Élet-Stílus

Amikor kötött zokniban elmenekülsz a világ elől

Szponzorált tartalom
Szponzorált tartalom

2018. 08. 27. 07:47

A hygge azt jelenti, hogy a meleg szobánkból, egy tea és egy könyv mellett nézzük a rideg külvilágot, és jól érezzük magunkat.

Vannak szavak, amelyeket nem feltétlenül tudunk lefordítani, inkább csak fogalmakat, érzéseket adnak át. Ilyen szó a hygge is, amely ugyan dán, de az egész skandináv világ hangulatát nyújtja nekünk.

A hygge jelentése lefordíthatatlan magyarra, legalábbis egyetlen szóval semmiképp nem tudjuk elmondani. Kényelmes, otthonos, kellemes környezetet és érzést jelent. A dánok azt gondolják, hogy ami az amerikaiaknak a szabadság, az nekik a hygge, annyira alapvető eleme a népléleknek.

De pontosan hogyan lehet meghatározni ezt a jelentést? A hygge szó a dán nyelvbe a norvégból érkezett, valamikor az 1800-as évek elején, eredetileg jól-létet jelentett. És valóban ezt jelenti. A skandináv telek hosszúak, és északon nagyon hamar lemegy a nap. Amikor sötét lesz, és odakint hideg van, a skandináv emberek nem vágynak másra, csak arra, hogy bekuckózhassanak a melegbe egy könyv és egy tea mellé.

A hygge egy menedék a rohanás és a stressz elől. Hygge a melegítőnadrág a fűtőtest előtt, hygge este otthon maradni egy könyvvel és nem foglalkozni semmivel. De hygge az a melegítőnadrág, amiben soha nem mennénk utcára, de ahogy hazaérünk azonnal felhúzzuk, hogy kényelmesen érezzük magunkat.

Fotó: NordArt

Hygge a vastag takaró a tűzhely előtt, és hygge kötött zokniban mászkálni otthon. Igazából minden, ami igazán kényelmes az otthonunkban, hyggének számít, de természetesen a skandinávok ezt is stílusosabban csinálják bárkinél.

A hygge egyik legfontosabb eleme a gyertya. Gyertyafénynél ugyanis szinte mindent jobb csinálni. De a gyertya még nem fog önmagában meleget csinálni. Márpedig ha valami nem hygge, akkor az a hideg. Odakint természetesen lehet hideg, de egy hygge otthonban melegnek kell lennie.

A hygge középpontjában ezért a fűtőtest áll, ami köré oda lehet kuporodni egy párnára, hogy teát igyunk, olvassunk, vagy egyszerűen a kényelmes melegből bámuljuk a kinti hideget.

A hyggében az az érdekes, hogy úgy stílsos, hogy közben kényelmes. Hiába fekszenek a skandinávok a hyggesarokban a pizsamájukban, mégis árad a kényelmes lazaság a környezetükből. Ennek nagyon fontos eleme a letisztultság is. A hygge egyszerű, tiszta, kényelmes.

Szponzorált tartalom

A cikk a NordArt támogatásával készült.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.