Képzeljünk el egy bármilyen díjátadót, az Oscart vagy a Grammyt. Bejön a műsorvezető, mond pár humoros (vagy annak szánt) mondatot, kihirdetik a győztest, aki átveszi a szobrocskáját, jön egy fellépő, majd újra a házigazda, újra egy jutalmazott, egy újabb dal és így tovább. Valahogy így kell elképzelni a gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25. születésnapjának ünneplését, jótékonysági koncertjét is a Budapest Sportarénában.
Van azért pár, nem is olyan apró különbség:
- Énekesek, zenekarok vannak, de kiegészülnek az alapítvány és a társszervező NEMADOMFEL Együttes tagjaival.
- Szobor nincs, virágcsokor van.
- Díjazott színészek, zenészek, alkotók helyett a munkájukhoz magukból 130 százalékot kiadó dolgozók, önkéntesek lépnek a színpadra.
- Házigazda van, de ő sem a tévéből, filmekből, koncertekről ismerős.
A közönség pedig a tapsokból ítélve sokkal inkább miatta volt ott, mint a vendégelőadók miatt, pedig énekelt Ákos, a Republic és Presser Gábor is.
Még sohasem hallottam Böjtét élőben, de az már a színpadra lépésekor kiderült, hogy nem lesz lámpalázas sok ezer ember előtt sem, simán elvinné az estét, megvan hozzá az intellektusa, humora. De az is látszott, hogy nem ez a célja. Noha így is „uralta” az estét, nem akarta, hogy körülötte forogjon minden, amikor a 25. születésnapját ünnepli az alapítvány, amely jelenleg épp 2135 gyerek gondozásában segít.
Ha valamit tudunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi munkásságáról, azt általában Böjte Csabával azonosítjuk, de legalábbis az általa elmondottakból képzeljük el. Ezútal viszont a munkatársakról, segítőkről szólt az este, akik közül többet be is mutatott. „Kategóriánként” egy-egy embert vagy családot kiemelve köszönte meg a munkájukat.
Bemutatott egy nevelőnőt, egy adománygyűjtést segítő asszony, aki a sydney-i egyetem fogorvosi tanszékén dolgozott, ma pedig az alapítványnak segít, hogy minél többen adakozzanak Ausztráliából. Aztán egy tanárházaspárt, akikre nemcsak azért esett a választás, mert az erdélyi szórványban segítik az alapítvány munkáját, hanem mert mindkettőjüket az alapítvány segítette gyerekként, sőt általuk is nőtt a „dévai unokák” száma, több gyermekük is született.
Egy történet, amit Böjte Csaba az átvezetőben mesélt, az egész este hangulatát visszaadja. Éppen elvégezte a teológia első évfolyamát, amikor hazatért Csíkszeredára. Meglátott egy utcaseprőt, lapáttal, seprűvel és egy taligával. Odament hozzá, és azt mondta neki, hogy itt a zsebpénze, vegyen magának egy sört. Az utcaseprő először azt mondta, nem teheti, nem hagyhatja ott a felszerelését, mire Böjte azt válaszolta, addig vigyáz rá. A munkás még felvetette vele a mellényét is, nehogy elüsse egy autó.
Nem hittem volna, hogy ennyi ismerősöm van Szeredán, és hogy ennyi idő egy sört meginni
– mesélte viccelődve a szerzetes.
Éreztem a kicsinységemet, a naivságomat, de azt is, hogy jó nekem ott, hogy jónak lenni jó. Örömömben el is sírtam magam
– mondta, és most is elérzékenyült.
Az önkéntesek után aztán a gyerekek következtek, akik „hagyják tanítani magukat”.
Böjte itt az mesélte el, hogy az egyik évben karácsonykor Aradról tértek volna vissza 8-9 gyerekkel Dévára, amikor az egyikük felvetette, hogy nem mennek-e el Mogyorósra (Dévától 200 kilométerre), mert tud olyan ottani gyerekekről, akik még sohasem kaptak ajándékot. Mire Csaba testvér megjegyezte, hogy nincs semmi, amit vihetnénk, a gyerekek pedig azt mondták, hogy ők már összegyűjtötték a saját Mikulás-csomagjaikat, azt elvihetnék.
Azt gondoltam, ha már angyalnak nem voltam jó, rénszarvasnak talán az leszek, és sebességbe kapcsoltam az autót.
Az ottani gyerekek közül az egyik azt mesélte, náluk karácsonykor az az ajándék, hogy este végigmennek a település utcáin a családjával, és a kiszűrődő fényekből próbálják meg kitalálni, kiknél van a legszebb karácsonyfa. Végül Dévára magukkal vittek egy segítségre szoruló kislányt is „én azt a kislányt kaptam karácsonyra ajándékba” – mondta.
