Élet-Stílus

Kiakasztotta a szomszédokat a háza előtt pucéran flangáló férfi

Hiába hívták ki rá a rendőröket, azt mondták, nem tudnak semmit tenni, mert magánterületen van.

Elegük lett egy floridai kisváros lakóinak abból, hogy folyamatosan egy férfi meztelen fenekét látják.

Vasárnap reggel vittem ki a szemetet, odanézek, és azt látom, ahogy lehajol és elkezdi feltekerni a locsócsövet. Ezt látom a környékből

— mondta el a Stuart városában élő Melissa Ny a WPBF televízió híradójának.

Nem ő az egyetlen, akit igencsak zavar a meztelen férfi látványa, aki olykor feleségével együtt jelenik meg pucéran, mindenki szeme láttára. A WPBF cikke szerint többen is feljelentést tettek a rendőrségen, de azt mondták nekik, hogy nem tudnak mit csinálni.

Amíg nem érinti meg magát illetlenül, addig nem tudnak eljárást indítani ellene, mert magánterületen jelenik meg meztelenül, és az legális – írta a WPBF.

Láttam, ahogy a feleségével együtt teljesen pucéran beszélget az ajtóban álló rendőrrel. Utána a rendőrség közölte velem, hogy fordítsam el a fejem

— mesélte egy másik szomszéd, Charlie Estes. Aki az ABC Action Newsnak elmondta, ez már évek óta így megy.

Miután az esetről beszámolt a helyi sajtó, a megyei seriff közölte, lehet, hogy mégis találtak olyan jogszabályokat, ami alapján eljárást indíthatnak a férfi ellen. William Snyder a Fox Newsnak elmondta, egyeztettek a megyei ügyészi hivatallal, és úgy tűnik, korábbi bírósági döntések alapján van olyan precedens, ami alapján letartóztathatják a pucéran mászkáló férfit.

A hatóságok közlése szerint azzal nincsen semmi baj, ha a hátsó kertben, kerítés mögött járkálnak teljesen pucéran. Azzal viszont már törvényt sértenek, ha a ház elé is kimennek, ahol az utcáról jól lehet látni őket. Snyder elmondása szerint ezt az elkövetkező napokban közölni is fogják a férfival, és ha még egszer megjelenik meztelenül, őrizetbe fogják venni.

Pucéran fogadta a tűzoltókat, miután két liter vodka és egész napos füvezés után oltári nagy hülyeséget csinált
Az 53 éves floridai férfi fel sem fogta, milyen nagy veszélyben is volt az élete.

A kiemelt képen a pucér szomszéd, autómosás után. Fotó:WPBF

Ajánlott videó

Olvasói sztorik