya: eléggé költséges. Nem a tea, meg a könyv miatt, hanem azért, mert ahhoz, hogy hygge legyen egy békés olvasásból, kell kandalló, meg letisztult designbútorok és az sem árt, hogy ha az ember kinéz az ablakon, gyönyörű havas tájat lásson. A hygge olyan, mint egy lakberendezési magazin fotója: elképesztően megnyugtató és hangulatos, csak nem tűnik valóságosnak.
A második varázsszó Svédországból érkezett. A lagom, a barátságos skandináv rivalizálás szemszögéből nézve a hyggére adott válaszként is értelmezhető, de lényegét tekintve az ősi, keleti filozófiákra emlékeztet. A lagom ugyanis egy szóval is lefordítható: egyensúly. Kicsit bővebben azt jelenti: nem túl kevés, nem túl sok, épp elegendő. Ez pedig az élet minden aspektusára értelmezhető, a munkán és a pihenésen át, az étkezésig és a mozgásig. A lagom része, hogy az ember mindig a jóra törekszik: nem csak az embertársaival, de önmagával és a környezettel szemben is. A hátránya pedig épp ez: az egyensúly és a jó túl tágan értelmezhetők, így könnyen keveredik ellentmondásba az ember és már borult is a skandináv harmónia.
Itt van azonban a harmadik északi varázsszó, a kalsarikänni. A finn kifejezés egészen pontosan a következőt takarja: egy fárasztó nap után hazamenni, fehérneműre vetkőzni, majd egy kanapéra, vagy egy fotelbe lerogyva, egy könyv, vagy egy film mellett csendesen és óvatosan berúgni.
A kalsarikänni legalább olyan szerves része a finn életérzésnek, mint a szaunázás. Néhány évvel ezelőtt a finn külügyminisztérium, az ország kultúrájának reprezentáláshoz bevezetett két emojit. Az egyik egy férfit ábrázol, aki egy szál alsógatyában sörözik egy fotelben, a másik pedig egy nőt, aki ugyancsak fehérneműsen, egy ugyanolyan fotelben, vörösborozik. Széles mosolyukból látszik, hogy mindketten nagyon boldogok.
A kalsarikänni eredetét nem nehéz felfejteni. Természetes, hogy az emberek szívesen lazulnak otthon egy olyan országban, amelyikben minden évben, nagyjából kilenc hónapon át olyan az idő, hogy az ember kétszer is meggondolja, kimozduljon-e otthonról, ha nem feltétlenül muszáj. A meleg otthon, és a ruhátlanság kényelme azonban nem feltétlenül jelent magányos tevékenységet. Működhet családtagokkal és barátokkal is, mint egy házibuli, csak a lényege nem a harsány észvesztés, hanem a szolid lazulás.
Rögös út vezetett idáig
Mindez pedig annyira működőképes, hogy 2018-ban Finnország lett a világ legboldogabb országa. Pedig legközelebbi rokonaink sorsa sem alakult a legszerencsésebben történelmük során. Két nagyhatalom, a Svéd és az Orosz Birodalom közé ékelődve évszázadokon át éltek hol az egyik, hol a másik fél befolyása alatt. Oroszországtól való függetlenségüket csak 1917. december 6-án kiáltották ki, majd rögtön a következő évben polgárháború tört ki. Amikor az önálló állam megszilárdult, Finnország egy szegény agrárország volt. A második világháború során, melyben megharcoltak a szovjetekkel és a németekkel is, jelentős területeket veszítettek. A háború után pedig ismét ütközőzónában találták magukat a nyugat és a Szovjetunió között. Ahogy a Csinibaba című filmben megfogalmazódott:
Helsinki momentán még-még nyugat, de már komp jár át Leningrádba.
Mégis, az 1950-es évektől lassan, majd a Szovjetunió összeomlása után bekövetkezik az, amit úgy hívunk a „finn csoda”. Egy iparilag fejlett, társadalmilag nyitott, demokratikus, boldog ország. Az elemzések szerint ennek legfontosabb alapköve a gyerekeket gondolkodó lényként kezelő oktatási rendszer, amelyiknek alapelve, hogy mindenkinek megadja az esélyt egy jobb életre, ahelyett, hogy bebetonozná a társadalmi különbségeket.
A finn boldogság (és a magyar boldogtalanság) okai nyilván összetettek, leegyszerűsítve azonban elmondható, hogy az emberek nem ott a legboldogabbak, ahol a legtöbb jövedelem keletkezik, hanem ott, ahol a legigazságosabban osztják szét ezt a jövedelmet. Így lehet az, hogy jelenleg az a Finnország számít a világ legboldogabb országának, amelyik az egy főre eső GDP alapján a TOP 10-be sem fér be. De ugyanez a társadalmi igazságosság jellemzi a boldogságskálák elején hosszú ideje bérelt hellyel rendelkező többi skandináv országot is, mint amilyen Dánia, vagy Svédország.
Magyarországon, mindezt nem lehet egyik-napról a másikra elérni és az utóbbi években úgy tűnik, nem is nagyon akarjuk. Míg a finnek a kalsarikänni rituáléjával a függetlenségüket, a szabadságukat és a biztonságukat ünneplik, addig mi a létbizonytalanságunk és mindennapos frusztrációink okozta stresszt próbáljuk tömény alkoholizmusba fojtani.
De ki tudja? Próbáljuk ki! Vetkőzzünk le és igyunk otthon, de ne sokat, csak szolidan. Hátha jobb lesz tőle. Rosszabb nemigen lehet.