Ezután a házvezetők kerültek a sorra. A közönség azon a történeten nevetett, hogy Szovátán az iskolaév végén a gyerekek a tanároknak énekeltek, de a jókedv utána is megmaradt, majd miután „a székely vállalkozó alkat”, kipróbálták, hogy síléccel le lehet-e siklani a negyedik emeletről. A másodikig jutottak, ott elütöttek egy nénit, akit kórházba kellett vinni. A nevelő megkérdezte a házvezetőt, hogy mit tegyenek, ő pedig értesítette Böjtét, végül arra jutottak, megnézik a kórházban a nénit, hogy van. Aludt. Kiderült ugyanis, hogy amikor az orvosoknak elmesélte, hogy síléccel ütötték el, nem hittek neki. „Júniusban síléccel?” – úgyhogy benyugtatózták a doktorok.
Aztán „Mikulás” jött a színpadra, aki 16 éve azzal jelent meg Böjte Csaba előtt, hogy ő nem vallásos, ne is próbálkozzon nála, mire a szerzetes azt mondta neki:
Ha neked nem fáj, akkor engem nem bánt
A férfi azóta egy hétre szabadságot vesz ki minden december elején, és az összes házat bejárja, hogy ajándékkal töltse meg a gyerekek cipőit. Közben azonban annyi gyerek lett, hogy egyedül ezt már képtelenség lenne végigjárni egy este alatt, úgyhogy
Aztán az orvosokhoz ért a köszönetadás (évente kétszer 10-15 orvos járja be a házakat), majd az egyház tagjai következtek, Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspöknek köszönte meg személyesen a segítségét Böjte Csaba. Aztán felkérte a püspököt, hogy áldja meg a tömeget. Bár Böjte szerzetes, és hozott bibliai példázatokat, az embernek egyáltalán nem volt olyan érzése, mintha templomban lenne.
A rászoruló gyerekek gondozásának kezdetéről, amikor Böjte Csaba a dévai kolostor kapujáról leverte a lakatot, a testvér párhuzamot vont Jézus egyházalapításával, amikor Keresztelő Szent János megkeresztelte a Jordán vízében, majd Jánossal és Andrással hazagyalogolt.
Nem kis séta volt, 52 kilométer, megnéztem a Google-ben
– tett egy kis kitérőt Csaba testvér, és azt is elmondta, hogy Jézusék első „munkanapja” a jövőről való beszélgetéssel telt,
nem EU-s pályázatokat írt, nem is templomot épített.
A leggyengébb részét az eseménynek a fellépő énekesek és zenekarok jelentették. Olyan sztárok léptek fel, mint Ákos, az Edda, Szikora Róbert, a Republic, Ferenczi György, Oláh Ibolya és Presser Gábor. Egy-egy számot adtak elő, kiegészülve a gyerekekből álló kórussal, táncosokkal, szólóénekesekkel, és ez sokszor nem működött.
Így volt ez Ákosnál, aki mögött volt egy kórus, de nem lehetett igazán hallani; a gitárját csak a nyakába akasztó, de be nem kötő Szikorával, a NEMADOMFEL egyébként jó hangú énekesének nem elég teret adó Pataky Attilával, és a Republic-kal, akik maguk mögé háborús képeket vetítettek, és a pár éve elhunyt énekesüknek, Cipőnek ajánlották a Szeretni valakit valamiért című számukat.
Miközben tényleg a NEMADOMFEL volt a legjobb az egészben, boldogok voltak, harsányak, tehetségesek, bulisabb zenéket játszottak, pont úgy, ahogy egy születésnapon szokás.
Azért is jó, hogy a NEMADOMFEL szóba került, mert tényleg erről a gondolatról szólt az este, ezt hangsúlyozta Böjte Csaba is, a lényeg, hogy higgyünk egymásban, tartsunk ki, máshogy nem lehet 83 helyiségben 2135 gyereket gondozni. Hiába kapták meg ingyen az Arénát, hiába lépnek fel jól ismert zenészek, hiába vállalta (ez a koncert végén derült ki) ajándékként egy háromgyerekes család egy tóparti ház felépítését, az elmesélt történetek tökéletesen rávilágítottak, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat, munka, rengeteg energia kell hozzá.
És hogy mi a cél a jövőre nézve? Böjte Csaba pont a lapunknak adott interjút idézve azt mondta:
A legnagyobb siker is az lenne, ha egy év múlva keresztelőkápolnává alakíthatnánk az Arénát, ahol 300-500 gyereket keresztelhetnénk meg. Ha ki mernénk mondani egymásnak, hogy jobb veled a világ.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
