Élet-Stílus

Egy férfi prostituált elárulta, mit kérnek tőle legtöbbször a nők

A most 31 éves Ryan James otthagyta jövedelmező pénzügyes karrierjét, hogy hivatásos dzsigoló legyen, egy estényi „intim szolgáltatásért” 110 ezer és 1,7 millió forint közötti összeget kapott, mármint dollárban. Hat évet húzott le így, egyébként egy korábbi barátnője inspirálta, aki szintén a teste árulásából élt – számolt be róla a Mirror.

Jamesnek nemrégiben jelent meg a Szexipar titkai (Secrets of the Sex Industry) című könyve, amiből többek között az is kiderül, hogy a családjának nem vallotta be egyből, hogy mivel keresi a kenyerét. Végül elég vegyesen fogadták a hírt, de nem kezdtek el máshogy viselkedni vele.

A nők leggyakrabban egy vacsorás randira bérelték fel, amikor is egy esti étkezésen megismerkedtek, majd egy személyre szabott élménnyel folytatódott egy hotelben vagy lakásban. A „törődés és élvezet” hatórás programja nála 3500 dollárba, vagyis egymillió forintba került, míg 1,3 millióba egy teljes este, amit egy közös reggelivel fejeztek be.

De ennél még többet is elárult a Femailnek:

Szinte minden egyedülálló kliens, akivel találkoztam, valamilyen társasági részt is kért.

Majd az együttlétről azt mondta, hogy általában nem akartak semmilyen fantáziájukat sem eljátszani, egyszerűen

azt szeretnék, hogy ők legyenek a középpontban. Sokan viszonozzák is, de azt akarják, hogy az ő örömük legyen a középpontban.

Arról is beszélt James, hogy meglepődnének az emberek, milyen sokféle nő volt már a kliense:

Sok nő, akivel találkoztam, könnyedén elmehetne egy bárba, hogy ott felszedjenek egy srácot és így szexhez jussanak. De ők valamilyen más élményre szomjaznak. Néha nemrégiben váltak el vagy még mindig házasok, de már hosszú ideje nem volt részük intimitásban. De olyan klienseim is voltak, akik párok voltak, és hármas szexet akartak, és voltak szüzek is.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik